Palesztin főorvos a komáromi kórház belgyógyászatának élén

Palesztin főorvos a komáromi kórház belgyógyászatának élén

Kiszámíthatatlanok az emberi élet útjai. Bár a palesztiniai Qalquilia városka több mint 3 ezer kilométerre található Komáromtól, mégis Shadi Jadaa főorvos személyében egy ottani származású orvos került az Agel-csoporthoz tartozó kórház belgyógyászatának az élére.

A palesztin fiatalember 17 évvel ezelőtt érkezett Szlovákiába, illetve a pozsonyi Komenský Egyetem Orvosi Karára. Majd a diplomaszerzés után sem tért haza, ahelyett már kilenc éve segíti a komáromi kórház betegeinek gyógyulását.

,,Először a 2003-as év elején ösztöndíjasként jöttem Szlovákiába azért, hogy a nyelviskola elvégzése után a pozsonyi Komenský Egyetem Orvosi Karán folytassak tanulmányokat“ – idézte pályája kezdeteit Jadaa főorvos. Nagyra értékeli, hogy Szlovákia az egész családja számára biztonságos országnak számít, ahol gyarapíthatja a szaktudását, és karrierépítésre is lehetősége nyílt. A kórházi kollégái és a páciensei is sok dícsérő szóval illetik őt.

,,Itt a gyermekeim jövője is jobbnak ígérkezik, s egyszerűen megszoktam a szlovákiai életet“ – szögezte le. Azt is elárulta, a hozzátartozói a diplomaszerzés után szerették volna elérni, hogy megmásítsa a döntését. ,,Nyomást gyakoroltak rám annak érdekében, hogy térjek haza.“ Ő azonban annak ellenére a Szlovákiában való maradás mellett döntött, hogy a fogorvos neje itt nem tudott elhelyezkedni.

,,Szlovákia természeti szépségein kívül az is elnyerte a tetszésemet, hogy ez az ország Európa szívében fekszik, ahonnan a kontinens bármely részébe kényelmesen eljuthatunk. Ebben az országban csupa jó tapasztalatot szereztem, mert az itt élő emberek nagyon barátságosak, közülük amiatt senki sem viszonyul hozzám negatívan, mert külföldről érkeztem“ – fejtette ki szép szlovák kiejtéssel Jadaa doktor. Hozzátette: a kétféle kultúra azonban nehezen hasonlítható össze.

Hírdetés

,,A szülőhazámban a hazafiasság a vallással egyenértékű, szent dolgonak minősül. Palesztinában alapvető értéknek számít a nemzettudat és a kulturális örökségünk iránti büszkeség, ám ez Szlovákiában nincs teljesen így.

Shadi Jadaa kezdettől fogva a komáromi belgyógyászaton dolgozik, többféle tisztséget látott el mindaddig, amíg kiérdemelte az osztály főorvosi posztját. A szlovákiai pácienseket ekképp jellemezte: ,,Az itteni páciensek kissé körülményesek, gyakran későn, már olyankor jönnek a kórházba, amikor az egészségi állapotuk nagyon megromlott, vagyis a többségük nem tartja a legnagyobb értéknek a saját egészségét“.

,,A doktor úr irányítása alatt nagyon jól működik a belgyógyászati osztály. A kinevezése talán először merész lépésnek tűnt, ám a gyakorlat annak helyességét igazolta. A főorovos úr képes a közösségépítésre, nagyszerű a kollektívája. Az osztály az új pavilonba történő átköltözéssel kapcsolatos, megterhelő működési változásokat is jól vészelte át, s ő ura volt a helyzetnek akkor is, amikor a koronavírus-járvány első hulláma során módosítani kellett a sürgősségi részleg tevékenységét“ – értékelte a külföldi szárnmazású beosztottja munkáját Miroslav Jaška kórházigazgató.

Júliusban beszámoltunk arról, hogy e kórház mutatósan felújított gyermekorvosi rendelőjét pedig az ukrán származású, szlovákul már beszélő és magyarul is tanuló Oksana Loshak gyermekorvos fogadja a kis pácienseket.

Az intézményben egyre több keletebbi országból érkező szakember segíti a hazai orvosok munkáját, miközben a Szlovákiában diplomázott ifjú doktorok közül pedig sokan a még jobb megélhetés reményében nyugat felé veszik az irányt.

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »