Pál József Csaba püspök megáldotta a felújított kisiratosi plébániát

Január 7-én a temesvári megyéspüspök mutatott be szentmisét a kisiratosi templomban; koncelebrált Király Árpád marosi főesperes, arad-ségai plébános és Szabó Gyula helyi kisiratosi plébános. A szentmise után a főpásztor megáldotta a közösség felújított plébániaépületét.

A hívek nevében Szabó Gyula plébános köszöntötte Pál József Csaba püspököt. Mint fogalmazott: mindig nagy öröm, ha a közösség az egyházmegye főpásztorával ünnepelheti az Eucharisztiát. Különösen nagy öröm, hogy megáldja a segítségével, a hívek áldozatos adománya és munkája, valamint a polgármesteri hivatal segítsége révén újjávarázsolt plébániát.

„Még két hónapja sincs, hogy Kisiratoson vagyok, de már egy csodával határos dolgot megtapasztaltam: azt, hogy a hívek szeretik Jézust, az Ő házát és a plébániát. Van összefogás, amire igen nagy szükség van” – hangsúlyozta a helyi plébános.

Az egyháztanács részéről Szallai Szabolcs elnök köszöntötte a temesvári megyéspüspököt.

Homíliájában Pál József Csaba püspök a felolvasott evangéliumi részhez kapcsolódóan két fogalmat emelt ki, az engedelmességet és az alázatot. Amikor János és Jézus találkozik, János tiltakozik: te kellene, hogy megkeresztelj engem, és mégis te kéred tőlem a keresztséget? Jézus azt válaszolja: Tegyük meg, amit az Úr kér. A Szentírás úgy fogalmaz: János engedett neki. János nem csupán engedelmeskedett. Megengedte, hogy az Úr azt tegye, amit akar.

Megengedjük-e az Úrnak, hogy azt tegye velünk, amit ő akar? Engedelmeskedünk-e neki? – tette fel a kérdést a temesvári megyéspüspök. – Fontos, hogy odafigyeljünk Jánosra, aki végül engedett Jézusnak.

Hírdetés

A szentmise végén Király Árpád marosi főesperes megköszönte a főpásztornak a közös ünneplést, majd elismerő szavakkal méltatta a hívek támogatását, áldozatos munkáját és a példás összefogást, amely a közösség tagjai és a helyi polgármesteri hivatal között létrejött annak érdekében, hogy méltó körülményeket tudjanak biztosítani a plébánosnak.

„Jó tudni, hogy a főpásztorunk szívén viseli ennek a közösségnek a sorsát. Püspök atya, köszönjük a nagylelkű támogatást, és ígérjük, hogy amit kölcsön kaptunk, azt a Jóisten segítségével, a hívek összefogásával vissza tudjuk fizetni” – mondotta az arad-ségai plébános.

A liturga zenei szolgálatát Almási László arad-ségai kántor és a helyi énekkar látta el.

A szentmisét követően Pál József Csaba megyéspüspök a koncelebráló lelkipásztorok és a hívek kíséretében a templom szomszédságában lévő plébániához vonult és megáldotta a felújított épületet.

A szentmisén és a plébániaépület megáldásán Korondi Józsa Erika polgármester, valamint a helyi tanács több tagja is jelen volt.

Forrás és fotó: Gerhardus.ro

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »