Hamusics János és társai az akkori hatalomnak azt akarták üzenni, hogy vannak még, és mindig is lesznek az ’56-os eszméknek követői – mondta Nahimi Péter történész az ötven éve, 1967. február 17-én, a veszprémi várbörtön udvarán felakasztott vértanú emlékére szervezett megemlékezésen pénteken Kiskunmajsán.
Nahimi Péter, a kiskunmajsai gyűjtemény vezetője a beszélgetéssel egybekötött kiállítás megnyitóján az MTI-nek elmondta: a robbanómesteri képesítést szerző, alig 30 éves padragkúti bányász az 1956-os forradalom és szabadságharc tizedik évfordulóján megkísérelte újra kirobbantani a felkelést. Tettéért halálra ítélték és kivégezték.
Kiemelte, Hamusics János nem tudta elfogadni az idegen megszállást, ezért – főként bányásztársaival – szervezkedésbe kezdett. Tervükhöz, budapesti és szombathelyi Lenin-szobrok, valamint a badacsonytomaji munkásőrség fegyverraktárának felrobbantásához, fegyvereket gyűjtöttek és gyártottak házilag. Ténylegesen végül egyetlen akciót hajtottak végre: 1966. március 28-án hajnalban a Veszprém megyei Városlőd és Ajka között felrobbantották a vasúti sínt.
A folyamatosan érkező szovjet katonai szerelvények egyikének kisiklatásával a megszálló Szovjetunió erőire mértek volna „csapást”, a menetrend változása miatt azonban egy tehervonat érkezett elsőként a megrongált pályaszakaszra, és bár személyi sérülés nem történt, országos hajszát indítottak Hamusics János és társai ellen. A felkelőket végül egy bejelentés nyomán fogták el.
A történész szerint a nyomozás során a hatóságok mindent elkövettek annak érdekében, hogy a szervezkedés szovjetellenes tartalmát letagadhassák, hiszen kifejezetten kellemetlenül hatott, hogy éppen a legkeményebb munkát végzők szálljanak szembe fegyveresen a rendszerrel. Végül elrettentő szándékkal született meg legfelsőbb szinten a politikai döntés: Hamusics Jánost kötél általi halálra, nyolc társát pedig börtönbüntetésre ítélték.
A fiatal bányász a nyomozás és a bírósági tárgyalás alatt is mindvégig példamutató bátorsággal viselkedett: számos olyan jegyzőkönyvet nem írt alá, ami nem az általa elmondottakat tartalmazta, és nem tanúsított megbánást; mindvégig azt hangoztatta, hogy tettük jó célt szolgált – mondta Nahimi Péter.
A történész felhívta a figyelmet arra, hogy jogi értelemben még nem rehabilitálták Hamusics Jánost, pedig annak elérésére már többen tettek kísérletet. Az akkori politikai propaganda terroristaként bélyegezte meg a lázadókat. Azt terjesztették, hogy a víztározó vízébe nikotint keverve népirtásra készültek.
A múzeumi megemlékezésen részt vett Bozsik Péter költő, író és műfordító, aki elmondta: Hamusics János történetét kutatva a kilencvenes években azt tapasztalta, hogy a valós eseményekből nagyon kevés maradt meg a köztudatban. Azt azonban sokan tudták, hogy a fiatal bányász és társai „ruszki vonatokat szerettek volna robbantani”. Bozsik Péter végül levéltári kutatásait a szóbeszéddel ötvözve fikciós elbeszélésben dolgozta fel.
A kiskunmajsai kiállítás fényképeken, levéltári anyagokon, újságcikkeken, könyveken és személyes tárgyakon keresztül mutatja be „a magyar szabadság utolsó vértanújának”, a mártírhalált halt bányász életének utolsó szakaszát.
A megemlékezésen részt vett Hamusics János Ajkán élő özvegye, valamint gyermekei. A ma Szankon élő lánya, aki édesapja halálakor 10 éves volt, a kiállításhoz édesapja porcelán bögréjét ajánlotta fel. A jelenleg Németországban élő fia, aki 1966-ban 5 éves volt, számos korabeli fotót adott a tárlathoz édesapjáról. Az akkori eseményeket nem szívesen idézik fel, mindössze annyit mondtak, életüket végigkísérte és jelentősen meghatározta édesapjuk és társainak tette
Horváth György, az akkor fiatal bírósági fogalmazó, jegyzőkönyvvezetőként maga is részt vett a kivégzésen, Balázs Sándor pedig Hamusics János egyetlen ma is élő társa az utazást egészségi állapota miatt nem vállalta, de kisfilmeken, interjúkban felidézték az ötven évvel ezelőtt történteket.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
