Európa szerencsésebb, szebbik feléből szemlélődve nehéz megérteni a párizsi ember problémáit, de ne aggódjunk, nem a mi értelmi képességeinkkel van probléma, a franciák sem értik egymást már régen. A teljes széthullás, totális entrópia felé sodródó francia társadalom problémái néha teljesen abszurdnak és kibogozhatatlannak látszó konfliktusokban vetődnek felszínre, ezek egyike a párizsi húgyhelyzet. Abban persze semmi meglepő nincs, hogy szokásukhoz híven a feministák azok, akik a legjobban nem értik a társadalmat.
A probléma – látszólag – onnan indult, hogy már az év első pár hónapjában 5000 rendőri eljárás indult Párizsban nyilvános vizelés miatt. A rendbontók szinte kivétel nélkül férfiak voltak. A városvezetés a “tüneti kezelés” jegyében azt a praktikus megoldást eszelte ki, hogy környezetbarát, nyílttéri mobil piszoárokat helyeznek ki a francia fővárosban, hogy valahogy mégiscsak megbirkózzanak a vizelettel elárasztott utcák, ösvények és közterek jelentette gonddal. A fővárosi közélet egyébként kampányokkal is igyekszik úrrá lenni a problémán, ezen próbálkozások egyik megtestesítője az a kampányvideó, amit a nyelvet nem értő idegen akár a végsőkig leromlott francia közízlés urinációs szexre bátorító végtermékének is nézhetne, de a nagy bajok ellenére legalább nem erről van szó. A videoklip üzenetét – a művészi fordítás igényével – leginkább így adhatjuk vissza: “Ne pisáld le Párizst!”
Viszont a nyilvános piszoárok kihelyezése olyan szinten “triggerelte” a francia feministákat, hogy budikommandóik azonnal támadásba lendültek: a piszoárokat vagy szétverték vagy betonnal öntötték ki vagy tamponokkal és egészségügyi betétekkel dobálták tele. A rendőrség rongálás miatt akciót indított a piszoárgerillák kézrekerítése érdekében, de a nyomozás elakadt. Egyetlen feminista szervezet, még a Franciaországban korábban lelkesen honosított Femen sem vállalta magára a “terrorakciókat”, de azért mindenféle feminista szervezet alaposan megmondta a magáét a piszoárjogsértéssel kapcsolatban. A sajtó lelkes érdeklődése mellett kifejthették, hogy tűrhetetlennek gondolják azt a “nemi diszkriminációt és szexizmust”, amely csak a férfiknak kínál megoldást, miközben az ilyesmi nyilvános vécékhez hasonló létesítményeket a nők számára nem biztosítottak. Más feministák szerint a férfiak számára is elegendőnek kellene lennie a Párizsban rendelkezésre álló közel 500 fedett illemhelynek, amelyek ráadásul 0-24-ben nyitva állnak. Persze azon semmi értelme meglepődni, hogy máskor az ilyen-olyan nőprogramokban soha nem fedezik fel a nemi diszkriminációt.
Párizs városvezetése sajnálkozva reagált a feminista akciókra. Közölték, szomorúnak gondolják, hogy a nyilvános piszoárokat megrongálták, majd mentegetődztek, hogy nem céljuk diszkriminálni a nőket, jelezték, hogy meghallották a kritikákat és szeretnék a nők álláspontját is figyelembe venni.
Bár a franciáknak már régen nem, de nekünk megengedett, hogy az egész történet mögött meglássuk a valós problémát, aminek természetesen semmi köze a francia férfi “gőgjéhez” és általában az európai férfi kultúrájához. Az utóbbi időszakban olyan mennyiségben árasztották el Párizst a jórészt csak férfiakból álló, invazív bevándorlóhordák, hogy az a civilizációs minimumokkal kapcsolatban is egyre súlyosabb problémákat vet fel. De ezt sajnos a francia közéletben tilos megbeszélni, a gondolatbűnt is illik kerülni, így szemmel láthatóan a tényfeltáró gondolkodás és párbeszéd helyét átveszik a feminista álügyek. A feministáknak egyébként teljes mértékben igaza lenne, ha nem az lenne a valóság, hogy az európai férfi majdnem olyan ritkán és csak végszükségben végzi a dolgát közterületen, mint az európai nő. A civilizálatlan bevándorlótömegekkel kapcsolatban meg már az is hatalmas eredmény lesz, ha nemhogy bemennek az illemhelyekre, de legalább az utcákra kihelyezett, “nyilvános piszoár”-ként felmagasztalt húgyládákba vizelnek az utcakő helyett.
Ha a franciák nem lennének totálisan agymosottak és együgyűek, akkor hamar beláthatnák azt is, hogy akikkel szemben állnak, azoknak akár naphosszat is énekelgethetik kedvesen, hogy “Pá pipi don Pári”, hiszen bármely európai nyelven legfeljebb annyit értenek-beszélnek, hogy “fiki-fiki”.
Itt tart Franciaország ma: civilizációs értelemben sikerült a középkor előtti sötétségbe visszazuhanniuk. Inkluzív szeretetben bővelkedő, mérhetetlenül befogadó társadalmuk a következő száz évben azzal lesz elfoglalva, hogy megtanítsák új állampolgáraikat kulturáltan vizelni, és ha majd egyszer arra is lesz igény, akkor régi állampolgáraikat újra megtanítsák gondolkodni. Addig is mi csendesen örüljünk, hogy a világnak ebbe a “populistanácibarbár” zugába születtünk.
Valamit azért mindenképpen érdemes megtanulnunk a franciák példájából, mert az okos ember, ugye, mindig más kárából tanul. A feministákat fáradságot nem kímélve kell kitakarítanunk a közéletből, mert mindig akkor vannak leginkább láb alatt a hisztérikus hülyeségeikkel, amikor valamilyen súlyos problémát kellene egyébként hathatósan megoldani.
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
