Osztrák üzenet Erdogannak: nem tűrjük, hogy belügyeinkbe avatkozzon!

Osztrák üzenet Erdogannak: nem tűrjük, hogy belügyeinkbe avatkozzon!

Sebastian Kurz a Die Welt am Sonntag című német lapban vasárnap megjelent interjúban bírálta a török elnököt.

Erdogan elnök megpróbálja eszközként használni a török etnikai közösségeket, különösképpen Németországban és Ausztriában. Megoszt és az Európai Unióba viszi át a törökországi konfliktusokat – hangoztatta Kurz.

„Elítélem Erdogan folytonos beavatkozását más országok belügyeibe – ez nemcsak Németországban zajlik” – fűzte hozzá az osztrák külügyminiszter. A folytatásban elmondta:

„Abban az esetben, ha Erdogan vagy miniszterei megpróbálnak valami hasonlót tenni az elkövetkező választásokon a Nemzeti Tanácsba (képviselőház), már most mondom, hogy semmi szín alatt sem fogunk eltűrni ilyesfajta beavatkozást” – szögezte le.

Hírdetés

Erdogan a péntek déli muzulmán ima után Isztambulban újságíróknak nyilatkozva arra szólította fel a Németországban élő törököket, hogy a szeptember 24-i német parlamenti választáson ne szavazzanak olyan pártra, amely „Törökország ellensége”. A török elnök név szerint említette a Kereszténydemokrata Uniót (CDU), amelynek Angela Merkel német kancellár az elnöke, továbbá a Német Szociáldemokrata Pártot (SPD) és a Zöldeket.

Angela Merkel német kancellár aznap egy választási gyűlésen felszólította Erdogant, hogy ne avatkozzon be a választásba és ne mondja meg a Németországban élő törököknek, hogy kire szavazzanak. A kancellár kijelentette: Berlin nem tűri, hogy bárki beavatkozzon a német választók véleményalkotásába.

Sigmar Gabriel német külügyminiszter példátlannak nevezte Erdogan kijelentését, amely szerinte azt szolgálja, hogy egymás ellen fordítsa az embereket Németországban. A török elnök ezzel az ország szuverenitását támadta meg – fűzte hozzá a miniszter.

Erdogan erre szombaton személyes támadást intézett Sigmar Gabriel ellen, arra szólította fel, hogy hagyjon fel Törökország bírálatával. „Ön nem ismer határokat” – fogalmazott a török elnök Gabrielhez fordulva az állami televízióban közvetített beszédében. Így folytatta: „kicsoda ön, hogy Törökország államfőjét megszólítja? Ismerje a helyét!” – tette hozzá.

Erdogan élesen bírálta a német külügyminisztert, amiért úgymond „leckéztetni próbálja Törökországot”. „Mióta is van ön a politikában? Mennyi idős ön?” – tette fel a szónoki kérdést Gabrielnek címezve.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »