Ott voltunk a NER-luxusgép budapesti érkezésekor, autósüldözés kerekedett belőle

Korábban megírtuk, hogy a NER luxusrepülője február 28-án sokadszorra tért vissza a Maldív-szigetekről Budapestre. Munkatársunk a helyszínen várta hajnali 4:57-kor a gép érkezését a Liszt Ferenc repülőtéren, hogy lencsevégre kapja kik voltak ezúttal a szerencsések, akik egy világjárvány kellős közepén élvezhetik a tengert. A feladat nem volt egyszerű, kollégánk dolgát alaposan megnehezítették, sőt még a hazafele vezető úton is követték, így kénytelen volt üldözőit lerázni.

Kisbusszal beálltak elém, hogy ne láthassam kik szállnak ki a gépből. Többször elsétáltak előttem esernyővel a biztonságiak, majd be is néztek a kocsimba, hogy mit csinálok. Amikor végre kiszálltak a személyek, akkor meg sima kézi zseblámpával villogtak, hogy véletlenül se sikerüljön képet lőnöm.

Ezt követően autóba szálltak a repülő utasai és elindultak a Ferihegyi úton, ahol egy piros lámpát is figyelmen kívül hagytak. Munkatársunk a KRESZ-szabályainak eleget téve megállt a jelzésnél, majd hazaindult. Ekkor lett rá figyelmes, hogy az egyik kombi Skoda, amit korábban sikerült lefotóznia mögé került egy Mercedessel egyetemben:

Egészen a Határútig követtek. Ekkor elkezdtem cikkcakkban közlekedni, kisutcákba behajtani, de továbbra is mögöttem voltak. Cseles manőverekkel az egyiket sikerült leráznom, de a Mercedes, ha gyorsítottam ő is gyorsított, ha lekanyarodtam ő is lekanyarodott. Egy kisteherautó megelőzésével sikerült megzavarnom és hirtelen elvesztett a sofőr. Gyorsan leparkoltam és lekapcsoltam a lámpákat, de megint kiszúrt és mellém hajtott, majd tovább ment. Tettem még pár kört, hogy biztosra vegyem nem fognak hazáig utánam jönni.

A Maldív-szigetekről hazatérő személyeket váró autók/ munkatársunk fotói

A Maldív-szigetekről hazatérő személyeket váró autók/ munkatársunk fotói

Hírdetés

4

Az OE-LEM lajstromszámú Bombardier luxusrepülőgépet szokta egyébként Orbán Viktor focimeccsre utazáshoz használni, de ült már rajta Mészáros Lőrinc és Garancsi István is.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »