European Onion – tekerhetjük ki az EU nevéből az Uniont a hagyma angol nevével (onion) helyettesítve, utalva a konyhanövény réteges felépítésére. Ahol van központi, védettebb rész és perifériák, éppen mint a most még 28 tagú államközösségben. A két- vagy többsebességes Európáról zajló eszmecsere nemcsak Brüsszelben, hanem a tagállamokban is mindennapossá vált, sőt az EU elődje alapításának 60. évfordulóján, március végén elfogadott zárónyilatkozat is utal a jelenségre. Nem lehet ugyanis másképp értelmezni a fordulatot, miszerint közösen fogunk fellépni, ha kell, különböző sebességgel és mélységben, ám közös irányt tartva.
A helyzet az, hogy a brüsszeli intézményrendszer közleményei bármennyire erőltetik is az egységet, napnál világosabb, hogy léteznek egyenlőbbek az egyenlők között. A tavaly júniusi brexitnépszavazás utáni napokban villámeszmecserére gyűlt össze a hat alapító tagállam, idén márciusban az olasz, a spanyol, a német és a francia vezetők társalogtak Versailles-ban az integráció szorosabbra fűzéséről, megint csak kihagyva a kicsiket.
A legújabban felszínen lévő ötlet az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosától származik, a francia szocialista politikus, Pierre Moscovici 2021-től eurózóna-minisztert javasol. Az illető egyben bizottsági biztos is lenne, és egyebek között az eurózóna külön költségvetéséért is felelne. A tervvel kapcsolatban Gálik Zoltánnak, a Corvinus egyetemi tanárának az volt a megjegyzése, hogy az unió már jó régen, határozottan és távlatokat is vázolva vezette be a fiskális paktumot, a gazdasági kormányzást, tehát az a keretrendszert, amelyhez a tagállamoknak igazodniuk kell, ennek tükrében mindez nem lehet meglepetés. És ebben már olyan lépések is szerepeltek, mint a tagállami befizetések rendszere mellett induló, az eurót használó országokra értendő transzferunió, ahol a cégek tranzakciói után beszedett adók és az Európai Központi Bank adnák a hitelezés alapját. És nem kérdés, hogy inkább ehhez kellene tartozni, mint a perifériához – vélekedett a szakértő.
Egyszóval ez a csúnya szó, a fiskális paktum még szorosabbra fűzi az eurózóna nemzetgazdaságait, annyira, hogy azok szinte összeolvadnak. Itt lassanként már nem arról fog szólni az uniós pénzosztás, hogy ki a nettó befizető és a nettó kedvezményezett, hanem arról, hogy a közös teljesítmény eredményeiből milyen eszközökkel lehet közösen tovább fokozni a zóna gazdasági erejét. A fiskális paktum rendes neve egyébként a Monetáris Unió Stabilitási, Koordinációs és Kormányzati Szerződése. 2012-ben írta alá 25 tagállam Csehország és – minő meglepetés – Nagy-Britannia kivételével, és 2013. január 1-jén lépett életbe. Tehát a cseheken kívül papíron mindenki ide igyekszik. A nem eurózóna-tagokra nyilván nem érvényesek a benne megfogalmazott szabályok, csak onnantól kezdve, hogy valaki zónataggá válna. Ráadásul az egységes valutát használóknál nemcsak pénzügyi-gazdasági, hanem védelmi, oktatási és szociális téren is gyorsul az integráció, idővel összenőnek az ellátórendszerek, valóban kikövezett útja van a föderációnak.
Több sebességes EU mindig is létezett, elég csak az országok egy része közötti szabad mozgást lehetővé tévő Schengen-zónára vagy a 28 közül 19 tagállam által használt euróra gondolni. Ilyen értelemben hamis az az időnkénti feljajdulás, hogy ne legyen több sebességes az unió – vélekedett megkeresésünkre Pogátsa Zoltán.
A közgazdász szerint a jövőbeli szorosabb együttműködést tekintve olyanba érdemes belemenni, amely népszerű az emberek körében. Persze az euró története is fényesebben indult, és csak később mutatkoztak meg hátrányai. De például el lehetne játszani a gondolattal, hogy rögzítsük a forintot az euró árfolyamához, egyúttal deklarálni, hogy nem lépünk be az egységes valutaövezetbe. A több sebességről, mag- és periféria-Európáról szóló diskurzusokban a szakértő szerint mindig az a lényegi pont, hogy Brüsszel engedélyez vagy tilt a tagországoknak önálló gazdaságpolitikai lépéseket, vagy kizárólagosságot követel magának az a technokrata elit, amely a neoliberális gazdaságpolitikát erőlteti. Mint rámutatott, a magyar kormány az elmúlt hat évben gyakorlatilag szankciók nélkül ment szembe a Brüsszel által jónak tartott gazdaságpolitikai iránnyal. Vagyis látható, hogy Brüsszelnek nincs ráhatása a nemzetállamok gazdaságpolitikai irányvonalára.
A Bruxinfo uniós szakportál főszerkesztője a kérdésről ugyanakkor úgy nyilatkozott lapunknak, hogy a sebességeket illetően egyelőre mindenkinek más jut az eszébe, mert a fogalmat még nem töltötték meg jelentéssel. Egyelőre ugyanis senki nem jelentette ki konkrétan, hogy a lassú sávban marad, bár a kétszintű unió kialakulása egyre egyértelműbb. Sőt, az uniós szerződések is lehetővé tesznek bizonyos célú csoportosulást, megerősített együttműködéseket azzal, hogy azokhoz bárki bármikor csatlakozhat. Gyévai Zoltán szerint a kérdés felszínre kerülése csak azt jelzi, itt az ideje megoldást találni a közösség továbbhaladására, mert a 27 tagállam (már nem ide értve Nagy-Britanniát) már nagyon nehezen tud újabb és mindenki által elfogadható integrációs témákat megfogalmazni.
Hazánk mindeddig nem foglalt állást egyértelműen a gyorsítósáv és a lassú sáv mellett sem, tekintve, hogy nehéz, vagy éppenséggel lehetetlen eldönteni, melyik verzióval járnánk jobban. Feledy Botond uniós szakértő erre röviden úgy reagált a Magyar Nemzetnek, hogy Magyarország érdeke egy olyan működő európai integráció, amely a világ régióinak versenyében újra helyt tud állni.
Hogy ehhez hány szintre, sebességre lesz szükség, még eldől, ez a szám azonban alighanem kettőnél is jóval több lesz. Viszont a német gazdasági kapcsolódásunk és a közép-európai geopolitikai valóság miatt is érdemes Berlinnel egy integrációs körbe törekedni.
No de felmerül egy nagyon triviális kérdés. Ha a fejlődés zálogaként emlegetik a gyorsítósávot vagy mag-Európát, kinek lenne érdeke ezen kívül maradnia? Feledy Botondnak erre az a válasza, hogy itt két politikai szemlélet ütközik. Orbán Viktor és az uniós vezetők közül többen szuverenista megközelítésben válaszolják meg ezt a dilemmát, vagyis szerintük csak erős tagállamok erősíthetik meg az uniót. Mások pedig épp az erős integrációt látják az erős tagallamisag feltételének. Ez alapvető különbség.
Ám a sebességváltó felé jelenleg senki nem kapdos, még kivárás van, egészen az őszi német választásokig. Ha azonban a hétvégén a franciáknál Emmanuel Macron, szeptemberben a németeknél pedig Angela Merkel lesz a befutó, mindenképpen felpörög a második sebesség.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.05.05.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
