Tavaly ősszel az iraki Kurdisztánban, a vérengző Iszlám Állam határán járt Dezső Tamás, az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánja, „civilben” assziriológus. A szélsőséges iszlamisták által tűzzel-vassal pusztított ókori kultúrák szakértőjének gyorstalpalója csak itt, a Válasz.hu-n: háromezer éves nyelvekről, a Bibliában is szereplő uralkodók örökségéről és az iraki kurdok szenvedéséről.
A híradásokkban halljuk, hogy az Iszlám Állam (ISIS) harcosai pusztítják a magukat asszíroknak nevező keresztény arámiak szíriai falvait, illetve rombolják az Asszír Birodalom és vele a világ kulturális örökségét Ninivében (Moszul) meg Kalhuban (Nimrud). Kik azok az asszírok és miért érdekesek számunkra?
Az Újasszír Birodalom a Kr. e. 8. század második felére Egyiptomtól Médiáig, Kilikiától a Perzsa/Arab-öbölig uralta a Közel-Keletet. Vezető etnikuma a keleti sémi ághoz tartozó akkád nyelvet beszélő asszír volt. A meghódított hatalmas területek jelentős részén azonban a nyugati sémi arámi dialektust beszélő arámiak éltek. Így a Birodalom rövid időn belül kétnyelvűvé vált, és Asszíria Kr.e. 612-es bukása és Ninive eleste után az Újbabilóni Birodalom uralkodóháza, például II. Nabú-kudurri-uszur (a bibliai Nebukadnezár) arámi származású volt. Így az arámiak, bár nem asszírok voltak, az egykori Újasszír Birodalom alattvalóiként, vagy az Újbabilóni Birodalom birodalomalkotó etnikumaként joggal tekinthetők a két birodalom örököseinek. Hosszú történetük során végig meghatározó etnikai csoportja volt a Közel-Keletnek, és miután római uralom alatt korán felvették a kereszténységet, a mai napig az autentikus (közel-)keleti kereszténység letéteményesei maradtak. A bizánci időkben élték keresztény fénykorukat, de az iszlám arab kalifátusok, majd az oszmántörök uralom alatt is fenntartották közösségeiket. Számban megfogyatkozva, de szétszórtságukban (Libanon, Nyugat- és Észak-Szíria, Délkelet-Törökország és Észak-Irak) mégis őrzik ősi (több mint háromezer éves) nyelvüket és (keresztény) hagyományaikat. Ez a szétszórtság gyengévé és keresztény mivoltukban az Iszlám Állam legfontosabb szimbolikus célpontjává teszi őket. Szimbolikus a kereszténységük és az Iszlám Állam nekik szánt büntetése, az elűzetés, a rabszolgaság és a megfeszíttetés is.
Az Újasszír Birodalom egykori fővárosai, a korszak metropoliszai, Ninive (Moszul), Kalhu (Nimrud), Assur (Qalat Serqat) ma az Iszlám Állam fegyveresei által megszált területen fekszenek. Moszult könnyű volt elfoglalnia az Iszlám Állam fegyvereseinek, hiszen ott élt és ott él az egykori Szaddam féle iraki hadsereg leszerelt tiszti állományának jelentős része, akik most szép számban szolgálják új uraikat. Az ókori Ninive a mai Moszul városának szívében, modern lakónegyedek között fekszik. A város egykori falaitól körülvett területen az 1850-es évek óta folytak ásatások, a legtöbb műtárgy szerencsére a British Museumba került, de a feltárt paloták bőven szolgáltattak még olyan leleteket, amelyek a moszuli múzeumot gazdagították.
Látjuk, hogy az Iszlám Állam rombolja a megmaradt kincseket, de mi maradt mára az egykori asszír világból?
Érdekes motívum, hogy Szaddám Husszein – aki hatalmának ideológiai hátterét és legitimitását nem eredeztethette az iszlám hagyományból (hiszen állama szekuláris volt) – nagy örömmel talált rá az ókori mezopotámiai birodalmakra (Asszíriára és Babilónra), melyeknek örökösévé kiálthatta ki magát. Huntingtoni gondolat, hogy az iszlámnak nincs magállama, és ennek a szerepnek a betöltéséért komoly ideológiai harc folyik, amelyet számos fegyveres konfliktus és háború is kísért. Szaddám ebben az ideológiai harcban alkalmazta fegyverként az ókori keleti hagyományt. Azokra az ókori birodalmakra tekintett példaként, amelyek meghódították az egész Közel-Keletet, elfoglalták Egyiptomot és Izraelt, sőt, mindennek tetejébe még a jeruzsálemi templomot is lerombolták! Ismerjük olyan plakátjait, amelyeken nem a kommunizmus „szent hármasa”, Marx, Engels és Lenin profilképe volt látható, hanem Szaddám Husszein, Assur-bán-apli és Nabú-kudurri-uszur. Ezzel a lendülettel építtette újjá Babilón egyes részeit (például az Istár-kaput), Ninive külső falainak hosszú szakaszait, és gazdagította Irak múzeumait.
Ön járt tavaly ősszel Kurdisztánban, beszélt az ottaniakkal. Mi a gyökere az Iszlám Állam embert, kulturális örökséget nem kímélő gyilkos indulatának?
Az Iszlám Állam sajátos képződmény. Szíriában és Irakban olyan szunniták hozták létre, akik egész életüket szekuláris államban élték le, így autentikus iszlám állam képük nem lehetett. Ezért a Közel-Keleten létező iszlám államok hagyományától eltérően saját kútfőből, egy általuk rekonstruált iszlám múltból építkezve hoztak létre egy politikai struktúrát. Ez a struktúra nem csak az ősi kalifátus, az iszlám jog- és közigazgatási rendszer rekonstrukciójában ölt testet, hanem abban az elszánt és kegyetlen vallásháborúban, amelyet szerintük az iszlám harcosai a kezdetek kezdetén vívtak a még meg nem tért népek ellen. Ezért üldöznek mindenkit, aki nem szunnita, és pusztítják őket egy az általuk a múltból rekonstruált és autentikusnak vélt kegyetlenséggel (keresztre feszítés, lefejezés, elevenen elégetés). Ez a kegyetlenség „szent következetességgel” társul. El kell pusztítani mindent, ami az iszlám ősi ember- és általában élőlényábrázolási tilalmának szó szerinti értelmezése szerint bálvány, vagy egyes épületek esetében nem felel meg az iszlám előírásainak. Ezért robbantottak fel akár mecseteket is (jórészt oszmán török épületeket).
Ez a modern ikonoklazma hevület vezetett oda, hogy az utóbbi hetekben az Iszlám Állam hívei módszeresen pusztítani kezdték az ellenőrzésük alatt álló területek nem iszlám emlékeit (asszír, párthus és szászánida romokat). Drámai videót tettek közzé Ninive örökségének pusztításáról. Ennél azonban sokkal komolyabb támadás érte a Moszuli Múzeumot és Ninive két asszír palotájának, Szín-ahhé-eribának (bibliai Szancherib) és Assur-bán-aplinak (bibliai Asszurbanipál) palotáinak szabadtéri múzeumként működő romjait. Legújabban pedig az a hír járta be a világot, hogy egy másik asszír főváros, a Ninivétől 30 km-re délre fekvő Kalhu (modern Nimrud) lelőhelyét dózerolták el két újabb asszír palotával együtt.
A nyugati sajtóban ellentmondásos híreket olvasni arról, mekkora arányban pusztítottak el eredeti kincseket és modern másolatokat.
A közzétett videókról az avatatlan szemlélő számára is világossá válhat, hogy két típusú pusztítás zajlott a múzeumban és a lelőhelyeken. A múzeumi videón azokat a szobrokat verték szét nagy hévvel, amelyek szinte mindegyike gipszmásolat volt. Jól látszott, hogy porzik a gipsz, sőt az egyik földre döntött szoborban jól kivehetőek voltak azok a „szögvasak”, amelyek a gipszöntvény vázát alkották. Ezeknek a „bálvány” gipszmásolatok szimbolikus elpusztítása is fájdalmas veszteség, de amíg az eredeti kőszobrok megvannak, pótolható. A videón nem látszik mi lett a sorsa a múzeum több ezer eredeti tárgyának, amelyek viszont már felbecsülhetetlen értéket képviselnek. Ennél drámaibb jelenetek mutatták a szabadtéri múzeum eredeti szobrainak és domborműveinek pusztítását. Láthattuk, hogy az asszír paloták termeinek bejáratait őrző, amúgy apotropaikus (bajelhárító) funkcióval bíró több tonnás, tehát mozdíthatatlan emberfejű asszír szárnyasbika szobrait légkalapáccsal verik szét. Ezek a hatalmas szobrok az egykori Asszír Birodalom hatalmának élő mementói voltak. Elpusztításuk felbecsülhetetlen veszteség a világ kulturális öröksége számára.
Az Iszlám Állam olajtól fegyverig mindennel kereskedik, miért rombolnák szét el a nem is annyira apró pénzre váltható értékeket?
Az Iszlám Állam államszerű fenntartása valóban rengeteg pénzbe kerül. A kezdeti sikerek, például az iraki hadsereg által hátrahagyott, több tíz milliárd dollár értékű amerikai hadfelszerelés, vagy a moszuli nemzeti bankban zsákmányolt több (5-6-7) száz millió dollár egy időre biztosították a gépezet működésének fedezetét. Fő bevételi forrásaik között tartják számon a közvetett vagy közvetlen pénzadományokat, amely bevételi források köre a nagy nemzetközi nyomás hatására folyamatosan szűkül. Ráadásul az ilyen pénzmozgások mai világunkban jól monitorozhatóak és blokkolhatóak. További bevételi forrás az olajkereskedelem. Ez azonban szintén jól ellenőrizhető: a kitermelés installációit, a kutakat, a finomítókat, csővezetékeket, de még a tartálykocsikat is könnyű műholdakról megfigyelni és módszeresen pusztítani. Így ez a bevételi forrás is szűkül. Egyéb jövedelem (a helyi adóktól a sarcon át az emberkereskedelemig) mellett a szinte felbecsülhetetlen volumenű illegális műkincskereskedelem is komoly bevételt biztosíthat az Iszlám Állam számára. Becsléseink szerint a Közel-Keleten, pontosabban Szíriában és Irakban a földben rejlő műkincsek értéke vetekszik a földben rejlő kőolaj értékével. Emiatt az illegális műkincskereskedelem már hosszú idő óta virágzó és rendkívül jövedelmező üzletnek számít a világnek ezen a részén. Erre szakosodott (családi) vállalkozások folytatnak rablóásatásokat a több ezer lelőhely valamelyikén. Az Iszlám Állam ezeket a vállalkozásokat megadóztatja és ezután békés harmóniában folytatódik a rablás. Ez a bevételi forrás a fent említettekkel szemben szinte alig monitorozható. Nem nyilvános árveréseken, vagy akár megrendelésre leszállított műtárgyakért vagyonokat fizetnek a vevők. Az ebből a forrásból származó bevétel elérheti a több tíz, vagy akár százmillió dolláros nagyságrendet.
Ezért fogadjuk kétkedve azokat a híreket, hogy a bálványpusztító hevület eredményeként a másolatokon kívül valódi műtárgyak is áldozatul eshettek a pusztításnak. Valószínű, hogy csak azokat az eredeti műtárgyakat pusztítják el, amelyek méretüknél fogva mozdíthatatlanok és így eladhatatlanok.
Egyetemi tanárként, kutatóként miért érezte fontosnak, hogy ellátogasson a térségbe?
Az „arab tavasz” a tömeges elégedetlenség elsöprő erejével követelte a demokratikus átalakulást – gondoltuk mi. Ha alaposabban szemügyre vesszük a történteket, és rendelkezünk némi közel-keleti kulturális ismeretekkel, akkor joggal feltételezhetjük, hogy a folyamat inspirálói és támogatói hamar rájöhettek volna, hogy egy gyors nyugati típusú demokratikus átmenetnek nincsenek meg a kulturális és civilizációs alapjai. A szunnita arab világ társadalmának szövetét Tunéziától és Líbiától Egyiptomon át Szíriáig és Irakig vallási, törzsi, nemzetségi, klán és családi kötelékek évezredes hálózata szövi át. Ezek a kisebb és nagyobb társadalmi csoportok identitásainak alapélményei. Ezeket figyelmen kívül hagyni, ezekkel nem számolni, hiba. Ezért az általunk autokratikusnak kikiáltott rendszerek megbuktatása után hiába vártuk, hogy a „rend világából” az „új minőségi rend világába” vezető kaotikus átmenet után ezek a népcsoportok majd elérhetik az általunk elvárt céljukat, a demokráciát.
Aki ismeri ezt a világot már előre sejthette, hogy ezt a célt nem fogják elsőre elérni. Sajnos a rövidnek szánt kaotikus átmenet hosszúra nyúlt, és láthatóvá vált, hogy az események nem a „kívánt irányba” haladnak. Sőt! Terror, polgárháború (Szíria), vallásháború (szunnita—siíta—keresztény), törzsi háborúk (Líbia) pusztítják az ártatlan polgári lakosságot.
Mi, akik a nagy nyugati államok szigorúan bizalmas költségvetési szervein keresztül talán „inspiráltuk” a történteket, mi, a nyugati (szándékosanjelzőnélküli) demokráciák hívei hatalmas felelősséggel tartozunk a történtekért. Nem láttuk előre, hogy mi fog történni? Megkérdeztek-e a döntéshozók egy-két tudóst, hogy mi lesz a következménye a folyamatnak? Megkérdeztek-e egy-két tudóst, hogy miként lehetne kevesebb áldozat árán, talán hosszabb, de békés úton elindulni a hőn áhított cél felé? Persze könnyű azt válaszolni, hogy nincs békés, csak drámai átmenet. Itt fogható meg a tudomány és a politikai döntéshozók felelőssége.
Együttérzésen kívül tehetünk bármit is?
Az nem elég, ha otthon, bőrfoteljeink biztonságos kényelméből figyelve a híreket szörnyülködünk, hogy micsoda népírtás és vallásháború zajlik a Közel-Keleten., hogy miként pusztítják a világ kulturális örökségének, a Biblia világának felbecsülhetetlen értékeit. Amíg a moszuli (rabszolga)piacon már 7-800 dollárért lehet (rabolt) gyereket venni, nem ülhetünk tétlenül. Ott kell segítenünk, ahol baj van. Mindenki, aki úgy érzi, hogy felelősséggel tartozunk a világ sorsáért, közös jövőnkért, tehetsége és lehetősége szerint segítsen. Akár adománygyűjtéssel, akár katonai segítségnyújtással.
Ezt tettem én is, amikor két kollégámmal tavaly ősszel iraki Kurdisztánban járván kurd barátainkkal kivitettük magunkat a frontvonalba, 50 méterre az ISIS fekete lobogójától, hogy megnézzük miként védik a pesmergák népüket, országukat és a békét, és, hogy kezet rázhassunk velük. Ezért mentünk el Csamcsamal városába, a szaddámi kurd népírtás emlékművét megkoszorúzni. Ezért vitettük ki magunkat egy menekülttáborba (Barika), hogy pénzt adjunk két, nyolcéves, a szíriai Kamesliből nagynénjükkel elmenekült árva kislánynak, Naszrinnak és Rozinnak, hogy nekik és a szomszéd sátorban lakó többi kisgyereknek a szemébe nézve felfedezhessük, vajon megjelentek-e már a teljes kilátástalanság jelei, vagy van-e még remény. Ha becsukják szemüket még mindig elveszített szüleiket, lerombolt otthonaikat látják maguk előtt, vagy már azt sem. Örömmel jelentem még nincs minden veszve. Még tudnak mosolyogni.
Valasz.hu
Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »
