Öt év börtön vár a britre, mert az ukrán hazafiak mellett tette le a garast

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Angliában egy férfit, aki Kelet-Ukrajnában kormányellenes lázadókhoz csatlakozott. Ő az első brit állampolgár, akit hazájában az ukrajnai konfliktussal összefüggésben terrorvád alapján elítéltek.

A 41 éves Benjamin Stimsonnak a manchesteri koronabíróság végzése alapján öt évet és négy hónapot kell rács mögött töltenie. Stimsont a brit terrorellenes törvények alapján, terrorcselekmények elkövetésére irányuló szándék, illetve terrorcselekmények előkészítésének vádjával fogták perbe hazatérése után, és a tárgyaláson el is ismerte a terhére rótt bűncselekményeket.

Hírdetés

Stimson 2015 augusztusában utazott Moszkvába, majd onnan Ukrajnába, ahol – a határ illegális átlépése után – csatlakozott az oroszpárti fegyveres csoportokhoz. Még annak az év novemberében hazatért, és azonnal őrizetbe vették, amint megérkezett a manchesteri repülőtérre.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »