Par�szka Bor�ka-akaszt�sr�l besz�ltek a mi haz�nkosok Erd�lyben – a rom�nok ki�llnak a magyargy�l�l� libsi mellett

Tiltakozást váltott ki Erdélyben és Romániában a Mi Hazánk Mozgalom Nemzetpolitikai Kabinetjét vezető Bartha Barnának egy erdélyi magyar újságíró likvidálására utaló kijelentése.

Amint a Transtelex.ro portál szerdán közölte, Bartha Barna a Mi Hazánk Mozgalom székelyföldi szervezetépítő turnéjának sepsiszentgyörgyi helyszínén október 30-án egy erdélyi magyar újságírót megnevezve azt mondta: "Ha az ilyeneket a magyarok nem tudják felakasztani, maguk közül nem tudják kiiktatni, akkor nem csoda, hogy oda jutunk, ahol tartunk". A politikus a találkozón "antiszemita és romaellenes kijelentéseket is tett" – írja az MTI.

A portál a későbbi reagálásokban már pontosította is, hogy Parászka Borókára, a közszolgálati Marosvásárhelyi Rádió újságírójára vonatkozott a kijelentés. (Az más kérdés, hogy ha egy rádió közszolgálati, mit keres ott egy SZDSZ-es agitátor… Akit egyébként próbáltak eltávolíttatni, de felsőbb hatalmak nem engedték, felakasztani pedig nyilván nem fogják – a szerk.)

A Magyar Újságírók Erdélyi Egyesületének (MÚRE) igazgatótanácsa és becsületbírósága az egyesület honlapján pénteken közölt állásfoglalásban ítélte el a politikus megnyilvánulását. A MÚRE úgy vélte: a kijelentés példátlanul súlyos az erdélyi magyar közbeszédben.

"A gyűlöletbeszéd minden formáját elítélve, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete elhatárolódik az elhangzottaktól. A fizikai erőszak minden formája mellett a szóbeli megfélemlítést is elutasítjuk. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) éppen ezekben a napokban szólította fel világszerte a hatóságokat az újságírók elleni bűncselekmények megfelelő kivizsgálására és elítélésére. Erőszakmentes közbeszédet Erdélyben, a politikában és a médiában egyaránt!" – áll a MÚRE állásfoglalásában.

A közszolgálati Román Rádiótársaság (SRR) elnök-vezérigazgatója, Razvan Ioan Dinca szintén állást foglalt az ügyben. A rádió honlapján pénteken közzétett állásfoglaláshoz a SRR teljes igazgatótanácsa csatlakozott.

Az állásfoglalásban a demokrácia alapértékei és a jogállamiság elleni súlyos támadásként értékelték a politikus kijelentéseit, amelyek között azt is felidézték, hogy " folyamatban van a székelység és a magyarság elcigányosodása".

Hírdetés

"A faji tisztaságot sürgető nyilatkozatoknak nincsen helyük a demokratikus és toleráns Romániában. A SRR határozottan elítél ezekben a nehéz időkben minden szélsőséges manipulatív megnyilvánulást, amely erőszakra uszít" – áll az állásfoglalásban.

Egyetlen erdélyi rajongóját is elvesztette a DK Gyurcsány "szemforgató gyalázata" miatt

Alföldi Róbert profán passiója – és Parászka Boróka, akinek a Kuruc.info közzétette a személyes adatait

Őszintén a cigánykérdésről – boszorkányüldözés Wahorn András ellen

Kollégáinak is hányingerük van tőle, mégis kötelező a Marosvásárhelyi Rádiónál tartani a magyargyalázó Parászka Borókát

Nyomorult állatok a cigányokkal szembeszállni merő csíkiak egy erdélyi SZDSZ-es szerint

Egyszemélyes SZDSZ Erdélyben: papokat antiszemitáz és jelentget fel egy zsidóbérenc firkász

Erdélyi Bauer-epigon: csak kocsmai konfliktus volt a gyulafehérvári rektor félholtra verése

 


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »