Pákh Imre: korábban már megegyeztünk az árban, most azt mondták, felejtsem el, és jött a bunkósbot-politika

Pákh Imre: korábban már megegyeztünk az árban, most azt mondták, felejtsem el, és jött a bunkósbot-politika

Az Amerikában élő magyar műgyűjtővel a HVG készített interjút.

– Meglepődött azon, hogy a kormány védetté nyilvánította a Golgotát, miután kudarcba fulladtak a tárgyalások annak eladásáról?

– Egyáltalán nem lepett meg. Elég gusztustalanul figyelmeztettek, hogy ha nem egyezek bele az eladásba, akkor ez bekövetkezhet.

– Mondhatjuk, hogy megzsarolták ezzel a tárgyalások során?

– Megüzenték, még mielőtt elindítottuk a tárgyalásokat.

– Ki?

– Ezt nem mondhatom meg. De úgy gondolom, hogy egy fiatal demokráciába ez is belefér. Egyébként érdekes módon ennek az egésznek látom egy pozitív oldalát is. Az, hogy a miniszterelnökség elindított egy ilyen folyamatot, azt sugallja, hogy végre valóban komolyan kezdtek foglalkozni a Golgota sorsával.

– Miért, eddig nem foglalkoztak ezzel komolyan?

– Tény, hogy 12 év alatt nem sikerült megoldanunk a Golgota sorsát. Két évvel ezelőtt én már megegyeztem a miniszterelnökséggel, hogy megveszi az állam 9 millió dollárért a képet, ha ezt a megállapodást betartanák, akkor most nem lenne semmilyen ügy.

– A mostani tárgyalásokon ugyanakkor már 6 millió dollárt ajánlottak maximum.

– Igen, de most már a jegybankkal kellett tárgyalnom. Amikor felhoztam ezt az ígéretet, leszögezték, hogy felejtsem el, innentől nem a kormánnyal állok szemben, hanem a nemzeti bankkal, és most újra kezdjük a tárgyalásokat. Azt mondták, hogy egy kormányrendelet határozza meg, hogy mennyit tudnak fizetni, és az 6 millió dollár. Én úgy vélem, inkább határozza meg a piac, hogy mennyit ér egy műkincs, erre az állam nem képes.

– A 9 milliós eladási ár a Golgota mellett más festményeket is tartalmazott.

– Igen, egy csomagot kínáltam fel, aminek a Golgota csak egy eleme volt. E mellett az egész gyűjteményemnek egy 12 éves tartós letétét is felajánlottam a banknál vagy egy arra feljogosított más állami intézménynél. A harmadik része a csomagnak egy elővételi jog az egész gyűjteményre vagy annak részeire, amivel élhet a jegybank vagy az állam. Tehát kicsit több volt, mint a Golgota. Épp a mai nap értesítettek írásban a bankból (ugyanis a tapasztalataim alapján egy kézfogásnak, egy szóbeli ígéretnek a tárgyalópartnereim részéről már nem hiszek), hogy csak a Golgotában érdekli őket, más Munkácsy- vagy egyéb képeim nem.

– Érthető, hogy írásban kérnek a felek minden dokumentumot egy ilyen értékű üzlet tárgyalásai során. A szavaiból viszont az sejlik fel, hogy itt többről van szó: a bizalom megrendüléséről.

– Én nem szoktam bunkósbottal megoldani a problémáimat, és általában nem szoktam olyan emberekkel ügyeket intézni, akik ezt a metódust választják. Most itt ez történt: egy erőszakos, bunkósbotos ügylet lett az egészből. Érdekes: miért nem védték le tavaly a Krisztus Pilátus előtt című képet, amikor tavaly visszavitte Kanadába a műkincset tulajdonló Hamiltoni Művészeti Galéria? (Ezt a képet végül idén 5,7 millió dollárért megvásárolta a magyar állam – a szerk.) És a Golgota is régen itt van már Magyarországon, miért pont most védték le?

– Hatmillióért semmiképp nem adja el a képet?

Hírdetés

– Nem fogom veszteséggel eladni a képet, ez biztos. Én is tudom, ők is tudják, hiszen bemutattam a tárgyalásokon az erről szóló papírokat, hogy mennyiért vettem 2003-ban Julian Beck gyűjtőtől a képet.

– Mennyiért?

– Megbeszéltem az eredeti tulajdonossal, hogy ezt titokban fogom tartani. A tárgyalásokon viszont én nyitott kártyákkal játszottam, megmutattam az én értékbecsléseimet. Az MNB egyetlen értékbecslést nem mutatott be nekem. Azt mondták, ennyit adunk, és kész. És nem veszik figyelembe a világ vezető értékbecslőinek véleményét. Persze Pesten nehéz titokban tartani az ilyen dolgokat, megtudtam, kik készítették a jegybank számára az értékbecsléseket: nem független emberek.

– Az ön által felkért értékbecslők mindenesetre 10 millió dollárra értékelték a Golgotát.

– Három amerikai cég 10 millió dollár körülire, és egy európai 10 millió euróra. Én ezeket mind átadtam időben a miniszterelnökségnek, aztán a jegybanknak is. Egyébként, függetlenül az én ügyemtől, el kell mondanom, hogy a Magyar Nemzeti Bank értéktár programja egy rendkívüli program, minden elismerésem azoknak, akik ezt létrehozták. Remélem, hogy megfelelő műtárgyakat fognak majd bevásárolni ennek keretében.

– Érdekes, hogy így dicséri a programot, aminek, most ön, úgy tűnik, épp kárvallottja.

– Nem a programmal állok szembe, hanem egy emberrel, aki ezt vezeti. Attól is boldog leszek, ha nem Munkácsy-képet vesznek, hanem más nemzeti kincseket.

– Térjünk vissza a Golgotára! A védettség miatt az államnak elővásárlási joga van, a képet nem viheti külföldre. Mi a következő lépése?

– Az elővásárlási jogot mindig is felajánlottam az államnak. De nem hagyom ellopni tőlem a képet. Ez a bunkósbot-politika arra emlékeztet, amikor bejöttek az oroszok és mindent elvettek tőlünk. Apámnak annyit hagytak, hogy dolgozhatott a cégénél, amikor visszajött a Gulágról. De ezt is túl fogom élni. Nagyon remélem, hogy előbb-utóbb a józan ész felülkerekedik, és asztalnál tehetünk pontot az ügyre. De van B-tervem is.

– Per?

– Nem szívesen teszem, de ha nincs más lehetőségem, kénytelen leszek pereskedni. Az előzetes konzultációim amerikai ügyvédekkel mellesleg azt vetítik előre, hogy biztosan megnyernék egy ilyen pert.

– Az a B-terv. Mi az A-terv? Kivár, hátha meggondolja magát az MNB?

– Az A-terv az lenne, hogy megállapodjunk a kép sorsáról, én megkapjam, amit megérdemlek, a magyar állam pedig megkapja a képet.

– Ragaszkodik a 9 millió dolláros vételárhoz, annak ellenére, hogy, mint mondta, a csomag többi része nem érdekli a jegybankot?

– Üzletember vagyok, mindig is rugalmas voltam a tárgyalásaimban. Ha a partnereimen látnék ilyet, én ezt viszonoznám. Bunkósbottal nem lehet kiverni belőlem a rugalmasságot. Tehát ha van készség tárgyalni, állok elébe, ha nem, rögtön bírósághoz fordulok.

– Van olyan időpont, hogy ha addig nincs megállapodás, akkor indítja a pert?

– Nincs. Ennek az az oka, hogy semmit nem kaptunk még kézhez. Csak a médiából értesültünk a történtekről. Az ügyvédeknek szükségük van a hivatalos értesítésekre, dokumentumokra.

– A magyar állam vagy a Magyar Nemzeti Bank ellen indítják a pert?

– A papírok nélkül ezt sem tudom megmondani, és nem is vagyok ügyvéd. De még egyszer hangsúlyozom, én megállapodást szeretnék, remélem, nem fog elfajulni ez az ügy a perig.

Korábban írtuk:

Pákh Imre új ajánlatot tett az MNB-nek: további 52 Munkácsy-festményt is letétbe helyezne

Lázárék védetté nyilvánítják Munkácsy Golgotáját

Nem tudtak megállapodni, Pákh Imre elviszi a Golgotát

Az MNB 6 millió dollárt adna a Golgotáért, Pákh Imre 9 milliót kér


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »