Sokszor írtam már arról, hogy réges-régen, a szép Tündérkertben, békében éltek a különböző nyelvű népek. Megértették egymás szavát, nem keresték a viszálykodást. Ám az Ősellenségnek ez nem tetszett, hát egymásnak akarta uszítani őket. Tudta, hogy lesznek majd olyanok, akik könnyen lemondanak nyelvükről, hagyományaikról, akiknek nem fontos az anyanyelvük, akiknek mit sem mond a nemzeti történelem.
Jól számított, hogy mindig lesznek közömbösek, akiknek mindegy, milyen iskolába járnak a gyerekeik, milyen nyelven írják a nevüket vagy milyen nyelven hallgatják a templomban Isten igéjét. Tudta, hogy sokan önként mondanak le sok, a saját kultúrájukhoz kapcsolódó dologról, saját maguk segédkeznek a hagyományaik felszámolásában.
Egymás közt még talán saját nyelvükön beszélnek, de gyermekeikkel, unokáikkal már csak idegen nyelven értekeznek, sehova sem kötődő, gyökértelen hibridekké nevelik őket. Ezeket a hibrideket pedig könnyű megtéveszteni és irányítani, maguk sem tudják, kicsodák ők és merre tartanak, így bárgyún bégető birkaként bandukolnak a fogyasztói társadalom vágóhídjára.
Ma még megtehetjük, ha ellene mondunk a hibridek uralmának, akik mindenféle paktumra hajlandóak hatalmuk megtartása, visszaszerzése érdekében. Persze, amint nekik úgy felel meg, semmibe veszik a paktumokat és „szövetségeseik” szemébe nevetnek. A velük való egyezkedés nem segít, hisz céljaink nem azonosak. Mi nemzetben és értékekben gondolkodunk, ők pénzben és hatalomban.
Bántja őket a Himnusz, a piros-fehér-zöld színek megjelenése, az anyaország magyar ügyeket segítő támogatása, de még a „magyar” szó használatától is irtóznak! Kezükön ott szárad az ártatlanul meggyilkolt fiatalok vére, jól megpakolt hátizsákjaikban a rablott zsákmány… Miről lehetne ezekkel paktálnia a becsületes magyar embernek? Ahogy az „István, a király” című rockopera szavai üzenik: „Hitszegőknek itt a földön megbocsátni nem szokás.”
Rajtunk függ nemzetünk megsemmisülése vagy feltámadása, s ezért nagy a felelősségünk Isten színe előtt. Ébresszenek fel bennünket halálos álmunkból Deák Ferenc bölcs szavai: „Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják, de miről a nemzet félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz s mindig kétséges.
(Dr. Karaffa János/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
