Oxfordi őrület: eljárás indul egy tanár ellen, amiért lánynak nevezett egy lányt, aki fiúnak képzeli magát

Fegyelmi eljárást indít iskolája egy oxfordi matematikatanár ellen, mert lánynak nevezett egy tanulót, aki – habár lányként született – fiúként határozza meg magát – írja a BBC.

Hírdetés

A keresztény lelkészként is tevékenykedő Joshua Sutcliffe "bűne" az, hogy a "Szép volt, lányok!" mondattal méltatott egy csoportot, melynek a "transzfiú" is tagja volt. Sutcliffe elmondta: véletlenül csúszott ki a száján a mondat, és ugyan – keresztény hitéből fakadóan – nem gondolja azt, hogy az ember megválaszthatja a nemét, ezen nézetét nem kívánta ráerőltetni diákjaira, kerülte a "genderspecifikus" névmások használatát, és keresztnevén hivatkozott a "transznemű" gyerekre. Sutcliffe bocsánatot kért a "transzfiútól", azonban nem véli úgy, hogy "esztelen" lett volna lánynak hívni valakit, aki lányként született. A Stonewall nevű buzijogi csoport szerint a "tanulókat meg kell védeni", még ha tanáraik eltérő nézeteket is vallanak a "szexualitásról és a genderről".

Szintén a BBC számol be arról, hogy anglikán egyház eközben brosúrát adott ki az iskolai erőszakoskodással kapcsolatban, mely külön kitér a "homofób és transzfób" támadásokra. A canterbury-i érsek, Justin Welby szerint a szexuális orentáció nem lehet ok erőszakoskodására, hozzátéve: számottevő haladást értek el az ügyben, mióta az első ilyen brosúrát 2014-ben megjelentették. Az egyház szerint az óvodai és általános iskolai időszak különösképpen az identitások "kreatív felfedezésének" ideje, ezért arra buzdítja az oktatási intézményeket, hogy engedjék, hogy fiúk és lányok egyaránt magukra aggathassanak tiarát, bukósisakot, szuperhős-köpenyt bármiféle megjegyzés nélkül.

(BBC – Mandiner nyomán)

Korábban írtuk: Nagy-Britanniában is gondoskodnak a gyermekek elhülyítéséről: nőnek öltözött buzeránsok mossák a kétévesek agyát


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »