Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Pálferis közösség nagyböjti lelkinapját, ezúttal március 14-én, szombaton a budapesti Szent Margit Gimnázium kápolnájában. Az előadást Kardos Csongor OFM tartotta Isten tizenhat neve címmel.
A ferences szerzetes pap előadása első felében azt helyezte fókuszba, hogy az Egyház nagyböjtben kivisz minket a pusztába, hogy az ottani csendben Isten a szívünkre beszélhessen.
Ha ezt megtesszük, akkor szembe tudunk nézni önmagunkkal, a démonainkkal, megtapasztva a kicsinységünket közel tudunk kerülni Istenhez. Ennek hiányában nem jutunk el az ígéret földjére, vagy nem értékeljük azt kellőképpen – világított rá.
Jézus velünk van a pusztai élethelyzetünkben
Bizonyos élethelyzetekben, például életszakaszváltáskor magunktól is ott találjuk magunkat a pusztában, de az Egyház is időről időre kivezet minket a pusztaságba, ahogy Jézus is cselekedte. Vigasztaló tudni, hogy Jézus emberként kitette magát a pusztai élethelyzetünknek. Hozzá tudunk csatlakozni, vagy még inkább ő csatlakozik hozzánk.
Emberek már az ősi Egyiptomban is beleindultak a nagy sivatagba, ahol naponta csak egyszer ettek, és valamilyen hasznos tevékenységgel, például kosárfonással foglalták le magukat. Tudták, hogy
Az egyik ilyen ősi sivatagi ember, Antal abba (atya) fogalmazta meg, hogy három háborúságtól szabadulhat meg így az ember: a hallásétól, a beszédétől és a látásétól, már csak a szívét kell kiállnia. Ennek nyomán érdemes halló-, beszéd- vagy látásböjtöt fogadnunk – mutatott rá Csongor atya.
A pusztában Isten formál
Pusztai tapasztalat az is, amiről a zsidó apokaliptikus irodalom így ír: Minden könny közelebb hozza a Messiást. Vagyis bizonyos mennyiségű szenvedést mindig meg kell tapasztalni minden boldogsághoz. A sírást okozó füstöt is ki kell várni, hogy aztán a tűz meggyulladjon – egy sivatagi anya így fogalmaz a türelemről.
A pusztában nem mi teszünk valamit, hanem Isten tesz mivelünk; ekkor az eszközök kihullanak a kezünkből.
Általában én akarom eldönteni, hogy mikor mit adjon az Isten, de a pusztában kiteszem magamat annak, hogy Isten szabad, és úgy találkozik velem, ahogy akar – hangsúlyozta a ferences. – Isten idegesítően sok időt tud adni másoknak – akiknek mi nem akarunk, tette hozzá.
Az előadásnak ehhez a részéhez az alábbi kérdéseket tette fel Kardos Csongor részben egyéni továbbgondolásra, részben a kiscsoportos beszélgetésekhez:
– Hol van már most is jelen a csendes idő az életedben?
– Mely életterületeken reális új teret teremteni, ahol elengedhetsz és csendben maradhatsz?
– Hogyan teremthetsz jelentősebb időt, sőt időnként egy napot vagy hosszabbat, amikor semmi sincs a naptárban?
Találkozás Istennel
Ötperces csend után folytatta előadását Csongor atya, immár rátérve a címbeli témára. Rámutatott: a Szentírás találkozások története, Mózes, Ábrahám, Jákob mind kietlen helyeken találkoztak Istennel. A francia filozófus, Henri Bergson szerint Isten csak azért forgatja fel a világot, hogy szenteket alkosson.
Az Ószövetségben tizenhat különböző neve van Istennek, ezek mind egy-egy találkozás emlékei, mindegyik valamilyen istentapasztalatból származik. Közülük ötről beszélt bővebben az előadó, a többit csak felsorolásszerűen említette.
„Az Úr neve erős torony, hozzá menekül az igaz, és biztonságban van” – ezzel a Példabeszédek könyvéből származó résszel (Péld 18,10) vezette fel a továbbiakat.
A teremtő Isten
Az első név, az Elohim egyenesen a Szentírás első mondatának az alanya, ő a Teremtő Isten, aki kezdetben teremtette az eget és a földet. Ez a szó több mint kétezerszer szerepel az Ószövetségben. Elohimról elmondhatjuk, hogy minden és mindenki az ő teremtése eredménye,
Minden dologban van valami egyszeri, megismételhetetlen lényeg – ez az, amit a ferences egyháztanító, Duns Scotus János a „haeeccitas”, „ezség” fogalmával ír le. Ehhez az is hozzátartozik, hogy Isten egészen személyes és egyedi kapcsolatot akar mindannyiunkkal.
A Teremtő Istenhez kapcsolódva ajánlotta Csongor atya Szent Ferenc „furcsa” imáját: „Istenem és minden.” Ebben a minden a közkeletű félreértéssel szemben nem Isten jelzője, hanem a teremtett világé, amely Istenben áll fenn. Belégzésre mondjuk: Istenem, kilégzésre: és minden – így Istenben tudunk odafordulni mindenhez, meg tudjuk tapasztalni a világ tágasságát.
A szenvedésben velünk levő Isten
Isten második híres neve: Jahve, én vagyok, aki vagyok – mondja Mózesnek, aki az égő csipkebokor képében találkozik vele. „Láttam népem nyomorúságát, és ismerem szenvedését” – mindez valójában a név kifejtése: Isten az, aki veled van a szenvedésben.
Jahve Ábrahám, Izsák és Jákob istene, aki emberek nevével határozza meg magát, a velünk való története része az ő nevének, így a mi saját nevünkkel is kiegészíthetjük ezt a sort. Isten hűségéről, örök szeretetéről, a cselekvéséről is szól ez a név.
A magasságos Isten
Isten harmadik ószövetségi neve: Elion, a magasságos Isten. Ez a név mutat rá, hogy bármi is történik, mégis Isten az Úr. Ő az a fölséges Isten, akihez Dávid Saul király elől menekülve kiáltott fel.
Az Úr
A negyedik név a mindannyiunk által jól ismert Adonáj, ami több mint négyszázszor jön elő az ószövetségi Szentírásban. Isten úr és mester – Ábrahám hívja így. Ő Istennek az az arca, aki akkor mutatkozik meg, amikor a körülmények meghaladják az értelmünket.
A csillagos ég a mérték Isten számára. Az én életemben is Isten az igazi cselekvő, a protagonista – ez a görög szó egyben előharcost is jelent, ami szintén igaz Istenre.
A Mindenható
Csongor atya beszélt még bővebben az El Saddáj, azaz a Mindenható névről. Ő az, aki szövetséget köt Ábrámmal, akiből így Ábrahám lesz. De nemcsak mindenhatóként lehet ezt a nevet fordítani, hanem úgy is: Isten, aki elég. Ábrám sok évet várt, hogy Isten majd nagy néppé tegye őt és övéit, talán már azt sem tudta, hogy egykor tényleg szólt-e hozzá Isten, de aztán az Úr megmutatta: igen, ő egyedül elég neki. Amikor annyi mindenre vágyunk az életünkben, amikor azt érezzük, kevesek vagyunk, hogy egyáltalán nem vagyunk különlegesek, sokkal többre is vihettük volna, jó ezt meghallani: Isten elégséges. A név nem véletlenül szerepel a legtöbbször Jób könyvében.
Csongor atya ezután felsorolta Isten további tizenegy nevét az Ószövetségből:
6. El Olam: az örökkévaló Isten
7. Jahve Jireh: az Úr gondoskodik
8. Jahve Rafa: az Úr, aki meggyógyít
9. Jahve Nisszi: az Úr az én zászlóm
10. Kanna (vagy Qanna): a féltőn szerető Isten
11. Jahve Mekkadisem: az Úr, aki megszentel
12. Jahve Salom: az Úr a békesség
13. Jahve Sabaoth: a seregek Ura
14. Jahve Rah: az Úr pásztor
15. Jahve Citkenu: az Úr a mi igazságunk
16. Jahve Sammah: Az Úr ott van (ez párhuzamos az Emmánuel névvel).
Majd Isten neveivel kapcsolatban a következő kérdéseket tette fel egyéni és kiscsoportos gondolkodásra:
– Hogyan közelít most Isten hozzád? Mit mond el magáról?
– Melyik név jött most közel hozzád?
– Milyen néven nyilatkoztatja ki magát neked? Mit tár fel magából a számodra?
– Milyennek ismered Őt? Milyen arcát mutatja meg neked?
A különböző felekezetekhez tartozó keresztényekből és keresőkből álló, Pál Ferenc atya körül létrejött pálferis közösség nagyböjti lelkigyakorlata, amelyen mintegy százötvenen vettek részt személyesen vagy online módon, dicsőítő énekléssel vette kezdetét a pálferis imacsoportból alakult spontán zenekar vezetésével. Ezt követően hangzott el Kardos Csongor tanítása, amelyet szeretetvendégség után kiscsoportos beszélgetések követtek, ami alatt a ferences pap jóvoltából gyónásra is volt lehetőség.
A szentmisét szintén Kardos Csongor mutatta be, ezután a lelkinap szentségimádással zárult, az Oltáriszentség jelenlétében közbenjáró ima is zajlott. A szentmisén és a szentségimádáson a Pasaréti Gitáros Zenekar szolgált.
Fotó: Agonás Szonja; Szűcs Veronika
Agonás Szonja/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
