Panaszbejelentés – ATV TELEVÍZIÓ

Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság
1525 Budapest, Pf.: 75.

Tárgy: Panaszbejelentés.

ATV TELEVÍZIÓ
1102 Budapest, Körösi Csoma Sándor u. 31.

A kifogás bejelentés megtörtént. (Csatolva) A kifogás bejelentésben
tárgyként: „Sváby András úr részére” került megjelölésre. Az elektronikus
úton küldött bejelentés végén feltüntetésre került: „Bejelentésem kifogás.”
Arra gondoltam, hogy amennyiben nem így teszek, nem kapok vissza igazolást
bejelentésemnek a média szolgáltatóhoz való beérkezéséről.

Tekintettel a munkaszüneti napokra panasz bejelentésemet december 27-én a
Hatóságnak postai úton megküldöm.

Hírdetés

Álláspontom szerint az ellenzék által az MTVA előtt történt eseményeknek,
ellenzéki képviselőknek a MTVA székházát védő kerítésének az átmászásának a
feldolgozásához kötelezően hozzá tartozott volna az elmélyült tájékoztatás,
hogy az ATV nézőközönsége annak alapján véleményt tudjon formálni a szavazás
során feltett kérdésről.

Mit kérek?
A Hatóság kötelezze a médiaszolgáltatót, hogy az ATV képernyőjén egy héten
át a Hatóság által szerkesztett formában a következő szalag szöveg legyen
olvasható:
” Ön szerint jogszerűen távolították el a képviselőket az MTVA épületéből”
kérdésről lefolyt szavazással a megtévesztettük a szavazásban résztvevőket,
mivel nem tájékoztattuk előzetesen nézőinket, hogy MTVA vagyonkezelő
intézmény és nem azonos a közszolgálati médiaszolgáltatóval.”

Budapest, 2018. december 24.

Juhos László, reális zöldek elnöke

PanaszbejelentĂŠs – ATV TELE… by on Scribd


Forrás:realzoldek.hu
Tovább a cikkre »