OTP: sokan alábecsülik az adathalászat veszélyét

Sokan becsülik alá az adathalászat veszélyét; az emberek 84 százaléka bízik a saját ítélőképességében, illetve a bankok által nyújtott védelemben – tájékoztatta az OTP Bank az MTI-t legújabb kutatása eredményéről.

Hírdetés

A közleményben kiemelték: a megkérdezettek több mint fele jelezte, hogy nincs tisztában a megfelelő védekezési módszerekkel, oktatásra szorul.
   
Sonjic László, a bank informatikai és bankbiztonsági részlegének vezető tanácsadója a közlemény szerint elmondta, hogy a kutatásban részt vevők harmadának fontosabb a kényelem, mint a biztonsági óvintézkedések betartása. Ez a 30 éves kor alattiakra sokkal jellemzőbb, ebben a körben 44 százalék jelezte, hogy a kényelemből nem engedne, így azonban olyan veszélynek teszik ki magukat, mintha az autóban nem kötnék be a biztonsági övet, mert kényelmetlen – hívta fel a figyelmet.
   
A közleményben kifejtették: a bűnözők elleni védekezés egyik fontos lépése a vásárlási limit beállítása, értesítés igénylése minden számlát érintő pénzmozgásról és a számlakivonat ellenőrzése.
   
Telefonos megkereséseknél a banki ügyintéző kizárólag az ügyfél nevét, anyja nevét, születési helyét és idejét kérdezi meg, a bankkártyaadatokat és internetbanki belépési azonosítókat csak a csalók firtatják – hívták fel a figyelmet.
   
Európában minden internetes vásárlást meg kell erősíteni, de a kontinensen kívül találkozni lehet megerősítést nem kérő weboldalakkal – figyelmeztettek.
   
A jelszavak rendszeres változtatása csökkenti a felhasználói fiókok feltörésének veszélyeit, nem szabad ugyanakkor azonos jelszavakat használni különböző fiókokhoz – javasolták.
   
Arra is kitértek: a telefonos csalók gyakran arra játszanak, hogy ijedtében hozza meg az áldozat a gyors döntést. Gyanú esetén kerülni kell a kapkodást, meg kell szakítani a hívást és ellenőrizni kell az ismert telefonszámon a megkeresés valódiságát – írták.
   
A felmérést ezer fős mintán végezték a 18-69 éves internetezők körében; a minta korcsoport, nem, lakóhely, végzettség és régió alapján reprezentatív.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »