Ötgólos mérkőzésen győzött a Slovan a Komáromi FC ellen

Ötgólos mérkőzésen győzött a Slovan a Komáromi FC ellen

Alig két hét után másodszot találkozott a pozsonyi Slovan és a Komáromi FC a Niké Ligában. A lilák október végén jól megszorongatták az utóbbi időben gyengén muzsikáló fővárosiakat – a 90. percben még 2:1-re vezettek Radványi Miklós védencei, majd az indokolatlanul hosszú hosszabbításban további vitatható ítéleteknek köszönhetően nem csak egyenlíteni, de fordítani is tudtak Weissék.

Érthető módon nagy várakozások előzték hát meg a mai találkozót. A Slovannak muszáj volt valamit villantania, szurkolói rendkívül elégedetlenek a csapat teljesítményével, amiért id. Vladimír Weiss távozását is sürgetik.

Az első félidőben összesen négy gól született. A Slovan már az első 13 percben kétgólos előnybe került Nino Marcelli és Andraž Šporar révén. Bő fél óra elteltével Ondrej Rudzan szépített, azonban a félidő ráadásában a szlovén csatár, Šporar ismét betalált, 3:1-re módosítva az állást.

Fordulás után kiegyenlített játék folyt a pályán. A komáromiak a 85. percben rögzített helyzetből, Martin Šimko jóvoltából szépíteni tudtak, de a hajrában pontot rabolni már nem sikerült a bajnoktól, pedig egymás után két nagyon komoly helyzet is adódott a lilák előtt. A másik oldalon Száraz Benjámin is bemutatott néhány igazán remek védést, amivel játékban tartotta csapatát.

Miután egy gyenge Slovan is jobb a szlovákiai átlagnál, nincs ok keseregni Komáromban az eredmény láttán, tisztesen helytálltak Radványi Miklós védencei.

Hírdetés

A mai vereség után visszaszorultak a tabella 9. helyére a komáromiak. A válogatott szünet után, november 19-én a Slovnaft Cup nyolcaddöntőjében lesznek érdekeltek, ahol Liptószentmiklós lesz az ellenfelük, majd november 22-én Zólyombrézó ellen folytatják a pontvadászatot a lilák.

Körkép.sk/KPA

Nyitókép forrása: sportnet.sk

Egyszerűen hihetetlen! Annyira megszorongotta a Slovant a KFC, hogy csak az utolsó percben tudtak győzni a pozsonyiak


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »