Az alábbi írást Mike Gyuri barátom követte el, engedélyével közlöm itt a blogomon. Mivel tökéletesen egyet értek vele.
„A Polanski-ügyről 40 év után.
1977-ben Kalifornia államban az akkor 43 éves Roman Polanskit az amerikai ügyészség megvádolta Samantha Geimer egy 13 éves (!) lány megerőszakolásával. A vád szerint Polanski egy fotószeansz közben pezsgővel itatta a kiskorú lányt, majd nyugtatót adott neki, és anális közösülésre kényszerítette. Polanski 42 napot töltött előzetes letartóztatásban, majd kaució ellenében szabadlábra helyezték, miután a világhírű filmrendező beismerte a kiskorúval elkövetett illegális szexuális viszonyt (pedofilia), de a többi vádat nem. Ezek után elmenekült az Egyesült Államokból az ítélet kihirdetése előtt, mert nyilvánvalóan nem szándékozott letölteni a súlyos börtönbüntetést. Franciaországban telepedett le, mivel ott született és francia állampolgár is. Háborítatlanul folytatta filmes karrierjét, Oscar díjat kapott, nyolcszor nyerte el a francia filmes Cesar díjat, és nem mellesleg számtalan nagyszerű filmet készített a Vámpírok báljától a Chinatown-on át a Zongoristáig.
2009. szeptember 27-én Polanskit utolérte a 32 évvel azelőtti ügy, amikor egy filmes fesztiválra érkezett Svájcba, a hatóságok letartóztatták Zürichben. Az Egyesült Államok és Svájc között 1997-től van érvényben kölcsönös kiadatási egyezmény, a nemzetközi jog szerint tehát Polanskit ki kellett volna adni a kiadatását kérő államnak. Ami ezután történt, igen, ezért (is) írom ezt a jegyzetet.
Polanski, letartóztatása után napokon belül megkapta mintegy száz politikus és művész személyiség támogatását, elsősorban Franciaországban, Lengyelországban és az Egyesült Államokban.
Ezek után néhány hónappal később a francia filozófus Bernard Henry Lévy internetes oldalán jelent meg egy a lengyel filmrendező mellett kiálló petíció, amelyet több, mint négyszáz ismert művész, író és újságíró írt alá. Mire alapozták a tiltakozásukat? Hallgassuk meg BHL-t, ahogy a francia médiában emlegetik ezt a mérhetetlenül öntelt megmondó embert, aki a saját internetes oldalán válaszolt a „saját” kérdésére: „Miben reménykedik? Két dologban. Először, hogy minél több hangot hallunk, amelyek kimondják, hogy mennyire őrült, szürreális, elképzelhetetlen, hogy azokban az országokban, amelyekben egy gyilkos húsz év után szabadulhat a börtönből, becsukhatunk valakit kiskorú megrontásáért, amely több mint 30 évvel ezelőtt történt.”
Igen, jól hallottuk, jól olvastuk. Ide is másolom a linket, azoknak, akiket érdekel.
BHL sur l’affaire Polanski: « Cette incarcération était, reste, une honte. »
Gondolom fölösleges magyarázni ezt a mondatot, mindenki megérti, aki olvassa. Azért mégis húzzuk alá a lényeget! Először is, Roman Polanski nem egyszerűen megrontott egy kiskorút, azaz közösült vele, amiért pl. Franciaországban „csak” 5 év börtön jár, hanem megerőszakolt egy 13 éves lányt, amit viszont 20 évvel büntet a francia Btk. Aztán maga az érvelés is figyelemre méltó, különösen egy filozófustól, aki mellesleg az egész földön, szinte minden ügyben illetékesnek érzi magát. Addig, amíg egy gyilkosságért csupán 20 év jár, addig szabadon lehessen kiskorút megerőszakolni! BHL ennyit állít, semmivel sem kevesebbet. Persze lehet, hogy úgy gondolta, hogy a kiskorúakat csak hírességek, világhírű filmrendezők, színészek, politikusok erőszakolhatják meg szabadon. Jó eséllyel ezt gondolta, még akkor is ha utólag letagadná.
Svájc végül nem adta ki Polanskit az Egyesült Államoknak, formai hibákra hivatkozva. Így aztán nagyon úgy néz ki, hogy miközben a filmrendező csak Franciaországban, Lengyelországban és Svájcban mozoghat szabadon, élete úgy ér véget, hogy nem kell bűnhődnie egy amúgy 20 évvel büntetendő cselekedetért!
Rengeteg tanulságos párhuzamot lehetne vonni ezzel az esettel. Eszembe jut például Céline, a huszadik század egyik kiemelkedő francia regényírójának neve, aki életében nem erőszakolt meg senkit, sőt egy újjal sem bántott senkit, csupán írt három uszító pamfletet a múlt század harmincas éveiben. Őt BHL nemes egyszerűséggel csak salaud-nak titulálja, és nem tudom elképzelni, hogy a kisujját is megmozdította volna, hogy megmentse a börtöntől, ha megtehette volna 1945-ben.
De Kiss László ügye is eszünkbe juthat. Kiss megerőszakolt egy nőt, aki nem volt kiskorú, leülte a büntetését, majd 50 évvel később Bernard Henry Lévy magyar barátai, harcostársai, utálkozó megvetéssel szorították sarokba, és kényszerítették visszavonulásra. Mert a nemi erőszak, mondták Vadai Ágnesék, megbocsáthatatlan bűn, ami erkölcsileg soha nem évül el!
Igen! És a kiskorú megerőszakolása alól nem ment föl senkit az a tény, hogy művész. Az se menti fel, hogy a szüleit megölték, az sem, ha Auschwitzban ölték meg, és az se menti föl, hogy az állapotos feleségét meggyilkolták. Semmi se menti fel. Ha egyetlen ilyen ügyet elkenünk, attól kezdve nincs erkölcs és nincs jogállam! Meg demokrácia sem! Tisztelt „demokratikus baloldal”.
Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »
