Papi kihívás – Tízezrek követik a Facebookon a görögkatolikus papok történeteit

Papi kihívás – Tízezrek követik a Facebookon a görögkatolikus papok történeteit

Motoros pap, vadászó atya, toll-labdázó érsek… Nagyböjt előtt indította útjára közösségi oldalán a görögkatolikus egyház a Papi kihívást: a lelkiatyák egymást kérik fel, hogy elmondják, hogyan hívta el őket Isten – s közben ki-ki a hobbijáról is mesél.

Kocsis Fülöp ifjúkorában a kéktúrát járta társaival. Egy alkalommal egy plébános fogadta be őket, reggel pedig kakaóval kínálta a fiatalokat. Kocsis Fülöpnek ez új volt, mert náluk csak ünnepeken járt a kakaó – ezért rögvest elhatározta, hogy papi pályára lép. A kedves gyermekkori emlék mellé azért szülei példája is kellett, akik szolidaritásra és segíteni akarásra nevelték: ez lett papi hivatásának másik alapja.

Kocsis Fülöp érsek-metropolita nagyböjt előtt indított el a Papi kihívást, arra hívva (ki) paptestvéreit, hogy mondják el, ők miért lettek papok – emellett felvillantja toll-labda-tudását is. A főpásztor a dunaújvárosi görögkatolikus iskola diákjait látta először toll-labdázni. Nemrégiben megajándékozták egy toll-labdával, és Kocsis Fülöp érsek azóta szorgalmasan gyakorol.

Varga Csaba Baktakéken, egy hátrányos helyzetű kelet-magyarországi településen szolgál, két háznyira lakik a helyi cigányteleptől. Számára a papságban az az izgalmas kihívás, hogy sokszor reménytelenséget sejtető vidéken olyan emberekben kell meglátnia a lehetőséget, akikről már mindenki lemondott. „Józsika hiába volt már negyedikes, nagyon akadozva olvasott, mégis szerepelni akart a betlehemes játékban. Többen is mondták, hogy hiába akarom bevonni, úgyse tudja megtanulni. Kiültem vele az aulába, bíztam benne. Villámgyorsan megtanulta fejből a szöveget, és derekasan elmondta élesben is. Kábé 15 percünkbe került” – meséli Varga Csaba atya. Számára különösen kedves rész János evangéliumából, amikor Jézus meggyógyítja a vakon született embert, és miközben a körülötte állók meg vannak győződve arról, hogy a vakság az ő vagy szülei bűneinek a következménye, Jézus nem így gondolkozik.

Szabó Tamás, a nyíregyházi egyházmegye helynöke videójában arról mesél, hogy tizenkettedikes korában marketingmenedzseri állást ajánlottak neki a világ legnagyobb multicégénél – majd a kamera megáll, és újraindul a történet: liturgikus zene hallatszik, az atya szertartáshoz készülődik, és elmondja: ki ne akarna egy olyan jól felépített brandnél dolgozni, amellyel szívből tud azonosulni.

Hírdetés

Szocska A. Ábel gyerekkorában a görögkatolikusság üldözött volt Kárpátalján, a hit mégis átszőtte mindennapjaikat. „Természetes volt, hogy imádsággal kezdtük és imádsággal fejeztük be a napot” – emlékezik vissza ifjúkorára a nyíregyházi megyéspüspök. A felvételen természetesen arról is beszél, hogyan érlelődött meg benne a szerzetesség gondolata.

Kocsis Tamás orvosnak készült, mert az orvosi pálya elismert és tiszteletreméltó; majd rájött, hogy papnak lenni is ugyanolyan vagány és elismert lehet – ráadául az ember még házasodhat, is és gyermekei lehetnek.

A Papi kihíváshoz ötven görögkatolikus lelkipásztor csatlakozott.

Forrás és fotó: Magyar Görögkatolikusok/Facebook

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »