BÉCS. Politikai földcsuszamlások sorozata rázta meg Ausztriát a legutóbbi, 2013. szeptember 29-én tartott parlamenti választások óta. Évtizedes tabuk dõlnek meg, a legnagyobb politikai földrengés azonban elemzõk szerint mégis a vasárnapi elõre hozott választások után következhet.
A négy évvel ezelõtti szavazás nyomán hatalmon maradt ugyan a háború utáni Ausztriát kisebb megszakítássokkal kormányzó, az Osztrák Szociáldemokrata Pártból (SPÖ) és a konzervatív Osztrák Néppártból (ÖVP) álló nagykoalíció. A két nagy párt népszerûsége azonban jelentõsen csökkent, miközben megnövekedett a radikális jobboldali, erõsen bevándorlás ellenes, korábban a neonácinak tartott Jörg Haider nevével fémjelzett Osztrák Szabadságpárt (ÖFP) támogatottsága.
A népszerûség csökkenése leginkább az évtizedeken keresztül legerõsebb pártnak számító szociáldemokrata SPÖ-t sújtotta, a párt az elmúlt években több mint egymillió szavazót veszített. Ennek fõ oka az volt, hogy a párt adós maradt szociális jóléti, egészségügyi és oktatási programjainak megvalósításával. Hagyományos szavazóbázisa, a munkásság pedig egyre inkább elfordult tõle. A másik fõ okot 2015-tõl a menekültválság kiélezõdése, illetve ezzel kapcsolatban az osztrák kormánypolitikában bekövetkezett fordulatok jelentették. A tekintélyvesztés azonban az SPÖ mellett nem kímélte a kisebbik koalíciós partnert, az Osztrák Néppártot sem. Az ÖVP népszerûségének csökkenéséhez hozzájárultak a párt korábbi vezetõségén belüli éles személyi viszályok is.
A háború utáni osztrák politikai estabilishmentet erõsen megrázta a 2016-os államfõválasztás. Az elnöki szék a hivatalban lévõ államfõ, a szociáldemokrata Heinz Fischer második mandátumának lejártával üresedett meg. Hét évtized óta elõször fordult elõ, hogy az elnökválasztás második fordulójába nem jutott be a két nagy párt egyikének jelöltje sem. A második fordulóban már csak az ellenzéki szabadságpárti Norbert Hofer és az ugyancsak ellenzéki Zöldek által támogatott, függetlenként induló Alexander Van der Bellen mérte össze erejét. Az április 24-én tartott elsõ fordulót ugyan a szabadságpárti jelölt nyerte, a szükséges abszolút többséget azonban nem sikerült elérnie. A második fordulóban, május 22-én már elegendõ volt az egyszerû többség, és ezt megszerezve Ausztria új államfõje az Európa-párti, a szociáldemokrata párthoz közelálló Alexander Van der Bellen lett.
A két nagy párt elnökválasztási kudarca a már említett nehézségek mellett ahhoz vezetett, hogy kiélezõdött a régóta lappangó koalíciós válság. A sorozatos kudarcok, az erõsödõ bizalmi válság és fõként az idõközben 180 fokos fordulatot vett kormányzati menekültpolitikát követõen 2016 májusában több mint hét évi kormányzás után lemondott a szociáldemokrata Werner Faymann kancellár, és helyére – egyben az SPÖ élére is – az osztrák szövetségi vasutak akkori vezérigazgatóját, Christian Kernt választották. Ezzel egy idõben lemondott a kisebbik koalíciós párt, az Osztrák Néppárt elnöki tisztségérõl az addigi alkancellár, Reinhold Mitterlehner is. Mindez alapjaiban rázta meg a koalíciós partnerek közötti együttmûködést.
Az ÖVP ugyan megpróbált minél hamarabb úrrá lenni a párton belüli válságon, és Mitterlehner helyére szinte azonnal az osztrák politika "üdvöskéjének" tartott, akkor alig 30 éves Sebastian Kurz külügyminisztert választották, a nagykoalíció fenntartását immár egyik párt sem tartotta kívánatosnak. Ezt követõen született valamennyi parlamenti párt támogatásával döntés arról, hogy Ausztriában – a hagyományos ötéves ciklust felrúgva – 2017. október 15-én elõrehozott törvényhozási választásokat tartanak.
A politikai változások legfõbb kiváltója 2015-tõl a menekültválság volt. A válság Ausztria számára is rendkívül sok gondot és feszültséget okozott. 2015-ben összesen 90 ezer menekültkérelmet nyújtottak be Ausztriában, összehasonlíthatatlanul többet, mint a megelõzõ években. A menekültek számára létrehozott alapellátási rendszer az összeomlás szélén állt, miközben erõsen emelkedett az általuk elkövetett bûncselekmények száma.
Az akkor még hivatalban lévõ Werner Faymann kancellár kezdetben a szomszédos Németország kancellárja, Angela Merkel által képviselt befogadási politika, az úgynevezett "Willkommenskultur" legfõbb támogatója volt, a szomszédos Ausztria is menekültek tízezreit fogadta be. Késõbb azonban – a menedékkérõk számának növekedésével párhuzamosan – megváltozott a lakosság "befogadási" hangulata, ami azt eredményezte, hogy mindenekelõtt a kisebbik koalíciós partner, a konzervatív néppárt és az ellenzéki szabadságpárt nyomására – a Faymann kancellár vezette kormány az addigi "Willkommenskultur" helyett szigorú korlátozásokat léptetett életbe. Elemzõk szerint ez a mindössze fél év alatt bekövetkezett gyökeres menekültpolitikai fordulat vezetett elsõsorban a kormányválsághoz.
Az osztrák kormány ennek nyomán döntött arról, hogy 2016-ban legfeljebb 37 500 menekültkérõt engednek be az országba, és 2019-ig számuk összesen 130 ezer lehet. Az osztrák menekültügyi korlátozás fordulópontot eredményezett az európai menekültpolitikában is, és több ország ugyancsak szigorú korlátozásokat vezetett be.
Ilyen körülmények között törvényszerû volt a nagykoalíció felbomlása, és ezzel párhuzamosan az, hogy a parlamenti pártok a politikai és bizalmi válságból elõrehozott választásokkal keresik a kiutat. Általános vélekedés szerint ez az út a hagyományos nagykoalíciós kormányzással való szakítás lehet.
Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »
