Idén százötven éve, hogy megalapították a Magyarországi Kárpát Egyesületet. Ez egyben a magyar turistaság születésnapja is, így aztán stílszerű, ha egy olyan beszámolóval jelentkezik a Felvidéki csavargó, mellyel az olvasó betekintést nyer a természetjárás világába.
Természetesen a Magas-Tátra fogja megadni az alaphangot az elkövetkezendő sorokban. Ha tehetjük, akkor nyaranta szakítunk rá időt, hogy pár napra elbarangoljunk valamelyik hegységünkbe, hogy túrázások keretén belül adózzunk az egészséges mozgásnak és a természetjárás szépségének. Eme rövid képes élményszösszenet most erről fog szólni, pontosabban, miként lehet lelkiismeret-furdalás nélkül négy napot kimaxolni a magyar turistaság bölcsőjében.
Az első napon…
Csorba-tótól elindulva letúráztuk magunkat a Fátyol- vagy más néven Skok vízesésig, melynek tetejéről pazar panoráma tárult elénk. Tündékkel és vizimanókkal nem találkoztunk, most legfeljebb magunkat szórakoztattuk, no meg nyomattuk a szöveget egy magyarországi fickóval, aki még évekkel ezelőtt vándorolt ki Norvégiába, és tippeket adott az ottani látnivalókról.
A második napon…
Az eget akartunk meghódítani és csúcspanoráma-vadászatot tartani. Kriván, a szlovákok hegyi szimbóluma, kecses formájával elkápráztatja az odautazót, de a megmászása az már más tészta. Kocsinkat leparkoltattuk, és nagyjából negyed tíz környékén nekiindultunk a hegy meghódításának.
Az elején még együtt volt a csapat, de utána mindenki abban a tempóban haladt, ami neki éppen megfelelt. A hegy lábához érve már mindenki ott kapaszkodott fel a csúcsra, ahol éppen utat talált magának. Egyre meredekebbek lettek a kaptatók, itt már figyelni is kellett, ha az ember meg akarta spórolni magának a kéz- és lábtörést vagy az akár még ennél is rosszabbat. Durván négy órán át, lépésről lépésre haladva, de a Kriván tetején találtuk magunkat. Eszméletlen kilátás tárult elénk. Azon a vásárnapi napon kegyetlenül príma időnk volt, a szél sem fújt olyan kibírhatatlanul.
Hát nem mondom, kiélveztük rendesen a panorámát. A lefelé menet szerintem nehezebb volt, főleg az eleje.
Nagyon meredek volt, én mondjuk szó szerint négykézláb előrenézve, teknősbékatempóban ereszkedtem le. Utána már ment minden simán, de a visszaút egy végtelenségnek tűnt. Jól is esett a gulyás, amit még előző este hoztunk össze. Gond nélkül benyakalta mindenki a saját dupla adagját.
A harmadik napon…
Kellemes izomlázzal ébredtünk. Az előző napon jól odatettük magunkat, így a harmadik napunkat amolyan regenerációs, levezetősnek terveztük be. Csorba-tóról indultunk ismét, csak most célnak a Poprádi-tavat jelöltük meg.
Ott aztán elbóklásztunk egy ideig, visszafelé a kitartóbbak még felmentek a leugró sánc tetetéjre, miközben mi a Csorba-tónál kihelyezett nyugágyakon pihentünk egy jót. Napzárásnak találtunk egy jóféle helyi éttermet, ahol amolyan utolsó vacsorával zártuk túrasorozatunkat.
A negyedik napon…
Nem volt sietős haza. Nyugodtan felkeltünk, kitakarítottuk a házat, majd Pribylina felé indultunk meg. A település mellett a liptói emberek letűnt világa tapintható meg egy szabadtéri néprajzi múzeumban.
Amolyan záróakkordként iktattuk be eme időutazást. Hazafelé késői ebéd, majd késő délutánra már mindenki otthon.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
