Ez puccs. Paul Krugman amerikai Nobel-díjas közgazdász szerint fején találta a szöget a Twitteren óriási népszerűségnek örvendő fenti címke. Nem kérdés, hogy az eurózónában, de általában az unióban a frászt hozta a vezető politikusok többségére a „nép hangját” közvetítő Alexisz Ciprasz választási győzelme. Ráadásul a végső pillanatban a Sziriza vezetője emelte a tétet, népszavazással erősíttette meg saját elutasító álláspontját a hitelezők által javasolt megszorításokkal kapcsolatban. Ezután pedig fülig érő szájjal állított össze egy klasszikus megszorítócsomagot.
Az évtizedes korrupció és tarthatatlan méretű állami bürokrácia következtében összeomló görög politikai rendszernek köszönhetően hatalomra került Ciprasz egy csapásra hős lett, aztán pedig hirtelen rajzfilmfigurává változott. Fenékbe billentette Európát, majd elment Brüsszelbe begyűjteni a garantált pofonokat. Utóbbiakból olyan sok érkezett, hogy a Sziriza vezére padlót fogott. A brüsszeli tárgyalások utáni Ciprasz-mosoly már hamis volt. Mint a bokszolóé, aki őszintén elhitte, hogy van esélye a nehézsúlyúak ellen. Ciprasz eltaktikázta magát, s ezt kíméletlenül használták ki azok, akik kimondatlanul ugyan, de első pillanattól kezdve politikai megsemmisítésére törekedtek.
Élen Németországgal. Berlinben – ahol Ciprasz neve kizárólag a populista, marxista és szélsőbaloldali jelzők társaságában jelenik meg a médiában – Angela Merkel évek óta a vegytiszta populizmust képviseli a görög kérdésben. Miután a német közvéleménnyel sikerült elhitetni, hogy a lusta görögök a szorgos németek pénzén élnek, s ezt szépen visszaigazolják az Athént az eurózónán kívülre kívánó felmérések, a kancellár úgy igyekszik eleget tenni a szavazói elvárásnak, hogy közben a leginkább Németország érdekeit szolgáló eurót is megmentse.
Elvek, gazdasági ésszerűség? Ugyan már. A Sziriza – amíg lehetett – leplezetlenül pengette a populista húrokat, de vajon nem ugyanazt látjuk Merkeltől, akinek Athén megalázása belpolitikai létszükséglet? S míg Cipraszt odahaza már a kormánykoalíción belül is támadják, addig Merkelnek ott vannak a bajor keresztényszocialisták, akiknek a kancellár megengedő, magyarán gyáva, amikor a német adófizetők vérét szívó görögöknek engedményeket tesz.
Az Európai Uniót a rosszul felépített intézményi rendszeren kívül a belpolitikai haszonszerzés állandó szem előtt tartása teszi gyengévé. A folyamat ráadásul öngerjesztő. Ha egy társadalommal a média, a politikum elhiteti, hogy a görögök jó szóra sem érdemesek, akkor minimum furcsán néznek arra, aki német bankmentésről beszél a hitelek kapcsán. A politikus pedig, követve a társadalmi hangulatot, szajkózza a potenciális voksolók kedvelt szólamait. Mindeközben a híradókban az Európáért aggódó uniós vezetőket hallgatjuk. Miközben ők valójában otthoni támogatottságukért aggódnak a legjobban. Persze olykor egybeesnek a különböző államok szavazóinak érdekei, s ilyenkor még valami jó is kisülhet a brüsszeli döntésekből. Most nem ez a helyzet.
Van egy megállapodás, ami csak a piacok pillanatnyi megnyugtatásáról szól. A Ciprasz-kormány levegőhöz jut addig, amíg eldönti, mikor szorítsa saját fejéhez a pisztolyt. S amikor eldördül a fegyver, csendes, részvétteli taps kíséri majd Berlinben. Aztán jöhet az özönvíz, grexittel vagy anélkül, Oroszország képbe kerülésével, esetleg egyéb váratlan forgatókönyvvel.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
