Ötgólos hátrányból, egy harmad alatt mentett pontot a Toronto

Ötgólos hátrányból, egy harmad alatt mentett pontot a Toronto

A Toronto Maple Leafs két harmad után ötgólos hátrányban volt, mégis pontot szerzett a vendég Columbus Blue Jackets ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga csütörtöki játéknapján.

A kanadai együttes – amely két nappal korábban a keleti második New York Rangerst verte 7-3-ra idegenben – negyven perc után kilátástalan helyzetbe került saját közönsége előtt. Azonban az utolsó játékrészben jött a feltámadás. A negyedik torontói gól 1:15 perccel, az egyenlítő találat pedig 45 másodperccel a vége előtt esett – lehozott kapussal.

Hírdetés

A hosszabbításban aztán a columbusi Kent Johnson eldöntötte az összecsapást. A Blue Jackets az első csapat az NHL-ben, amely úgy tudott nyerni, hogy legalább ötgólos hátrányt tékozolt el a harmadik harmadban.

Olyan már történt – a mostanival együtt hatszor -, hogy egy csapat ötgólos előnyt több mint egy harmad alatt leadva nyerni tudott. Legutóbb 1992. december 12-én, amikor a Quebec Nordiques 8-7-re verte hosszabbításban a San Jose Sharks alakulatát.

A Maple Leafsben Auston Matthews kétszer volt eredményes, így 23 találatával vezeti a listát. Az amerikai csatár az elmúlt négy meccsén hét gólt lőtt, míg svéd csapattársa, William Nylander az utóbbi hét találkozóján 11 pontot (2 gól, 9 gólpassz) gyűjtött.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »