Pár napja szabadult a börtönből a józsefvárosi gyilkos cigány – azt szúrta le, aki szállást adott neki

Pár napja szabadult a börtönből a józsefvárosi gyilkos cigány – azt szúrta le, aki szállást adott neki

Nemrég szabadult a börtönből az a 30 éves "B." (azaz Bakró) Ferenc, akit azzal gyanúsítanak, hogy szerdán hajnalban meggyilkolt egy férfit Józsefvárosban, egy Korányi utcai lakásban – tudta meg a 24.hu. Értesüléseik szerint a cigány csalás miatt ült, és pár nappal a gyilkosság előtt engedték csak ki a börtönből.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésre azt mondta, az ügyészség már indítványozta is az emberöléssel gyanúsított férfi letartóztatását.

Hírdetés

A rendőrséghez szerdán érkezett bejelentés a történtekről, és a helyszínen meg is találták az áldozat holttestét. A "feltételezett" elkövető ellen hajtóvadászat indult. "B." Ferencet csütörtök délután egykor kapták el a Kőbányai úton.

A BRFK az esettel kapcsolatban most azt közölte, hogy a nyomozás eddigi adatai szerint a későbbi áldozat és egy ismerőse kedd este találkozott az utcán. A beszélgetés során az ismerős elpanaszolta, hogy nincs hol aludnia, ezért a férfi felajánlotta neki, hogy töltse nála az éjszakát.

Ekkor került szóba "B." Ferenc, akiről az ismerős azt állította, hogy neki sincs szálláshelye, de "jó arc", így a tulajdonos megengedte, hogy ő is a lakásban aludjon. Reggelre azonban a gyanú szerint "B." Ferenc megölte ideiglenes szállásadóját, a rendőrséget a halálesetről az elhunyt ismerőse értesítette – közölte közleményében a BRFK. Az emberöléssel gyanúsított férfi nem tett érdemi vallomást, és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

Úgy tudni, a cigány kést használt az elkövetés során. Kényszerintézkedéséről várhatóan holnap döntenek.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »