Osztják Fico véleményét a cigányokról

A szlovákok túlnyomó többsége egyetért Robert Fico miniszterelnök romákkal kapcsolatos kijelentéseivel és nem tartja azokat diszkriminatívnak. Ez egy friss felmérésből derült ki, amelyet a pozsonyi Polis közvélemény-kutató cég végzett. 

A megkérdezettek 79,3 százaléka úgy véli, Fico állítása, miszerint a cigány telepeken a dolgozni nem akaró emberek újabb generációja nő fel, nem jelent diszkriminációt. A felvidéki Bumm hírportál beszámolója szerint a december 11. és 20. között végzet telefonos felmérés két kérdést fogalmazott meg.

Hírdetés

Az egyik így hangzott: „Robert Fico az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) decemberi közgyűlésén azt mondta, hogy a roma telepeken a dolgozni nem akaró emberek újabb generációja nő fel. Egyetért Ön ezzel a kijelentéssel?”. Erre a kérdésre a megkérdezettek 82,4 százaléka adott pozitív választ. 41,7 százalékuk határozottan egyetértett, 40,7 százaléknyi válaszadó pedig inkább egyetértett, mint nem. „Úgy gondolja, hogy ezzel az állítással Robert Fico diszkriminálja a roma kisebbséget?” – idézte a felvidéki portál a másik kérdést. Erre a megkérdezettek 41,3 százaléka válaszolt nemmel, míg 38 százalékuk az „inkább nem, mint igen” választ adta. 

Fico a decemberi Smer-kongresszuson kemény üzenetet küldött a romáknak. A szlovák miniszterelnök azt mondta, a cigány telepeken rendnek kell lenni, s ez ügyben személyesen áll a rendőrség mögé, és kész konfliktust vállalni az ombudsmantól kezdve a nemzetközi szervezetekig mindenkivel, aki ezt kifogásolja.

 „Nem toleráljuk tovább azokat az embereket, akik visszaélnek a szociális rendszerrel, akik zaklatják a törvénytisztelő polgárokat, zavarják a nyugodt életet a városokban és a falvakban. Elég volt a toleranciából” – fogalmazott a kormányfő, aki a politikai korrektséggel való leszámolást is elsődleges célnak nevezte. „Félünk valamit kimondani, mert nem polkorrekt, ám a másik oldal, a szélsőségesek és a radikálisok használják ezt a nyelvet, és hatalmas támogatást szereznek vele. A politikai korrektségnek nincs helye ezen a világon” – hangsúlyozta Fico. 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »