Ötszázezer dolláros megállapodással bizonygatja András herceg, hogy nem perelhető a "meg nem történt" aktusok miatt

Ötszázezer dolláros megállapodással bizonygatja András herceg, hogy nem perelhető a "meg nem történt" aktusok miatt

Felmentést nyerhet a büntetése alól András herceg, akit Virginia Giuffre azzal vádol, hogy 2001-ben, 17 éves korában szexre kényszerítette őt Jeffrey Epstein és Ghislaine Maxwel közbenjárásával. A nő állításai szerint egy szórakozóhelyen találkozott a brit királyi család tagjával és Epstein kerítőjével, az este végén pedig kénytelen volt lefeküdni Andrással, aki, tudván, hogy a lány kiskorú, erősen izzadt az aktus előtt.

Egy 2019-es BBC-interjúban a yorki herceg azt mondta, hogy azért tartózkodott az említett szórakozóhelyen, mert elvitte nagyobbik lányát egy buliba. Az interjúban azt is elmondta, hogy hosszú évekig nem tudott izzadni. A vádlott továbbra is azt állítja, nem emlékszik, hogy valaha találkozott volna az érintett Virginia Roberts Giuffre-ral.

A legutóbbi ülésen előkerült az a tizenkét oldalas megállapodás, amelynek sorain Jeffrey Epstein és Virginia Giuffre (akkor még Roberts) egyezséget kötnek, hogy ötszázezer dolláros kártérítés ellenében sosem pereli be a pedofil üzletember csapatát vagy bárkit, akinek köze lehet egy bizonyos ügyhöz, azaz alperes lehet – szerezte meg a papírokat a Daily Mail.

Hírdetés

Mindez több szempontból is érdekes. Egyrészt azért, mert András herceg – bár állítja, hogy sosem találkozott a nővel – az említett szerződést hozta fel saját védelmére, mondván, ő is a potenciális alperesek közé tartozik.

Ezt a dokumentumot továbbá Virginia Giuffre is aláírta, így minden bizonnyal elfogadta azt a pénzt, amellyel Epstein a hallgatását kívánta megvásárolni.

A történtek fényében úgy fest, valóban ejthetik az ügyet András herceg javára, tudván viszont, hogy kvázi bevallotta, hogy többször is szexuális kapcsolatot létesített egy kiskorúval, amúgy is megtépázott becsülete nemigen süllyedhet mélyebbre a közvélemény szemében. Nem meglepő hát, hogy a brit királyi család sem kommentálta a friss eseményeket.

Amíg Virginia Giuffre jogi képviselete reméli, hogy még sikerülhet behajtani a milliós kártérítési igényt, addig Ghislaine Maxwell körül jócskán meghúzták azt a bizonyos hurkot. Jeffrey Epstein kerítőjét a napokban többszörösen is bűnösnek találták fiatal lányok kizsákmányolásának vádjában. Az üzletember barátnőjének bátyja egyébként azt állítja, hogy a húgát kínozták a tárgyalása előtt, őrizete alatt nem hagyták aludni és elég ételt sem kapott, így nem tudott érdemben együtt dolgozni a jogi képviseletével. Ennek fényében úgy véli, az ítélet nem állhat fent, és a csapat már készül a fellebbezésre.

(Index nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »