Panyi Miklós: hamis pedofilvád megtételének sincs helye a közéletben

Panyi Miklós: hamis pedofilvád megtételének sincs helye a közéletben

Sem pedofil bűncselekmények elkövetésének, sem pedig hamis pedofilvád megtételének nincs helye a magyar közéletben – jelentette ki a Fidesz frakcióvezető-helyettese kedden a parlamentben tartott sajtótájékoztatón, miután az Országgyűlés többsége felfüggesztette három fideszes politikus mentelmi jogát.

Panyi Miklós azt mondta: aki hamis pedofilváddal él, annak vállalnia kell a felelősséget, és nemcsak a bíróság, hanem a nyilvánosság előtt is, hiszen ők is nagy nyilvánosság előtt fogalmazták meg a hamis pedofilvádakat, lejáratva politikusokat és egy egész politikai közösséget.

Pócs János (Fidesz) országgyűlési képviselő a három ellenzéki politikus mentelmi jogának felfüggesztését a sajtótájékoztatón úgy kommentálta: „a Zsolti bácsi-féle vád összeomlott”, a Tisza-frakció és személyesen Magyar Péter miniszterelnök pedig „bosszút hirdetett”.

Hírdetés

A fideszes országgyűlési képviselőkkel szemben Litresics András ügyvéd tett feljelentést a „Zsolti bácsi-ügyben” közzétett és megosztott Facebook-bejegyzés és sajtótájékoztatók miatt. A feljelentő álláspontja szerint a képviselők becsület csorbítására alkalmas tényeket híreszteltek, illetve ilyen tényekre közvetlenül utaló kifejezéseket használtak vele kapcsolatban.

Sasi-Nagy Edit (Tisza), a mentelmi bizottság elnöke mindhárom esetben a mentelmi jog felfüggesztését javasolta. Ez a gyakorlat eltér a bizottság korábbi ciklusokban – a magánvádas ügyek nagy részében – követett gyakorlatától. A bizottság elnöke szerint nem egyszerű rágalmazásról van szó az aktuális esetben, mert a három érintett képviselő rendkívül súlyos bűncselekmény elkövetésével vádolt egy köztiszteletben álló ügyvédet. Álláspontja szerint össztársadalmi érdek, hogy fény derüljön az igazságra az alapüggyel kapcsolatban, ezért jó lenne, ha ebben a konkrét ügyben a bíróság lefolytathassa eljárását, és kiderüljön, mi történt valójában. Sasi-Nagy Edit arról számolt be, hogy a mentelmi bizottság ülésén Panyi Miklós és Pócs János úgy nyilatkozott, egyetértenek a mentelmi jog felfüggesztésével.

A bizottságban az elnöki indítvány – 3 kormánypárti igen és 3 ellenzéki nem szavazattal – nem kapott többséget, ezért a mentelmi bizottság azt javasolta, hogy az Országgyűlés a három országgyűlési képviselő mentelmi jogát ne függessze fel. Ezek után az Országgyűlés mégis felfüggesztette Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát: Kocsis Máté mentelmi jogát 143 igen 44 nem és nulla tartózkodó szavazattal, Panyi Miklósét 141 igen, 45 nem és 1 tartózkodás mellett, Pócs János mentelmi jogát pedig 141 igen és 45 nem szavazattal függesztették fel.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »