Aki nem hiszi, járjon utána!
Meglátásom szerint azokra az elmélkedésekre, amelyekből a konzekvenciák levonása után annyi marad az olvasóban, hogy „nesze semmi, fogd meg jól!”, arra az égegyadta világon semmi szükség nincsen. „A királynét megölni nem kell, félnetek jó lesz, ha mindenki egyetért, én nem, ellenzem!” se jelent mást, mint fából vaskarikát, ha ugyanezt a méltán és sokszor idézett mondatot úgy tagoljuk és értelmezzük, hogy „A királynőt megölni nem kell félnetek, jó lesz, ha mindenki egyetért, én nem ellenzem”.
Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke nyilvánosságba tolt, már-már heti rendszerességű szóömlenyeinél érzek valami hasonlót. Bizonyos politikai vagy közéleti történés megvilágítására hol öt okot, hol öt banánhéjat, próbatételt, észrevételt, érvet, magyarázatot sorol mellettük, hol ötöt a cáfolatukra, mi, olvasók meg válogathatunk a bőség kosarából, hiszen abból mindenki egyaránt vehet. Az én véleményem csupán csepp a tengerben, de szeretném felsorolni azt az öt okot, amiért Vona Gábor befejezhetné a se ide, se oda nem vezető politikai „okostojáskodását”. Nem azt mondom, hogy ne írja meg a véleményét, hisz azt szabad, de azt igen, hogy kissé terjengős elmélkedéseinek műveltségi kvízeket idéző fejtegetései és megoldást nem nyújtó javaslatai egyáltalán nem segítik az olvasók eligazítását, tájékozódását. Éppen ezért röviden, saját öt pontom Vona Gábor számára, amelyek természetesen csak jó szándékú felvetések.
Egy aktív politikai szerepvállalás szögre akasztása után a „független elemző” szerepkörének köztudatba gyömöszölése erősen kétséges próbálkozás. Egy, a politika frontvonalát is megjárt „véleményvezér”, akit a mozdony füstje egyszer megcsapott, de miután a nagy utazás közben „közkívánatra” véglegesen lekapcsolódott, avagy egyszerűen csak lekapcsolták a szerelvényről, és ennek ellenére továbbra is annak a tudatában él, hogy legalább jegykezelői státusban a közbeszéd és a közgondolkodás formálója politikai életünk gyorsvasútján, úgy gondolom, hogy mindenképpen téves helyzetértékelésre vall.
Amennyiben legelőször arról találtam volna ötpontos elmélkedéseket Vona Gábortól, hogy mely indokok vezettek pártjának kalandos átváltozásaihoz és melyik újabb öt pontja szól a már tőle független, de még mindig a „Jobbik” nevével fémjelzett pártalakulat szivárványos összeborulásáról azokkal, akikkel szemben Vona Gábor pártja eredetileg saját identitását meghatározta, nos ez esetben az önkritika időbeli elsődlegessége előttem hitelesebbé tette volna gondolatait a mások kritikájának ötpontos megfogalmazgatásai mellett.
Számomra azok az írások jelentenek többletet, és nem csupán feleslegesen leütött karakterszámot, amelyek határozott belső meggyőződéssel üzennek, függetlenül attól, hogy jobb- vagy baloldaliak. Azt is pozitívumként értékelem, ha egy véleménycikk nem csupán a falusi kerti padon történő letyepetyézést hivatott megjeleníteni, vagy nem a lefekvés előtti ötujjas „Ez elment vadászni, ez meglőtte, ez hazavitte, ez megsütötte, ez az iciripiciri meg mind megette” gyermekded mondókájának szintjén próbálja ködös magyarázatokkal felruházni a világ és hazánk politikai történéseit.
Azt elismerem, hogy az öt okra való hivatkozás minden esetben bulvárosan tetszetős hívószavak a gyanútlan olvasók számára. Ezzel az erővel viszont lehetne tíz, vagy akár száz indok is bárminek a körülírására, igaz, hogy ez utóbbi esetében Vona Gábor műveinek minimum kisregény titulust kellene tulajdonítanunk. Van az a mondás, hogy „a kevesebb több lett volna”. Én ezt gondolom Vona Gábor öt-lettelen és terjengős fejtegetéseiről.
Ha Vona Gábor minden esetben csak egy, de világos következtetésre fűzné fel gondolatainak áradó folyóját, akkor az én reflexióm se nyúlt volna jelen esetben öt észrevétel hosszúságúra. Ha történetesen így lett volna, akkor írásom hősének helyes arányérzéke nem az Óperenciás tengeren is túl, hanem innen lett Vo(l)na. Aki nem hiszi, járjon utána!
Bognár Zsolt
A szerző színművész
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
