Ötéves kislányt molesztálhattak az újpesti gyermekotthonban

A gyanú szerint többen és rendszeresen is szexuálisan molesztáltak az újpesti önkormányzat kezelésében álló Gyermekek Átmeneti Otthonában egy 5 éves kislányt – írja a Blikk.

A portál cikke szerint az eset mindössze két nappal ezelőtt jutott a hivatal tudomására, miközben már december 11-én megtörtént. A kislány sérüléseit a Blikk információja szerint az édesanyja vette észre, aki azonnal jelezte a nevelőknek a gyanúját, a nevelők pedig továbbították ezt a vezetőnek.

Hírdetés

Az újpesti alpolgármesterhez, Trippon Norberthez végül a napokban jutottak el a hírek, ő pedig azonnal felvette a kapcsolatot a nevelőkkel, illetve az intézet biztonsági őreivel. A Blikk úgy tudja: az intézetben élő gyerekek közül néhányan többször is molesztálták a kislányt. Az intézetben a legutolsó, december 11-én történt abúzus kapcsán indult belső vizsgálat, amit mostanra az önkormányzat is megkapott.

Trippon Norbert kedden bejelentést tett a rendőrségen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Blikknek azt írta, hogy szexuális erőszak miatt folytatnak nyomozást, egyelőre nem hallgattak ki senkit gyanúsítottként.

(24)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »