Ötször lőtte meg az ámokfutó a seriffhelyetteset, de végül a társa golyója ölte meg

Ötször lőtte meg az ámokfutó a seriffhelyetteset, de végül a társa golyója ölte meg

November elején egy 12 halálos áldozatot követelő lövöldözés volt a kaliforniai Thousand Oaks egyik bárjában, ahol éppen egyetemistáknak tartottak bulit, amikor egy egykori tengerészgyalogos belépett a helyre, és válogatás nélkül elkezdte lőni az embereket – írja az Index a New York Post nyomán. (A tizenharmadik halott a saját magával is végző tömeggyilkos volt – a szerk.)

Egy fegyveres bement egy egyetemi buliba Thousand Oakban, és szó nélkül tüzet nyitott.

Hírdetés

A seriffhelyettes halálát feltáró vizsgálat most zárult le, így kiderült, hogy Helus összesen hat lövést kapott. Öt golyót a támadó lőtt ki rá, ezek súlyos, de valószínűleg túlélhető sérüléseket okoztak. A hatodik golyóval egy meg nem nevezett közlekedési rendőr találta el, és a halottkémi jelentés szerint egyértelműen ez a lövés okozta a seriffhelyettes halálát: a szívét érte.

A rendőrség kiemelte, hogy a két rendőr hősies áldozatvállalására volt szükség, hogy a lövöldözésben ne haljon meg több ember, illetve, hogy ez az egy golyó volt, ami eltévedt. Hangsúlyozták, hogy borzalmas volt a helyzet a bárban, a két rendőr nélkül ki tudja, mi lett volna, a közlekedési rendőr érdemeit nem csorbítja, hogy egy borzasztó helyzetben volt egy nagyon szerencsétlen lövése.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »