2025. 06. 15.
Az iráni híroldalak szerint katonai eszközök érkeztek Teheránba Pakisztánból, illetve Kínából.
Iráni katonai források korábban arról számoltak be, hogy Pakisztán rakétákat és más katonai eszközöket küld szomszédja megsegítésére. Egy szintén a pakisztáni légtéren keresztül érkezett kínai katonai teherszállító repülőgép szintén megérkezett az iráni fővárosba, mely a beszámolók szerint fejlett katonai, illetve haditechnikai eszközöket szállított az országba.
Pakisztánon és Kínán kívül más országok is jelezték, hogy segítséget küldenek a megtámadott országnak. Oroszország a sérült nukleáris létesítményekben történő kárfelmérésnél fog segítséget nyújtani. Észak-Korea pedig szintén jelezte, hogy bármilyen segítséget hajlandó megadni Teheránnak amire csak igényt tart.
Khawaja Asif pakisztáni védelmi miniszter már korábban jelezte, hogy támogatják a megtámadott szomszédjukat a cionista ellenséggel vívott harcában. Továbbá felszólította az iszlám országokat, hogy szakítsanak meg minden kapcsolatot Izraellel és álljanak ki Irán mellett.
Orientalista.hu-Al-Isfahani (Al-Balad TV)
Megosztom:
Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »


