Pápa kontra Pegasus

Pápa kontra Pegasus

Botrány botrány hátán. S ahogyan a jó botrányoknál, így a brüsszeli és honi ellenzék által rendre közösen kirobbantott „fiaskók” esetében is van egy közös nevező: tanú, hiteles forrás egyik esetben sincs. Mostanra pedig összeértek a szálak. A liberális mainstream összekötötte a Pegasus-álbotrányt a szeptemberi pápalátogatással.***

Mint ismeretes, két hónapja röppent fel a hír ellenzéki körökben, hogy Ferenc pápa szeptemberben Magyarországra érkezik, hogy az eucharisztikus kongresszus zárómiséjét celebrálja, ám innen anélkül utazik tovább Pozsonyba, hogy Áder Jánossal vagy Orbán Viktorral találkozna. Az ellenzéki lapok természetesen úgy tálalták a hírt, hogy a pápa az orbáni rezsim elleni tiltakozásból nem találkozik közjogi méltóságainkkal. Így aztán érthető, hogy amikor a kormánypárti lapok átvették a hírt, felháborodásuknak adtak hangot.

Mint később kiderült (később kiderült?), a hírt egy amerikai katolikus lap egyik szerkesztője találta ki, vagy inkább hozta össze rendelésre.

Sajnos nem hiszek abban, hogy az alaphír álhír lett volna. Ám ebbéli hitem alapja csak feltételezés, illetve néhány egybecsengő történés.

1: Kezdjük azzal, hogy a hírt a National Catholic Register nevű amerikai katolikus lap közölte le (KLIKK IDE!), méghozzá vatikáni és magyar egyházi forrásokra hivatkozva (bár a forrásokat nem jelölte meg).

2: Folytassuk azzal, hogy miután a hír napvilágot látott, magyar diplomáciai küldöttség utazott a Vatikánba.

3: Ennek utána néhány hete a Vatikán hivatalos közleményben tudatta, hogy a pápa ittlétekor igenis találkozni fog a magyar közjogi méltóságokkal.

Szerintem egyszerűen annyi történt, hogy a tervezett ignoráció előbb kiszivárgott, mint azt tervezték volna, s az így keletkező negatív propaganda még inkább megtépázta volna a pápa máskülönben is meglehetősen viseltes renoméját térségünkben. Így mindenki visszavonulót fújt, az érdekek pedig középen találkoztak. Úgy tűnik, Ferenc pápa is felfogta, hogy Kelet-Közép-Európa igen jelentős katolikus bázissal bír, pláne az iszlamizálódó nyugat ellenében.

***

Ám a történet nem állt meg e ponton. Kellett valami, ami azért a szándékosan gerjesztett feszültséget nem hagyja nyugvópontra jutni.

Így jutunk el a Népszavában megjelent cikkig (KLIKK IDE!), melynek címe:

„A Vatikánig értek a magyar megfigyelések hullámai”

A terjedelmes írásban Rónay Tamás a Vatican News hírportál szerkesztőjének, Gudrun Sailernek a cikkére utal, mely eredeti cikkben ez olvasható például:

„Az egyre tekintélyelvűbb budapesti kormányzás miatt a legtöbb uniós állam évek óta idegenkedik az orbáni Magyarországtól.”

Joggal vetődik fel a kérdés, hogy egy vatikáni újságíró miért hozza fel érvként az uniós tagországok némelyikének hungarofóbiáját, amikor tudtommal a Vatikán nem tagja az Európai Uniónak?

A cikk foglalkozik továbbá az NSO Group Pegasus kémprogramjával; megemlíti többek között annak működési mechanizmusát, valamint azt, hogy az izraeli cég kizárólag kormányoknak értékesíti szoftverét.

Ide kívánkozik az NSO Group alapító-vezérigazgatójának, Salev Huliónak a nyilatkozata:

“Körülbelül egy hónappal ezelőtt érkezett egy megkeresés egy információbrókertől. Azt mondta, kering egy lista a piacon, és akárkinél is van, azt állítja, hogy feltörték az NSO szervereit Cipruson, van egy lista a célpontokról, és legyünk óvatosak. Utánanéztünk. Nincsenek szervereink Cipruson, és nincsenek ilyen listáink, ennek a számnak pedig sehogyan sincs értelme, úgyhogy semmi köze hozzánk.

Hírdetés

Ő ragaszkodott hozzá, hogy de. Később két különböző ügyfelünk is megkeresett minket, hogy közvetítők azt mondták nekik, hogy van egy listájuk, aminek köze van az NSO-hoz. Kaptunk ezekről néhány képernyőképet, és arra jutottunk, hogy nem úgy néz ki, mint a Pegasus rendszere, ami a szerveren van, hanem hogy ez egy összerakott lista, aminek nincs köze hozzánk. Megvizsgáltuk az ügyfelekkel, és lassan világossá vált számunkra, hogy ez egy HLR Lookup (Home Location Register) szerver, aminek nincs köze az NSO-hoz. Megértettük, hogy ez egy vicc.”

(forrás – Calcalistech)

*

Meg kell említenünk Pintér Sándor belügyminiszter nyilatkozatát is, aki ellenzéki politikusok kérdésére válaszolva kijelentette:

„2010. május 29. óta a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok illegális megfigyelést nem folytattak és nem folytatnak.”

Pintér Sándor hozzátette továbbá, hogy ezt az általa és munkatársai által az (ál)ügy kirobbanása után végrehajtott ellenőrzések is alátámasztják, valamint, hogy az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának zárt ülésén kész dokumentumokkal is alátámasztani kijelentését.

*

Vegyük mindezekhez hozzá, hogy az NSO Group vezetője világosan kifejtette: amennyiben bármely kormány az ő szoftverüket illegális megfigyelésre, például ellenzéki újságírók megfigyelésére használja, a szoftvert azonnal visszahívják, ugyanis egy, a szoftverbe épített belső kapus rendszer lehetővé teszi a folyamatos ellenőrzést és akár a letiltást is.

Van tehát egy lista, amiről senki sem tudja, hogy ki hozta nyilvánosságra (v.ö. ki készítette önkényesen lejárató célzattal)? A honi ellenzék, valamint a nyugati hungarofób kormányok pedig máris tényként állítják be az egész lehallgatási ügyet.

***

Vajon meglepődünk-e még bármin is? Hiszen épp ma történt, hogy egy ellenzéki politikus, bizonyos Lantos Gabriella megdöbbentő és gyomorforgató értekezésbe kezdett annak kapcsán, hogy vasárnap a Balatonba fulladt egy 13 és 17 éves testvérpár. Lantos ezt mondta:

„Tizenévesek, pont, mint az Orbán-kormány. (…) Milyen ország az, ahol iskolás gyerekek nem tudnak úszni? Legalább annyira, hogy egy balatoni nyaralást túléljenek? Mégis, a kormány mivel töltötte az elmúlt 11 évet?” (A teljes cikkért KLIKK IDE!)

Ehhez az aljassághoz képest az, hogy egyes vatikáni illetékesek szerint Ferenc pápa idegenkedik az orbáni Magyarországtól, már csak könnyen emészthető semmiség.

A tényellenőrzések korát éljük. Soha, egyetlen más korban sem állt rendelkezésünkre annyi információ, mint most. Mégis a legnagyobb vihart kavaró történésekhez, úgy tűnik, nincs szükség semmiféle tényellenőrzésre. Hozzáteszem, ennyi lebegtetéssel, és ennyi Wikipédia-szintű hivatkozással még egy alapszakos egyetemi hallgató szakdolgozatát is visszadobnák.

Mit is mondhatnánk minderre?

Joe Biden hivatalba lépésével megszűnt az az ellensúly, melyet az amerikai elnök gyakorolt az Európai Unióra minden olyan esetben, amikor az szemmel láthatóan a saját, egyre fogyatkozó értékeivel szembe menve próbálta térdre kényszeríteni és igájába hajtani nemzetállamunkat. Az izraeli politikai változással pedig olyan diplomáciai patthelyzet alakult ki, amely szintén nem nekünk kedvez.

Ugyanez mondható el a vatikáni politikai lobbistákról, akik mindig arrafelé terelik a szót, amerre szerintük az számukra kedvező. Annak ellenére, hogy a vádaskodásokban nem a hit, hanem a bizonyosság kérdése dominál, s létük jelenleg tipikus mása a Krisztust megfeszíttetni akaró tömegnek.

Mindazonáltal kifejezetten jelzésértékű, tökéletes korlenyomat, hogy az egyházi állam nem a keresztény-konzervatív államokat, hanem az uniós liberálisokat támogatja. Ez a fajta farizeus magatartás időnként sajnos felbukkan az anyaszentegyházban, hogy vagy belső megújulás, vagy egyházszakadás útján konszolidálódjon.

***

A hit és a hazaszeretet sosem lehetnek sem diplomáciai fokmérők, sem pedig politikai fogalmak! Bármekkora a ránk nehezedő politikai és pénzügyi nyomás, nem engedhetünk!

Ezeréves nemzetünk számos támadást kibírt már az évszázadok során. Brüsszel és a Vatikán tehát jó, ha megtanulja:

„Megfogyva bár, de törve nem…”() VBT ()

Kiemelt kép: arsboni

The post Pápa kontra Pegasus appeared first on VBT.


Forrás:vbt.pestisracok.hu
Tovább a cikkre »