Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) rövid videót tett közzé egy fiatal nőstényfarkasról.
A felvételt pár hete rögzítette az egyik kameracsapda. Az ANPI nagyon örül a képeknek, mert a rejtőzködő és rendkívül óvatos állatokat nagyon ritkán sikerül megörökíteni.
Szabó Ádám, az Aggteleki Nemzeti Park nagyragadozó-kutatója elmondta, hogy a kamera ezen a területen már többször rögzített farkasfelvételeket, így tudják, hogy más egyedek szintén megfordulnak itt. A most lencsevégre került fiatal nőstény példánytól DNS-mintát is sikerült venniük, így a további kutatómunka számára már beazonosítható példányról van szó. Szabó kiemelte, hogy a Zselyke nevet adták a farkasnak, mivel egy patak partján találták meg a nyomait elsőként, és az ősi magyar női név jelentése éppen ez.
A vadkamerának azért van jelentősége, mert a fotók és felvételek, valamint a DNS-minták alapján nyomon követhetővé válnak a hazánk környékén élő farkasok, és a kutatók képet kaphatnak a falka összetételéről, a rokonsági viszonyokról. Szabó hozzátette, hogy a kameracsapda az információszerzés mellett az illegális kilövések elleni harcban is segítségükre lehet. (Magyarországon a farkas kilövése bűncselekmény, amiért akár 8 év szabadságvesztés is kiszabható.)
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »