Pavol Gašpar, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatója a közösségi médiában reagált a SME napilap értesüléseire, miszerint diplomamunkája plágium. A titkosszolgálat vezetője kijelentette, hogy a szakdolgozata átment a védésen, amelyet szakemberekből álló bizottság előtt tartott.
„A diplomamunkám átment a védési eljárás kontrollján, amelyet szakemberekből álló bizottság előtt tartottam, valamint a konzulens és az opponens külön bírálatán is. Ne hazudjanak, inkább adják vissza a dotációkat”
írta a közösségi médiában a titkosszolgálat vezetője.
A parlament alelnöke, Tibor Gašpar (Smer-SD), a SIS igazgatójának apja szintén kiemelte, hogy fia rendesen megvédte a munkáját.
„Megkérdeztem a fiamat erről, mert Önök alapvetően kérdéseket küldtek neki, és azt mondta, hogy az összes információ félrevezető és szándékosan lett közreadva”
nyilatkozta Tibor Gašpar.
A SME napilap hétfő éjjel hozta nyilvánosságra, hogy a SIS vezetőjének diplomamunkája plágium. A napilap négy forrást talált, amelyekből a munka mintegy kétharmadát másolta. A SME szerint Gašpar két forrást még csak meg sem jelölt a dolgozatában. Az ellenzék ismételten lemondásra szólította fel a titkosszolgálat igazgatóját.
SME: A SIS igazgatója diplomamunkája kétharmadát plagizálta
teraz.sk
Nyitókép forrása: SITA
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


