Óvodát és felújított templomot avattak, iskola alapkövét tették le Bánffyhunyadon

Óvodát és felújított templomot avattak, iskola alapkövét tették le Bánffyhunyadon

A Kolozs megyei Bánffyhunyadon vasárnap felavatták a magyar állam támogatásával felépített bölcsődét és óvodát, valamint az EU és a magyar állam támogatásával felújított református műemléktemplomot, és elhelyezték egy magyar iskola alapkövét.

A három eseményre a hét végén tartott Kalotaszegi magyar napok keretében került sor. A magyar állam támogatásával a református egyház épített új óvodát, melyben négy óvodai és egy bölcsődei csoport kap helyet. A beruházás 300 millió forintba került. A kalotaszegi kisváros központi részén fekvő református egyházi tulajdonban lévő telken, az óvoda mellett helyezték el az iskola alapkövét, melynek látványtervét is kifüggesztették. Az egyház magyar állami támogatással készül mintegy négyezer négyzetméteres hasznos felületű négyszintes iskolát felépíteni a telken.

A román és gótikus stílust ötvöző középkori bánffyhunyadi református templom felújítására a református egyház mintegy kétmillió eurós EU-s támogatást nyert. Amint Ilyés Szabolcs projektmenedzser az MTI-nek elmondta: az összeget mintegy százmillió forinttal egészítette ki Magyarország kormánya.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a református templomban tartott hálaadó istentisztelet végén felidézte: a magyar állam az elmúlt évtizedben olyan beruházásokat támogatott, amelyekkel a nemzeti és keresztény identitás megőrzését segítette elő. Ezek senki ellen nem irányultak, és Románia is nyert velük. Megjegyezte: bár Bánffyhunyad ünnepel, nehéz idők következnek. A szomszédos Ukrajnában háború dúl, energiaválság gyötri Európát. Úgy vélte: ilyen körülmények között még fontosabb szerep hárul az egyházakra, hiszen lelki támaszt, segítséget kell nyújtaniuk híveiknek, és a békesség megteremtésében is részt kell vállalniuk.

Hírdetés

Kelemen Hunor romániai miniszterelnök-helyettes köszöntésében úgy vélte: a többszörös bánffyhunyadi ünnep az erdélyi magyarság erejét jelzi. Felidézte: a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) egykor nagy harcot kellett vívnia azért, hogy a műemlékvédelem is bekerüljön azok a területek közé, amelyekre az Európai Unió pénzforrásai fordíthatók. E harc eredményének tekintette, hogy a kolozsvári Szent Mihály plébániatemplom mellett elsősorban EU-s forrásokból újulhatott meg a bánffyhunyadi református templom is. A politikus az óvodaavatón azt is megemlítette: hogy a Romániában közvitára bocsátott oktatási törvénytervezet nemcsak megőrzi, hanem bővíti is az anyanyelvű oktatás kereteit, és elsősorban az intézmények finanszírozása terén hoz újdonságokat.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke a felújított templomban tartott hálaadó istentiszteleten mondott prédikációjában azt tartotta fontosnak, hogy az erdélyi magyar ember ne csak a turista szemével szemlélje a műemléktemplomait, hanem érezze otthon magát bennük. Az otthonosság fogalmát boncolgatta a püspök az óvodaavatón tartott beszédében is. Úgy vélte: a családjába, a nemzetébe, az egyházába beleszületik az ember, identitása más elemeit választja. Kiemelte: az oktatási intézmények azt segítik elő, hogy a bennük tanú gyermekek megőrizhessék azt az identitást, amelybe beleszülettek. Búzás Fekete Mária alpolgármester mind az óvodaavatón, mind a templomban azt hangsúlyozta: a városban több emberöltő óta nem volt olyan nap, amikor a magyar közösség ilyen jelentős eredményeket ünnepelhetett volna. Megjegyezte: az utolsó bánffyhunyadi magyar iskola – melynek az édesapja volt az igazgatója – 71 évvel ezelőtt zárta be kapuját. A településen jelenleg vegyes intézményekben tanulnak a román és magyar gyermekek.

A Kalotaszegi magyar napok keretében szombaton és vasárnap kulturális és sportrendezvényeket tartottak Bánffyhunyadon. A vasárnapi istentisztelet után a kisvárosban felvonultak a kalotaszegi települések népviseletbe öltözött csoportjai. A Kalotaszeg fővárosának számító 9300 lakosú Bánffyhunyadon közel 30 százalékos a magyarok aránya, a város vonzáskörében azonban színmagyar falvak is találhatók.

MTI

Fotó: Kiss Gábor

The post Óvodát és felújított templomot avattak, iskola alapkövét tették le Bánffyhunyadon appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »