Sokaknak tán fel sem tűnik, hogy a magyarság krónikájának dicsőséges napjai (március 15-e vagy október 23-a) és szomorú emlékű dátumai (például június 4-e, október 6-a) mellett van egy különleges nap, melyre szintén emlékeznünk, emlékeztetnünk kellene. Augusztus 29-ről van szó.
Vannak népek, melyek büszkén, piros betűvel írják naptárukba e dátumot (a szlovákoknál például ez az 1944-es nemzeti felkelés ünnepe), amúgy semmi különös nem történt, mely megrengette volna a világot. Néhány kivégzést (pl. az utolsó inka uralkodóét 1533-ban), meg békekötést tart számon a história (1842-ben Nankingban ekkor ért véget a hírhedt ópiumháború); születtek és meghaltak híres emberek, kineveztek vagy leváltottak valakit; a szovjetek első atombombájukat e napon robbantották fel 1949-ben, de ekkor volt a Beatles utolsó nyilvános koncertje is (1966), 2001-ben pedig hatalmas cunami tört ki…
A magyarság történelmének azonban talán ez legsötétebb napja!
Minden 1521. augusztus 29-vel kezdődött, mikor is – hatvanöt évvel Hunyadi fényes győzelme után – az oszmán haderőnek végre sikerült elfoglalni Nándorfehérvár várát. E nap innentől az igen ambiciózus, a franciákkal szövetséges (!), nyugati politikát folytató I. Szulejmán szerencsenapja lett, nemzetünk számára pedig a tragédiáké, a gyászé.
A keresztény kultúrkörben augusztus 29-e Keresztelő szent János fejevételének napja. I. Szulejmán – aki jártas volt e tanokban is – ezt nagyon jól tudta. Mint ahogyan az is érdekes, hogy valamennyi magyarországi hadjáratát Szent György napján (vagy annak tájékán) indította el az európai gyülekezőhelyről.
A szultán pontosan öt év múlva, 1526-ban aratott diadalt felettünk a mohácsi síkon, majd tizenöt évre rá ugyanerre a napra időzítve foglalta el csellel Buda várát. Kőszeget úgyszintén augusztus 29-én adta fel Jurisics Miklós (még 1532-ben), mivel a döntő ostrom előtt Szulejmán felajánlotta neki, hogyha e napon beleegyezik a vár békés feladásába, felhagy az ostrommal. Úgy is történt: kitűzték a lófarkas lobogót, mire a török 11 órakor elvonult, s Jurisicsék a várban maradhattak. Ennek emlékére szólalnak meg délelőtt 11-kor a kőszegi harangok. (Némi malíciával jegyzem meg, hogy I. Szulejmánnak sem sikerült/sikerülhetett minden augusztus 29-én! 1566-ban Szigetvár ostroma pontosan 10 nappal „futott túl” szerencsedátumán. Ráadásul meg sem érhette a diadalt, mert két nappal elébb, életének 72. évében, augusztus 6-án meghalt.)
De a dátum erejében bízva, elhunyta után máskor is e napra „időzítettek” a törökök. 1602-ben például, a 15 éves háború során Jemisdzsi Hasszán nagyvezír ugyancsak augusztus 29-én foglalta vissza a császáriaktól Székesfehérvárt. Legutolsó e napi kísérletük azonban már kudarccal végződött: 1686-ban sikertelenül próbáltak kitörni a Szent Liga csapatai által ostromolt Buda várából.
Újabb történelmi korszak, s újabb gyalázat augusztus 29-én! Az 1849. augusztus 20-i minisztertanács kifejezetten Ferenc József akaratából döntött a szigorú magyarországi megtorlás mellett. Haynau augusztus 26-án, a császárhoz írt levelében kért szabad kezet ahhoz, hogy „gyökerestől kiirtsa a gaz mérges gyökereit”, azaz a törvény teljes szigorával sújthasson le a magyar szabadságharc politikai és katonai vezetőire. A trónbitorló Ferenc József augusztus 29-i utasításában hatalmazta fel a kíméletlen megtorlásra, egyúttal a halálos ítéletek addigi előzetes felterjesztésének kötelezettségét eltörölte, s a fővezérnek csak utólag kellett jelentést tenni azokról a személyekről, akiken a halálbüntetést végrehajtották. Így, bár a kíméletlen megtorlás végrehajtója Haynau lett, annak tényleges elrendelője és jóváhagyója Ferenc József volt.
De meg kell emlékeznünk a későbbi, 20. századi nagy hódítókról is! Például: „1944. augusztus 29-én érték el a zászlóalj teljes arcvonalát a Gyimesi-szorosban támadó szovjet erők” – olvashatjuk a 32. Határvadász Zászlóalj történetéből. Az augusztus 23-i (szokásos) román köpönyegfordítás után, az Árpád-vonalat kikerülve könnyen megtehették. Ekkor léptek először hazánk földjére a „dicsőségesek”, hogy aztán majd’ fél évszázadig tapossák is „ideiglenesen”. Igaz, hogy augusztus 26-án már voltak az Úz völgyében kisebb csatározások, de a nagy offenzíva 29-én kezdődött! Feltehetőleg e hadi események miatt váltotta le ugyanezen a napon Horthy Miklós Sztójay Döme miniszterelnököt és nevezte ki helyére Lakatos Géza vezérezredest.
Kisebb, hasonló ilyetén próbálkozás azonban már előbb is volt: 1921. augusztus 1-én például a következő hirdetményt jelentette meg a Szövetséges Katonai Bizottság Nyugat-Magyarország városainak közterein (részlet): „Nyugatmagyarország felségjogát Magyarország az antantnak és az antant Ausztriának 1921. augusztus 29.-én 16 órakor adja át”. Külső sugallatra jelölték ki e napot, amint az később kiderült, a súgók pontosan tudták, hogy mikor kell belénk döfni a kést, hogy az a legjobban fájjon. De hogy nem sikerült az újabb „szeletelés”, az nagyrészt a Rongyosgárdának köszönhető!
S most lépjünk át a 21. századba! 2011-ben éppen e jeles napon írta meg az Amerikai Népszavának nyílt levelét Kertész Ákos (ez a szerkesztők történelmi jártasságát dicséri ám!). Gyalázkodó és igaztalanul vádaskodó opusából most csupán egyetlen emelkedett gondolatfoszlányt idézek: „a magyar… boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni”.
Talán e különleges nap, augusztus 29-e „átvilágításából” is kitetszik, az elmúlt századokban mily’ sokszor tették torkunkra a kést elleneink, vagy szúrtak hátba barátnak vélt országlakók. Az egykor reánk kést fogók már rég alulról szagolják az ibolyát, az új fenekedők meg egymás után lépnek olajra, hogy majd biztonságos távolból köpködjenek vissza e „pocsolyára” – ami nekünk Hazánk!
Szerző: Ozsváth Sándor művelődéstörténész
The post Ozsváth Sándor: Augusztus 29., történelmünk fekete napja appeared first on PolgárPortál.
Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »
