Ötfős asztaltársaságonként 10 ezer forintot fizetett a Jobbik a 20-ai résztvevőknek, így sem voltak százan sem

Ötfős asztaltársaságonként 10 ezer forintot fizetett a Jobbik a 20-ai résztvevőknek, így sem voltak százan sem

A Jobbik átengedte az augusztus 20-ákon hagyományos, városligeti helyszínét a Mi Hazánk Mozgalomnak, mely kb. ezer fős tömeget mozgósított, szemben a Jobbik néhány tucatnyira apadt közönségével, hiába ígértek nekik minden földi jót.

Augusztus 2-án küldött Sneider Tamás egy elnöki körlevelet a teljes Jobbik-tagságnak. Ebből kiderült, hogy a "felelős" gazdálkodás folytatódik: a tartozást nem fizetik, de sörpadra meg akár sörre is (ötfős asztaltársaságonként 10 ezer forintért elszámolható élelmiszerre!) van pénz a szavazatvásárlást szavakban elítélő pártban… Lasszóval próbálják már fogni a részvevőket a Jobbiknál, melynek elnöke ezt írta a tagoknak:

5-6 fős csapatok jelentkezését várjuk. Amit a szervezők biztosítanak az időben regisztrálóknak: sörpad szett, napernyő, állvány, gázpalack (természetvédelmi területen leszünk, így tüzet gyújtani tilos!). Szükség esetén kondért is, ezt jelezzétek időben. 10.000 forintot az alapanyagok beszerzésére. (Elszámolásról a szervezők tájékoztatják a csapatokat.) Ha a csapattagokon és hozzátartozókon kívül megkínálnátok másokat is, jelezzétek, s a szervezők biztosítják a tányérokat, evőeszközöket, szalvétát… stb.

Hírdetés

A Jobbik vezetői az augusztus 20-ai rendezvényükön elmondott beszédükben hosszan szapulták Toroczkai László és Dúró Dóra pártját, Sneider Tamás szerint a Mi Hazánk Mozgalom „nem szól másról, mint a gyűlöletről és az önzésről", Gyöngyösi Márton szerint pedig a Mi Hazánk „teljes bukásra és halálra van ítélve".

Mit lehet akkor elmondani a Jobbikról, amely már kétségbeesésében azért is fizet, hogy a saját tagjai egy sírba feküdjenek vele? Mindenesetre egyre kevesebben találják visszautasíthatatlannak az ajánlatukat, de még egy kis balra tolódás biztos meghozza az áttörést, főleg ha karizmatikus influencerek is támogatják a párt irányvonalát a messzeségből. 2022-ben ismét leváltja a néppárttá életerősödött Jobbik a kormányt, ahogy négyévente mindig!

(Kuruc.info)

Korábban írtuk: A "nyugodt párt": Sneider azt szeretné elhitetni, nem érte komoly veszteség a Jobbikot

Egyre gatyább a helyzet: vesztegetés gyanúja miatt tettek bejelentést az ügyészségen a jobbikos hangfelvétel miatt

Hangfelvétel: "pénz, bármi kell, adom, csak Sneidert támogassátok!" – Így történt az a bizonyos végigtelefonálás

Pártszakadás: már 101 önkormányzati mandátumot veszített a Jobbik, ebből 9 polgármester (folyamatosan frissülő adatbázis)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »