Osztrák közgazdász: Változnak a dolgok, Pozsonyba fognak járni dolgozni az osztrákok

Osztrák közgazdász: Változnak a dolgok, Pozsonyba fognak járni dolgozni az osztrákok

Európai viszonylatban Pozsony és Bécs a két egymáshoz legközelebb fekvő főváros. Épp ezért jobb együttműködéssel sikeresen javíthatnának azokon a gazdasági jellegű problémákon, amelyek mind a két várost érintik. Pozsony segíthetne megoldani Bécsnek a fiatalok munkanélküliségét, az osztrák főváros pedig ki tudná tölteni a nyugat-szlovákiai régió munkaerőhiányát. Erről egy osztrák közgazdász, Mario Holzner, a Bécsi Nemzetközi Gazdaság-összehasonlító Intézet vezetője beszélt.

“A pozsonyi régió problémája a munkaerőhiány. Ezt az is okozza, hogy Szlovákia veszít a produktív életkorban lévő populációjából, és ez a a következő évtizedekben még további egyharmadával csökkenhet.”

magyarázza Holzner, majd hozzáteszi

“Bécset a fiatalok munkanélkülisége sújtja. Most még inkább a szlovákok járnak Bécsbe dolgozni, de a jelenlegi tendenciák és trendek ismeretében el tudom képzelni, hogy valami fordítottra kerüljön sor, hogy a fiatal osztrákok járnak majd Szlovákiába dolgozni. Ezzel megoldódna a Szlovákia nyugati részén jelen lévő munkaerőhiány problémája”

A két főváros egyébként eltérő trendet él meg az utóbbi évtizedekben. Bécs népessége masszívan nő. Míg húsz éve 1,5 millió lakosa volt, jelenleg már majdnem eléri a kétmilliót. Ennek oka Holzner szerint leginkább a magasabb életszínvonal, amely oda vonzza az embereket.

Hírdetés

A közgazdász szerint Pozsony nem populációs, hanem gazdasági “boom”-ot él meg tekintettel arra, hogy az egy főre eső GDP nagysága szerint az egyik legerősebb régiónak számít európai viszonylatban.

Holznek ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy Szlovákiára hasonló sors vár, mint Ausztriára a második világháború után, mikor bevándorló országgá vált. És nem csak a keletről, hanem a nyugatról érkező emberek miatt is.

“A gond a nettó bérek közti különbségben lehet majd. De a pozsonyi régió gyorsabb növekedésére való tekintettel arra számítunk, hogy ez a mutató 2030-ra kiegyenlítődik. Így már a következő évtizedben lesz értelme Pozsonyba járni dolgozni, közben pedig Bécsben élni.”

tette hozzá Holzner.

teraz.sk 


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »