A Máltai Szeretetszolgálat iskolái és óvodái már 12 megyében, jellemzően nehéz helyzetben lévő kistelepüléseken működnek, a középiskolák pedig városokban, Budapesten, Gyöngyösön, Dombóváron és Devecserben találhatók. Szeptembertől Kállón és Szendrőládon is a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány lett az általános iskola fenntartója.
„Bizalommal tekintek a jövőbe” – egy szendrőládi pedagógus fogalmazott így a tanévkezdő szakmai műhelyen annak kapcsán, hogy hosszú előkészítő munka után szeptembertől a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány (Máltai Iskola Alapítvány) a fenntartója a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei településen található iskolának. A fenntartóváltást a helyi közösségek, szülők, civil szervezetek kezdeményezték – indokolta az átvételt Thaisz Miklós, a Máltai Iskola Alapítvány kuratóriumi elnöke. Hozzátéve, amennyiben egy felzárkózó településről, a helyiektől érkezik megkeresés, akkor felajánlja segítségét a Máltai Iskola Alapítvány.
A Nógrád vármegyében található Kállón ugyancsak a tanév első napjától lett hivatalos a fenntartóváltás. Thaisz Miklós kiemelte: „Az Iskola Alapítvány célja, hogy – széles szakmai autonómia biztosítása mellett – a korábbiaknál nagyobb esélyt adjon a rá bízott gyerekeknek arra, hogy megszerezzék az iskolában azokat a kompetenciákat, amelyek a szakma vagy érettségi megszerzéséhez, a munkaerőpiaci helytálláshoz szükségesek.” A kuratóriumi elnök fontosnak tartja, hogy minden máltai intézmény legyen vonzó a pedagógusok, a szülők, a gyerekek és a helyi közösség számára is, hiszen a közösség partnersége nélkül nincs érdemi esély a sikerre, arra, hogy javuljanak a gyerekek tanulási eredményei.
A Máltai Szeretetszolgálat iskolái és óvodái már 12 vármegyében, jellemzően nehéz helyzetben lévő kistelepüléseken működnek, a középiskolák pedig városokban, Budapesten, Gyöngyösön, Dombóváron és Devecserben találhatók. A 2025/26-os tanévet így már csaknem 5000 tanuló kezdte meg az összesen 19 máltai oktatási, nevelési intézmény egyikében. A gyerekek döntő többsége hátrányos helyzetű, felzárkóztatásuk több figyelmet és a hagyományos pedagógiai feladatokon túl gyermekközpontú programot, új szemléletű, adaptálható megoldásokat igényel. A szendrőládi és kállói fenntartóváltás első láthatói jele a tervek szerint az lesz, hogy nő a pedagóguslétszám és délutáni foglalkozásokkal, szakkörökkel növekszik majd az iskolában eltöltött, minőségi idő.
Folytatódik az a kétéves, nagyszabású fejlesztés is, amely a 2024/2025-ös tanévben annak érdekében indult, hogy érdemben javuljanak a máltai általános iskolákba járó diákok alapkompetenciái, valamint a mindennapi pedagógiai munkában megjelenő fejlesztési folyamatok eredményeképpen az elvárások szerint láthatóan csökken majd az országos kompetenciaméréseken a minimumszint alatt teljesítők száma.
A lezárásához közeledik az a projekt is, amelynek köszönhetően szeptemberre számos máltai oktatási, nevelési intézményben megújult, a tanulást támogató környezet várja a gyerekeket. A következő hetekben élménypedagógia, mozgásterápiás, valamit hatékony olvasás- és írástanító módszertani képzés is indul, ami a pedagógusok módszertani kultúrájának megújulását is megalapozza a várakozások szerint.
A máltai általános iskolákban folytatódik a digitális projekt, csakúgy, mint a Matific digitális matematikai oktatási platform használata is, ami a matematikához szükséges alapkompetenciák fejlesztését szolgálja.
Szeptembertől tovább bővült a máltai szakképzőkben megszerezhető szakmák száma is, és már valamennyi máltai középiskolában lehet a hagyományos szakképzéshez képest új megközelítésű projektoktatásban tanulni.
Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Fotó: Mózes Anita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


