Óva intenek a világon mindenütt a legújabb őrülettől, a Kiki kihívástól

Óva intenek a világon mindenütt a legújabb őrülettől, a Kiki kihívástól

Ön már hallott a neten terjedő legújabb kihívásról, a Kiki challenge-ről? Nem? Pedig a rendőrség világszerte próbálja elijeszteni tőle a vállalkozó kedvű fiatalokat, hogy kipróbálják.

Az új kihívás lényege ugyanis az, hogy a vállalkozó kedvű jelölt autója kormánya mögül kiugorva a mozgó jármű mellett táncra perdül, és lefilmezi saját magát – sokszor komoly sérüléseket szerezve ezzel.

A furcsa versenyt június végén kezdte el a Youtube komikus Shiggy, aki lefilmezte magát, amint az utcán táncol Drake “In my feelings” c. számára. Azóta nincs megállás: celebek és mindennapi emberek egyaránt megpróbálják utána csinálni a mutatványt. A Budapesten forgató Will Smith vagy épp Ciara már feltöltötte videóját, mások azonban komoly veszélynek teszik ki magukat, miközben kiugranak a mozgó kocsiból.

Az alábbi videón látható férfit egy szembejövő autó ütötte el – amit természetesen rögzítettek is.

Hírdetés

Egy másikban egy nő táskáját rabolták el, míg ő táncikált és videózta magát.

A twitter egy másik üdvöskéje, Barbara Kopylova azt mondta, majdnem meghalt, miközben megpróbálta megcsinálni a kihívást.

A rendőrség világszerte arra hívja fel a figyelmet, hogy mozgó járműből kiszállni nemcsak veszélyes, hanem egyenesen tilos is. Az amerikai rendőrség felszólította az embereket, hogy hagyjanak fel a veszélyes játékkal, mivel ezzel más közlekedőket is veszélybe sodornak és még pénzbüntetésre is számíthatnak. “Ilyen videókat posztolva nemcsak a tánctudásukat bizonyítják szemmel láthatóan, hanem azt is, hogy megszegték a törvényt.”

Az indiai rendőrség eközben hatásosabb eszközhöz nyúlt: egyszerűen csak kiposztolta egy olyan fiú videóját, aki tánc közben egyszerűen nekiment az első lámpaoszlopnak.

Az Egyesült Arab Emirátusokban, Abu Dhabiban pedig három közösségi médiafigurát ítéltek el, amiért veszélyeztették mások testi épségét, közfelháborodást okoztak és megszegték a közlekedési szabályokat a kihívás miatt.

Mráv Noémi / Euronews


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »