Ott kell segíteni, ahol erre a legnagyobb szükség van

Ott kell segíteni, ahol erre a legnagyobb szükség van

Ötven lélegeztetőgépet adományoz egy magyarországi cég vezetője a környező országoknak, amelyek közül tíz jut Szlovákiának. Olyan helyre viszik, ahol a legnagyobb szükség van rá.

Strieženec Horváth Ádám jelenleg Pozsony és a magyarországi Velence között ingázik. Családjával ott telepedett le és vezetett egy rendezvénytechnikával foglalkozó céget, míg a koronavírus-járvány padlóra nem küldte. Mivel a járványügyi intézkedések miatt nem lehet koncerteket, fesztiválokat, konferenciákat szervezni, ezért egy magyarországi egészségügyi segédeszközöket forgalmazó céggel kezdett együttműködést. Így ismerte meg Bócsi Leventét, a LimitlessMedical Kft. tulajdonosát, aki úgy döntött, magánemberként ötven lélegeztetőgépet adományoz a környező országok számára olyan helyekre, ahol igazán szükség van rá.

Hírdetés

„Szlovákia számára tíz lélegeztetőgép jutott. Egy dunaszerdahelyi származású üzleti partneremmel, Martin Meliškóval, aki Bócsi Leventével megismertetett, szintén önkéntes munkában megszerveztük, hogy a felajánlott segédeszközök a megfelelő helyekre jussanak el. Felvettük a kapcsolatot az egészségügyi minisztériummal, a kormányhivatallal, hogy megtudjuk, hol van a legnagyobb szükség a gépekre. Egy szakmai csoport áll a háttérben, amelynek tagjai segítenek ebben. Kiderült, hogy noha a helyiek nem feltétlenül ezt érzékelik, mégis Szlovákia déli régióiról elmondhatjuk, hogy viszonylag jó helyzetben vannak. Sokkal rosszabbak a feltételek az északi járásokban. Így juttattunk el a tíz lélegeztetőgépből kettőt Alsókubinba, kettőt Bártfára, kettőt Poprádra. Az, hogy a további négy segédeszköz hová kerül, még nem dőlt el, de már elkezdődött az egyeztetés. Rózsahegyről tudjuk például, hogy ott nagy szükség lenne a segítségre” – fejtette ki Strieženec Horváth Ádám, aki gyermekkora nagy részét Galántán töltötte, erős kötődése van a városhoz.

Két héttel ezelőtt a Euronews magyar stábját kísérte el fordítóként a galántai Covid-kórházba, ahol riportfilmet forgattak. „Ha már ott jártam, megkérdeztem a kórház igazgatóját, nincs-e szükség lélegeztetőgépekre. Az igazgató értékelte a megkeresést és kifejezte a háláját, de elmondta, szerencsére minden beteget megfelelően el tudnak látni. Természetesen egy Covid-kórházban nagy szükség van a lélegeztetőgépekre, de Galántán sajnos az a helyzet állt elő, hogy a Magyarországról nemrégiben kapott lélegeztetőgépeket sem tudják használni, mert nincs hozzáértő személyzet, aki kezelni tudná azokat” – tudtuk meg Strieženec Horváth Ádámtól. Többször hangsúlyozta, semmiféle politikai háttér nincs a munkájuk mögött, valóban csak az a céljuk, hogy ott segítsenek, ahol tudnak.

„A segítségnyújtáson túl szeretnénk példát mutatni is. Aki olyan szerencsés helyzetben van, hogy módjában áll támogatást nyújtani azoknak, akik szükséget szenvednek, az tegye meg. A koronavírus-járvány okozta helyzet valóban olyan helyzet, amikor össze kell fogni” – tette hozzá.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »