Öt migráns áldozata lett a szerencsétlen kislány

A hétesztendős áldozat ellen elkövetett nemi erőszak ügyében vizsgálat folyik, egy másik esetben pedig még idejében érkezett az úszómester.

Az egyik eset még múlt hónapban történt a Hamburg Bahrenfeld negyedében kialakított menedékkérő-központban – írta a legnagyobb példányszámú német napilap internetes kiadása.

A bild.de információi szerint a mindössze 7 esztendős kislány sérelmére elkövetett nemi erőszakkal öt afgán bevándorlót gyanúsítanak. Ellenük egyelőre folyik a vizsgálat – erősítette meg a lap értesüléseit az üggyel foglalkozó hamburgi főügyész.

Arról egyelőre a lapnak sincs információja, hogy az erőszakot elszenvedő gyermek milyen nemzetiségű, ahogyan az állapotáról sincs hír.

Hírdetés

A helyszín egyébként a ZEA irodaház volt, amelyet kifejezetten a tömegével érkezett migránsok elhelyezésére alakítottak át menedékkérő-központtá a Hansa-városban.

Szintén afgán migránsokat gyanúsítanak azzal az erőszakos cselekménnyel, amelynek áldozata ugyancsak gyermek. A brit hírportál írt arról, hogy Észak-Rajna Vesztfália tartomány Delbrück városának uszodájában, múlt pénteken két huszonéves afgán bevándorló egy 14 esztendős fiút akart arra kényszeríteni, hogy a szájával elégítse ki őket.

A fiú egyik barátjának szerencsére sikerült értesítenie az úszómestert, aki még időben szólt a rendőröknek, így a a két migránst elfogták.

Februárban az osztrák Kronen Zeitung rendőrségi információk alapján írt gyermek sérelmére elkövetett nemi erőszakról, melyet akkor egy iraki migráns követett el egy bécsi uszodában.

Magyar Idők


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »