Palesztin politikus: Orbán Bibi Netajáhu haverja

Palesztin politikus: Orbán Bibi Netajáhu haverja

Dr. Áhmád et-Tíbi, az izraeli parlament palesztin képviselője és házalelnöke szombaton küldöttség élén Isztambulban megbeszélést folytatott Recep Tayyip Erdogan török elnökkel. A nemzetközileg is elismert palesztin politikus ezután nyilatkozott a Jediot Áháronot című izraeli napilap tévéjének, s az interjú folyamán a világon sok helyütt rasszistának nevezett, a zsidó nemzet fogalmát meghatározó új izraeli törvényről szólva megjegyezte: ezt a törvényt a „Bibi Netanjáhu haverjai” vezette országok támogatják majd, ám ezek a vezetők a palesztin üggyel szemben ellenségesen viseltetnek – írja a Jediot Áháronot.

Február 2-án Recep Tayyip Erdogan török elnök az isztambuli elnöki rezidenciáján fogadta az izraeli parlament palesztin képviselőinek küldöttségét. A másfél órás találkozón a küldöttséget vezető dr. Áhmád Tíbin, az izraeli parlament (Kneszet) alelnökén kívül jelen volt még Táláb Ábu ’Arár, Masz’úd Ganájem és Oszámá Szá’ádi parlamenti képviselő, valamint Kámel Riján sejk és Júszef Zuhejr, Daburijjá település polgármestere. A találkozón szóba került az is, hogy az 1967-ben megszállt, majd bekebelezett Kelet-Jeruzsálemet is magába foglaló egyesített Jeruzsálemet Izrael a nemzetközi joggal ellentétesen a fővárosává nyilvánította. Megtárgyalták még a világ sok országában rasszistának és más népeket kirekesztőnek nevezett, a nemzet fogalmát meghatározó izraeli törvényt is.

Az izraeli palesztin parlamenti képviselők és Recep Tayyip Erdogan török elnök szombati találkozója után dr. Áhmád et-Tíbi vasárnap nyilatkozott Somfalvy Attilának a Jediot Áháronot izraeli napilap tévéjében. Az Áhmád et-Tíbi által adott interjú számunkra érdekes részleteit szó szerint idézzük:

– Nem tartja furcsának, hogy az izraeli parlament képviselőjeként ön Izrael belügyeiről folytat megbeszélést egy olyan emberrel, aki önmagát Izrael ellenségeként határozza meg?

(Itt újfent egy jellegzetes zsidó csúsztatásról van szó, mert Erdogan török elnök sosem nevezte magát a zsidó állam ellenségének. A „modern kori antiszemitizmus” teóriája szerint viszont már az is antiszemita, aki bírálni merészeli Izrael zsidótelepítő, s ez által a palesztinokat a saját szülőföldjükön földönfutóvá tevő politikáját, vagy az időnkénti gázai népirtást – H. J.)

Hírdetés

– Miféle belügyekre gondol?

– A nemzet fogalmát meghatározó törvényre, egy izraeli arab egyetem létesítésének ügyére. Az nem tartozik Erdoganra, ami itt, Izraelben történik.

– Ami az egyetemi hallgatókat, a nekik juttatott ösztöndíjakat illeti, ennek igenis van nemzetközi vonatkozása. Mert az egyetem ügye, amint az a nevéből is adódik, végül is valahol egyetemes, univerzális, s mi támogatást keresünk mindenütt a világban. Ami pedig a nemzettörvényt illeti, azt azok tették nemzetközivé, akik a törvényt szavazásra beterjesztették. A legtermészetesebb az, hogy ezt a törvényt az egész világon figyelemmel kísérik. Véleményem szerint olyan országok, mint például Magyarország, támogatják a (zsidó) nemzet fogalmát meghatározó törvényt, aminek örül majd Netanjáhu.

– Csakhogy Magyarország nem ellensége Izraelnek, s legalábbis Magyarország vezetője nem így nevezi magát.

– Mégis mit gondol, mi csak Bibi Netajáhu haverjaival folytatunk megbeszélést? Ők olyan vezetők (mármint Bibi haverjai – H. J.), akik ellenségesek a palesztin, illetve az arab üggyel szemben. Mellesleg én velük is hajlandó vagyok találkozni, s igyekeznék meggyőzni őket, hogy tévednek.

(Csakhogy erre Orbán Viktor nem nagyon ad lehetőséget, mert a nagymestert, Donald Trumpot követve a jeruzsálemi útja idején ő sem tartotta szükségesnek, hogy ellátogasson az onnan negyedórás autóutazással elérhető Rámalláhba, a Palesztin Nemzeti Hatóság székhelyére – H. J.)

Hering J. – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »