Ózd, Újpest…

Ózd, Újpest…

Végül is igaza van a Fidesznek: vasárnap Újpesten és Angyalföld északi részén nem történt semmi különös, az időközi választáson a nyáron elhunyt szocialista Kiss Péter mandátumát egy másik szocialista nyerte el.

A parlamenti erőviszonyok tehát nem változtak; az ellenzék pontosan ugyanakkora távolságra van a kétharmad vágyott lebontásától, mint két nappal ezelőtt. S a kormányváltás lehetősége is csak két nappal került közelebb, a következő általános választásig három és fél évet kell még várni.

Ám a politikusokra, döntéshozókra, stratégákra leselkedő egyik legnagyobb veszély, ha halálosan komolyan veszik, elhiszik a saját, a nyilvánosságnak szánt propagandájukat, amely a közhiedelemmel szemben a legtöbbször nem ordas hazugságokra, csupán féligazságokra épül.

A mostani, alacsony részvétellel zajlott időközi választás a magabiztos MSZP-siker ellenére sem rendítette meg a kormányt, a kétharmad akkor kerülhet veszélybe, ha a jövő év elején Navracsics Tibor veszprémi választókörzetében nyerni tud az ellenzék, ami ma nem látszik valószínűnek. Csakhogy nem lehet nem észrevenni, hogy a kormányzó jobboldal újabb nagy sikerét hozó októberi önkormányzati választás után egy új történet kezdődött a magyar politikában, ami mintha a közhangulat változásával is együtt járna.

Az új történet egy új szereplő színre lépésével kezdődött: Amerika immár nem a háttérből, hanem nyílt nyomásgyakorlással, a diplomáciai protokoll látványos mellőzésével igyekszik politikája módosítására kényszeríteni a kormányt. Ez a beavatkozás némi zavart okozott a hatalom csúcsain, egyben bátorítja az erős politikai képviselet nélkül maradt kormányellenes mozgalmakat, csoportokat. Ettől nem függetlenül olyasmi történt az elmúlt hetekben, amire a chartatüntetések óta nem volt példa: jelentős, több tízezer embert mozgósító demonstrációk érték egymást a jobboldali kormány intézkedései, politikája ellen tiltakozva.

Hírdetés

Fontos megjegyezni, hogy ez a tömeg az elmúlt 25 év politikai elitjét kívánja a pokolba, miközben létszámban meg sem közelíti a korábbi Fidesz-gyűléseket, békemeneteket. (Visszataszító Gyurcsány Ferenc igyekezete, aki Amerika legbuzgóbb híveként lovagolná meg a tüntetések hullámát.)

Eközben a közvélemény-kutatások a kormánypártok támogatásának érzékelhető csökkenését jelzik az ellenzék stagnálása mellett – váltópártnak továbbra sincs nyoma –, a megismételt ózdi polgármester-választáson pedig a baloldali szavazók és a Jobbik alkalmi koalíciója kétharmados győzelmet aratott, így büntetve meg a helyi Fideszt, amelyet a többség – okkal vagy ok nélkül – a vereségébe beletörődni képtelen társaságnak látott. Mindezen események külön-külön megmagyarázhatók, ám együtt már határozott figyelmeztetésként hatnak.

Áprilisban, az országgyűlési választásokon az emberek többsége aktívan vagy passzív jóváhagyással, beletörődéssel, más értékelhető ajánlat hiányában zöld jelzést adott a Fidesznek: folytathatja. Másként szólva: nem volt protesthangulat. Mostanra azonban mintha mutatkoznának ennek a jelei; sok szavazó azért voksol, hogy ne a Fidesz jelöltje nyerjen. Ez a folyamat megállítható, visszafordítható, a politikai korrekció széles eszköztára a kormány rendelkezésére áll.

Tóbiás József, az MSZP elnöke az újpesti eredményt megismerve arra a korszakalkotó felismerésre jutott, hogy demokratikus keretek között is legyőzhető a Fidesz. Az időben érkezett figyelmeztetés minden politikai erő hasznára válhat. Már ha képes és hajlandó érzékelni és érteni.

Szerető Szabolcs – mno.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »