Óvnak a magyarok az elvett aranyérem miatt

Megóvta a magyar küldöttség a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres döntőjét, amelyből az eredeti győztes Liu Shaolin Sándort kizárták szabálytalanságok miatt. Bánhidi Ákos edző-menedzser az M4 Sportnak elmondta, hogy nem tartják igazságosnak a döntést. Nem hiszi, hogy bármi változtatás lenne az óvás hatására, de fontosnak tartották, hogy a zsűri és a szervezők „érezzék a törődést”.

„Ez presztízs és nyomásgyakorlás a részünkről.” – emelte ki a szakvezető. Az óvásban általánosságok mellett konkrét esetekre is kitértek. Bánhidi Ákos szerint már az első, később visszafújt futamban is többször szabálytalankodtak Liu Shaolin Sándor ellen, az egyik kínait külön ráállították, de nem ítéltek semmit, riválisa mégis a jégen maradhatott.

Hírdetés

Ezzel együtt nem hiszi, hogy visszaadnák az olimpiai aranyat, nem történt még ilyen, és szerinte most sem fog. „Úgy érezzük, picit lejt a hazai pálya. Borzasztó és elkeserítő” – fogalmazott Bánhidi.

Elmondta, hogy a kizárt magyar sportoló azonnal elhagyta a csarnokot, és a magyar csapatban mindenki lehangolt, Shaoang sem túl boldogan állt a dobogóra. Ezzel együtt Bánhidi Ákos reméli, hogy a következő versenynapra, szerdára újra készen állnak majd a magyarok.

„Profik, menni kell tovább. Több versenyszám van még, ahol teljesíteni kell, ott is hideg fej kell és teljes mentális állapot.”


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »