Pál Feri: Nem bírom már jól csinálni, ezért befejezem

Pál Feri: Nem bírom már jól csinálni, ezért befejezem

„A keddeket abba fogom hagyni” – jelentette be Pál Ferenc április 3-i előadása végén, a SZIE Budai Campus-án, ahol ebben a tanévben tartja a szokásos kedd esti szűk másfél órás előadásait. A váratlan bejelentés komoly megdöbbenést váltott ki a többszáz fős hallgatóságból.

A mindenki által csak Pálferiként emlegetett, országos ismertségű római katolikus pap és mentálhigiénés szakember 2018 decemberével vet véget hosszú sorozatának, a nyári szünet után

szeptembertől tizenkét, teljesen különálló előadást tartana,

amelyekben elmondása szerint az elmúlt időszakban kikristályosodott, letisztult témáit dolgozná fel. „Ez egyfajta, nem is tudom, ilyen összefoglalás, vagy jutalomjáték vagy valami ilyesmi lesz. És pont van annyi ilyen előadás, hogy az majd befejeződik december végére. És utána nagykorúnak nyilvánítom magunkat” – utalt arra, hogy pont 18 éve kezdte el az azóta csak minimális megszakításokkal zajló előadás-sorozatát. 

Hírdetés

„Egyszerűen elfáradtam” – mondta az 51 éves Pál Ferenc egyik indokként, példának hozva, hogy amikor az év elején Ausztráliában járt (az ottani magyaroknak tartott előadásokat), arra gondolt a koalák és a kenguruk között, hogy minden gondolkozás nélkül ottmaradna minimum három hónapra. Hozzátette: amikor elkezdte a keddeket, egy felnőtt és egy ifjúsági hittanórája, négy 45 perces iskolai órája volt a keddi előadásokon túl, most viszont évente 230-240 különböző előadást tart.

„És hát ezt nem bírom már jól csinálni. Egyszerűen nem tudom jól csinálni. Az lett a benyomásom – és most már több éve küzdök ezzel –, hogy ez már nem olyan jó. És

ez teljesen ellentmond az énképemnek. Utálok valamit nem jól csinálni.”

Felhozta a 99 igaz és az egy eltévedt bárányról szóló bibliai példabeszédet, s kifejtette, számára azok lettek az igazak, akik a keddi előadásokra járnak. Ők jó helyen vannak, őt viszont a szíve oda húzza, ahol azok élnek, akik kevésbé vannak birtokában ezeknek az ismereteknek. Ezek egyébként – és ezt már mi tesszük hozzá – általában kevésbé vallási, hanem pszichológiai, önismereti témák.

Jelezte: ezzel nincs mindennek vége, a közösséggel több új tervük is van, például egy Youtube-csatornán tematikusan közzétennék megvágva a felhalmozott felvételeket.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »