Pál utcai fiúk után Petőfi Sándor

Pál utcai fiúk után Petőfi Sándor

Sikergyáros. Az ő zenéjét hallgatja A Pál utcai fiúk vígszínházi közönsége, a Magyar Állami Operaház balettművészeinek A vágy villamosát fordította le a zene nyelvére. Dés László most egy Petőfi Sándor alakját megidéző zenés darabon dolgozik, de lesz új albuma is, amelyen minden dalnak másvalaki jegyzi a szövegét.

Hosszú és mély barátság fűzte Esterházy Péterhez, különböző fellépésein ma is gyakran megidézi őt. Engedjen meg egy személyes kérdést: milyen az élete nélküle?

Nem könnyű. Igazodási pont volt, amit így nélküle sokkal nehezebb szem előtt tartani. Hiányoznak a beszélgetéseink, bár én továbbra is dialogizálok vele. Volt nemrég egy Esterházy-estem, amelyen rendhagyó módon nemcsak felolvastam és zenéltem, hanem a barátságunkról is beszéltem. Még vetítettem is olyan privát fotókat, amiket a közönség nem ismerhetett. Ott ült Gitta, Péter özvegye is a közönség soraiban, valahogy segített megidézni Péter szellemiségét. Akkor napokig nagyon jól éreztem magam, jólesett ez az egész. Pótolhatatlan veszteségek értek az elmúlt években. Péter után, a következő év nyarán elment Mihály bátyám, aki nem csak a testvérem, hanem jó barátom és szellemi társam is volt. Ezt sem tudom feldolgozni. Fura az élet. Az embernek kapcsolatai vannak, közege van, egyszer csak mintha légüres térben érezné magát. Anyám kérdezte nyolcvankilenc évesen, hogy mit csináljon még? Nem tudott egy barátnőjével elmenni egy moziba, nem volt kivel beszélgetnie közülük, mert vagy meghaltak, vagy nagyon betegek voltak. Nagy családja volt, de a vége felé mégis már csak pár telefonbeszélgetésből állt az élete. Itt volta sok dédunokája, de az más, az nem az ő közege volt, hanem a családja. Azokat hiányolta, akikkel össze tudott kacsintani, két szóból megértették egymást, vagy azt kérdezhette valamelyiküktől, hogy emlékszel? Nagyon rossz, ha ez megszűnik. Én még nem tartok itt természetesen, de már tudom, hogy ezek óriási veszteségek. Péterrel még ma is szabályos párbeszédeket folytatok.

Milyen helyzetekben?

Például ha valamilyen erkölcsietikai kérdésben vagy munkában döntenem kell. Hogy belemegyek-e valamibe, vagy sem. Vagy hogy bizonyos szituációkban hogyan viselkedem, milyen álláspontot foglalok el.

S az hogyan érinti, hogy bizonyos politikai körök még az életművét is képesek megkérdőjelezni?

Ez nevetséges. A kultúra nem olyan, mint egy államtitkár, akit le lehet cserélni. Egy minisztert könnyű leváltani, a kultúrával ezt nem lehet megtenni. Az ilyen félreértés csak problémákhoz, zűrökhöz vezet. Komoly, nagy művészeket ki tudnak végezni, de az életművüket meg nem történtté tenni egyszerűen lehetetlen. Abban a közönség, a világ dönt, nem egy párt. Esterházy Péter esetében pedig már rég döntött a világ. Kertész Imrénél is feladták ezt a nevetséges harcot. Hirtelen fordítottak rajta egyet. Kiadták az ukázt a jobboldali sajtónak, hogy szeretni kell őt. Ugyanazokban a körökben, ugyanazokban a sajtótermékekben egyik napról a másikra Imre Kertészből a Nobel-díjas Kertész Imre lett. Ezeket a mókákat nem lehet hitelesen végigvinni, hiszen az író véleménye, gondolata önmagáért beszél. Ez egy komédia, ami most zajlik, hogy az ország irányítói még mindig azt hiszik: a kultúra iránya, működése, létezése hatalmi kérdés. Ez soha, de soha nem így volt a világon. Esterházy Pétert már az életében sok támadás érte, hiszen nyíltan deklarálta, hogy „idáig és nem tovább!”

Ez ugye 1990-ben volt?

Elég korán. Amikor Csoóri Sándor megírta a rémes Nappali holdat. Péter akkor szállt ki ebből a keresztény-nemzeti vircsaftból, mert az esze, a tisztessége, az intelligenciája másfele vitte. Ők akkor árulónak nevezték Pétert, és az mindig nagyobb csapás, nagyobb szívfájdalom, mint ha valakit eleve leírnak, mert tudják róla, hogy máshova tartozik. De a Péter? Egy arisztokrata? A magyar történelem egyik ősi családjának a sarja? Egy Esterházy? Ez nekik nagyon fájt. Gyakorlatilag a rendszerváltás pillanatától elképesztő módon kezelték, írtak róla. Sok éve, amikor ez a hadjárat elindult ellene, kétségtelenül vesztett olvasókat. Ő persze ettől soha nem lett kevesebb. Ő olyan mérhetetlenül beágyazódott az európai kultúrába és a világéba is, hogy… itt bolhák csipkednek, na! Ezt nem lehet komolyan venni, és ez semmiféle hatással nincs az ő életművére, az irodalomban elfoglalt helyére. S ezeket a támadásokat ő nagyon higgadtan kezelte, mert ebben is fantasztikus volt.

Térjünk át A Pál utcai fiúkra. Ez most a magyar színházi élet egyik legsikeresebb produkciója. A múlt évad végén Kolozsváron vendégszerepelt vele a társulat, ahol valóságos örömünnep tört ki az előadás után.

Minden dal, minden dialógus, minden dalszöveg duplán és triplán hatott. Az ott élő magyarság életében ez valóban elképesztő erejű volt. És ezt éreztük is mindannyian. Mivel a színház varázsa az, hogy élő, hiszen nézők előtt zajlik, soha nem mindegy, hogyan reagál a közönség. Hogy például az előadás bizonyos pontján mekkora a csend. Itt nem őrjöngeni kell elsősorban. A feszültséget lehetett vágni. Mindkét előadás óriási élmény volt számomra is. Minden reakció erősebb volt, mint a Vígszínházban. Még a kitörő nevetés, a rajongás is. A második előadás után kiment egy kisebb tömeg a színház elé, főleg fiatalok, és a Mi vagyunk a grundot énekelték egy szál gitárral. Leírhatatlan este volt. Ez a dal ugyanis arról szól, hogy ez a mi hazánk, ezt meg fogjuk védeni, és a végsőkig maradunk, soha el nem szakadunk. Ez ott egy az egyben élni tudott. Lehengerlő, amit az előadás szereplői, ezek a tehetséges fiúk kiadnak magukból. Egy gyenge alapanyagból nyilván nem lehetett volna ennyit kihozni, de ott ez is adott volt. És telitalálat az is, hogy Marton László, az előadás rendezője fiatal srácokra osztotta a szerepeket, akiknek még elhisszük, hogy nagy kamaszok.

Marton László nem volt ott Kolozsváron. Felhívta őt, beszámolt neki az ottani sikerről?

Igen. Ezzel tartoztam neki.

A vágy villamosával, amelyet Tennessee Williams drámája nyomán fogalmazott meg zenében, most lépett először balettszínpadra. Lábra komponálni nyilván egészen másfajta kihívás, mint hangszálakra.

A szüzsét Venekei Mariann-nal, a koreográfussal raktuk össze. Nem volt több mint hét oldal. Egy olyan történetet kellett táncszínpadra vinnünk, amely dialógokkal van megírva. Ezt kellett egyetlen szó nélkül elmondani zenében és mozgásban. Ez százperces zenefolyam, három szimfóniányi anyag. Nagyon erős előadás született, Mariann a zene minden rezdülését követte. Egy rangos angol kritikai portál öt csillagot adott az előadásra briliant jelzővel. 1945 óta Magyarországon nem nagyon született eredeti zene baletthez. Bartók műve, A csodálatos mandarin volt az utolsó. Azóta hozott zenéből dolgoznak a koreográfusok. Úgy könnyebb.

Petőfi élete, költészete, a magyar társadalomra gyakorolt hatása mióta foglalkoztatja?

Több mint egy éve. Talán már nincs is olyan könyv, visszaemlékezés, amit nem olvastam volna. Majdnem napról napra tudom az életét. Mivel próza nem lesz a darabban, operában gondolkozom, még akkor is, ha a dalok a könnyűzene nyelvén szólalnak meg. Én egyébként úgy látom, egyre kevésbé ismerjük Petőfit. Március 15-i szobor lett belőle a Március 15. téren, ahol az 1848-as forradalom emlékére nyögvenyelősen elmondják pár versét. De már egyre veszélyesebbek ezek a versek. Nagyon nézik, hogy mi az, amit még el lehet mondani tőle, annyira aktuális. Most mondjam azt, hogy sajnos? Ezzel együtt szeretném megmutatni azt is, hogy nincs ma akkora (rock)sztár, mint Petőfi volt a maga korában. Huszonkét évesen már országosan ismert költő, huszonöt, amikor kirobban a forradalom, huszonhat évesen pedig már halott. Egyébként ő volt az első magyar költő, aki a verseiből élt meg. Soha senkit nem szolgált, mégis micsoda életművet hozott össze! Nagyon nagy munka lesz mindezt zenében elmondani, de már nagyon szeretnék elindulni vele. A Pilvax-beli társaság is huszonéves srácokból állt. Azok, akik most A Pál utcai fiúkat játsszák, kezdenek öregek lenni hozzájuk képest. Próza helyett rapes, ritmikus beszéd lesz, meg a dalok.

S az új album anyaga hogyan áll?

A dalok nagy része megvan már. Sőt egy jó részét már játszom a turnémon. Ez azért is jó, mert a stúdióban majd úgy mennek a számok, mint kés a vajban. Nemsokára megjelenik az album, szeretném, ha december 29-én, az Aréna-koncerten már nem is annyira új számok lennének. Felkerül az albumra pár olyan dal is, amelyet már hallott tőlem a közönség, de lemezen eddig még nem jelentek meg. A fő sajátossága azonban az lesz az anyagnak, hogy minden dalnak másvalaki írta a szövegét. Én vagyok az összekötő kapocs, de alkotótársként ott lesz Grecsó Krisztián, Bródy János, Bereményi Géza, Parti Nagy Lajos, Geszti Péter, Nemes István. A Hosszú menetet is el fogom énekelni a lemezen, amelynek a szövegét Bereményi Géza írta Cserhalmi Györgynek. Visszalopom a dalomat, mert annyira szeretem. A Szentimentet is feléneklem. Ezt évek óta játszom a koncerteken, mert nagyon szeretem. Meghívtak Eötvös Péter zeneszerző 70. születésnapjára. Elhatároztam, hogy nem egy modern szaxofonszólót adok elő, ott lesz egy sor kortárs zeneszerző, majd ők, én inkább ezzel a klasszikus hangvételű dallal köszöntöm. Leültem a zongorához, és elénekeltem. Péternek nagyon tetszett. El is kérte a kottáját, és most már Molnár Piroska, a volt felesége énekli a szólóestjén a Rózsavölgyi Szalonban.

Miről szólt akkor a nyara? Az új album dalairól vagy Petőfiről?

Erről is, arról is. Ha nem a számokkal voltam elfoglalva, akkor a színpadi mű történetét raktam össze. Hol azon töprengtem, mit és mennyit mutassak Petőfiből, hol a dalokat cizelláltam. Dolgoztam szorgalmasan.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »