Az emberek, az áruk és a tőke korlátok nélküli szabad áramlásáról szóló európai uniós direktívák azok, melyek ideális környezetet teremtenek a neoliberális létezésmodell számára. Tudják, ez az a társadalmi berendezkedés, amely meghaladva a liberalizmust (ahol az ember szabadságeszméje élvez elsőbbséget minden mást megelőzve), immáron a tőke szabadságát helyezi mindenek fölé.
Ebben az eszmerendszerben gyakorta szokott elhangozni amolyan univerzális (mindenre jó) hivatkozásféleképpen, miszerint a piac és a liberalizált verseny úgyis szépen elrendez mindent, a dolgok maguktól, úgyszólván automatikusan beállnak majd a helyes irányba, arányba és egyensúlyba.
Aztán valahogy soha nem így történik.
Legalábbis itt nálunk egészen biztosan nem.
Liberalizált verseny gyütt…
Pontosabban nem is nagyon tudja ez ember hirtelen, hogy minek is lehet nevezni ezt a valamit, merthogy verseny itt ugye nem nagyon van, a nagy hal, amolyan marxista terminológiával élve, gyakorlatilag szempillantás alatt megeszi az összes kis halat. Szóval ezt a kis hazánkban viharos gyorsasággal lezajló folyamatot sok mindennek nevezhetjük, de versenynek semmiképpen sem. Az áraknak meg úgy tűnik elfelejtettek szólni, sehogy se akartak lejjebb menni. Sőt! Elindultak felfelé!
Ilyen van? Vedd már észre, itt csak ilyen van!
A rezsicsökkentés esetében is kizárólag hatalmi szóval, állami közreműködés keretén belül indultak csak el lefelé az árak. Igaz, itt meg az államhatalom tréfált meg bennünket, amolyan hipp-hopp jelleggel, rendkívüli kreativitásról tanúbizonyságot téve, azonmód bevezetett néhány új adót, vagy a régieket azokra is kirótta, akiknek azokat eddig nem kellett fizetni.
Tényleg lehet valami ebben a „magyarok szürkeállománya” dologban. Kreativitás terén valószínűleg nem ismerünk tréfát! Legalábbis a második Orbán-kormány egész biztosan nem.
Ha jól emlékszem a telefónia volt az első olyan neuralgikus pont, ahol ösztönösen megrogytunk kicsikét. Valamennyien. A nagy svunggal meghirdetett liberalizálás, a mindenhatónak kikiáltott verseny bevezetése nemhogy árcsökkenést, de áremelkedést hozott. És azóta még jó pár más területen is.
A nép egyszerű gyermekének – s ily forma vónék magam is – az a szörnyű gondolata támadt, hogy az európai uniós átlaghoz képest körülbelül ötöd annyiért gályázó magyar barommal, valamint az ide telepített leányvállalattal akarta – és akarja ma is – kitermeltetni költségei nagy részét a Deutsche Telekom. Nem tudom, csak valahogy van egy ilyen sejtésem.
Nem is jutott volna eszembe ez az egész, ha nem látom meg az egyik hírt a Hír Tv délután ötórás híradójában. Idézzük:
Lefelé módosították az árakat a bankok a bankadó ellenére
Korlátlan ingyenes pénzfelvétel, ingyenes átutalás, számlavezetési díj nélkül – a nyugat-európai államok a bankadó ellenére ezeket a szolgáltatásokat kínálják ügyfeleiknek. Belgiumban a magyarnál kétszer magasabb banki adó nem áremelést, hanem az árak csökkentését eredményezte, a bankok ugyanis a versenyhelyzetben lefelé módosították áraikat.
Míg Magyarországon törvénybe kell iktatni az ingyenes készpénzfelvételt, Nyugat-Európában ez természetesnek számít. Belgiumban például szinte mindegyik bank kínál olyan számlacsomagot, amelynek tulajdonosának semmiféle banki tranzakcióért nem kell fizetni és nincs számlavezetési díj sem.
– A készpénzfelvétel során egyetlen kikötése van a banknak, legalább 20 eurót kellett felvennem, ennyit is vettem fel, ez valamivel több, mint hatezer forint. Ezt a műveletet tetszőleges számban, tetszőleges mennyiségben meg lehet ismételni ennél a banknál, és egyetlen cent költséget sem számít fel a bank – mondta a Hír TV brüsszeli tudósítója.
Pedig bankadó van Belgiumban is. Méghozzá több mint duplája a magyarországinak. A belga kormány 2008-ban vezette be a bankadót az igazságosabb teherviselés érdekében, azóta minden évben emeltek a mértékén, jelenleg évi egymilliárd eurót, több mint háromszázmilliárd forintot fizetnek a költségvetésbe a belga pénzintézetek. Az egyik pénzügyi szövetség szóvivője szerint ez arra sarkallta a bankokat, hogy többet törődjenek az ügyfeleikkel.
– Úgy gondolom, hogy Belgium élen jár Európában a banki átalakítások terén. Több mint 30 százalékkal kurtítottuk meg az egyenlegeket és a tőkeáttétel is alacsonyabb lett. De a legfontosabb talán, hogy az ügyfelek központi fontosságúvá váltak és a bankok visszatértek a legfontosabb feladatukhoz, a gazdaság, a háztartások és a vállalkozások finanszírozásához – mondta Thomas van Rompuy.
Hasonló kép tárul elénk más országok gyakorlatát vizsgálva. A franciák például külföldön is vehetnek fel ingyen pénzt, a német bankok egy része pedig szövetséget alkotott, és egymás ügyfelei számára biztosították az ingyenes pénzfelvételt.
Forrás: Hír Tv
Baj van! Már megint!
Kiderül, hogy másutt is van bankadó, ráadásul, hogy tetézzük a bajt, rátesznek még egy lapáttal és azt is megtudjuk, nem is akármekkora, több mint a duplája a Magyarországon bevezetettnek! De ott – érdekes módon – nem lázadoznak, mint itt, a gyarmatokon. Hogy is van ez?
Aztán itt van ez az ingyenes készpénzfelvétel dolog. 20 euró felett annyit és annyiszor, ahányszor csak akarod! Ingyen és bérmentve, ahogy szokták mondani mifelénk.
Nálunk, hogy a rossebbe, hogy nem? Kendtek értik ezt? Mer’ én nem.
A gyarmattartóknál a polgár ingyen hozzájuthat a pénzéhez, nálunk, a gyarmaton meg nem!
Durr egy hatalmas tasli! Nesze neked egyenjogúság, meg partnerség! (Az európaiságról már nem is beszélve! Ugyan kérem!) Majd megtanuljátok, mi fán terem az ilyesmi! Nem a ti fátokon, az egyszer biztos! (Különben is, az a fa is már a mienk!)
A hír hallatán az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés, ugyanezen pénzintézetek hazánkban működő fiókjai miért nem ugyanezt a magatartást tanúsítják az itteni ügyfeleikkel szemben? A mi pénzünk nem olyan jó pénz, mint példának okáért a tudósításban szereplő belgáké? Eddig úgy tudtam, a pénznek nincs szaga!
Netalán tán mi magyarok nem vagyunk számukra elég jó ügyfelek? Pedig nálunk jobb adóst keresve sem találnak! Mi addig fizetünk, amíg bele nem döglünk, és még azon is túl!
Mi lehet akkor a baj?
Újra megkérdezem: Kendtek értik ezt? Mer’ én nem.
Amióta ún. teljes jogú európai uniós tagállam vagyunk, folyton egyenjogúságról, egyenrangúságról meg partnerségről papolnak nekünk, aztán újból és újból kiderül, hogy mégsem. Nemcsak, hogy vannak egyenlőbbek az egyenlőknél, de ezen felül (vagy alul, vagy kívül?, most mán a Jó Isten se igazodik el ezeken) vannak másod- és harmadrangú európai országok és polgárok. A gyarmati létezés „futottak még” kategóriája, ahol meg lehet tenni azt, amire az anyaországban még csak gondolni sem merészelnek, mert rögtön kitörne a botrány.
Kísérleti telep vagyunk? Tesztalanyok a szakítószilárdság próbapályán? Mit és milyen mértékben hajlandó még eltűrni a gyarmatok konzumidióta csürhéje nagyobb megrázkódtatás nélkül?
Van még egy lehetőség, amire gondolni sem merek. Az esetleges lebukással járó jóval szerényebb anyagi megterhelés kockázatát bevállalva a bankok nálunk tesztelik le a kartellba tömörülés hatékony kivitelezésének módozatait? Rajtakapás esetén otthon nagyságrendekkel több bírsággal sújtanák őket, valószínűleg egy életre elvennék a kedvüket a pénzzel való hazardírozástól, míg itt csupán alapítanak egy vagy több új céget, esetleg néhány strómannal a kirakatban, és minden mehet tovább zavartalanul.
Miért van az, hogy a rendszer csak tőlünk nyugatra működik zavartalanul? Miért van az, hogy amit mondtak nekünk, amivel hitegettek bennünket, az csak tőlünk nyugatabbra működik úgy, ahogy mondták nekünk? Miért van az, hogy a polgár, ha nem is olyan gondtalanul, mint annak idején az elhíresült „jóléti államban”, de azért ma is tisztességesen csak tőlünk nyugatra tud megélni a munkájából?
Itt miért nem? Itt miért nem tud még most sem? Két évtized elteltével!
Itt miért nem tud ugyanolyan, vagy legalább hasonlóan jól működni ez a bizonyos rendszer? Itt miért nem működhet ugyanolyan jól ez a rendszer, mint tőlünk nyugatabbra?
A multik mellett úgy tűnik a bankok is ugyanazért az árért, vagy esetenként még többért kínálják ugyanazt a szolgáltatást nekünk, magyaroknak, mint az ötször-tízszer többet kereső németeknek, dánoknak, vagy éppen a tudósításban szereplő belgáknak.
Ez amolyan színtiszta gazdasági rasszizmus, méghozzá a maga teljes és kíméletlen valójában. Megkülönböztetnek bennünket. Szinte mindenünket elvették már, most még a maradék pénzünkért ácsingóznak, de úgy tűnik az sem elég jó nekik. Pontosabban a pénzünk jó, igazából velünk van bajuk. Az, hogy még élünk. Még itt vagyunk, még sokan vagyunk, de legalábbis a kelleténél jóval többen vagyunk.
Emlékeznek még ugye? Ezt egyszer már eljátszották velünk, lett is belőle óriási felháborodás. Az élelmiszerek tekintetében, ugyanazt a terméket megvásárolva Európa különböző országaiban, kiderült, mást kap a ma már műveltnek egyáltalán nem nevezhető Nyugat, mint a financiálisan gyarmati sorba taszított Kelet. Az egyik legnagyobb felháborodást az ámerikai cukrosvíz esete váltotta ki. Napvilágra került az infó, mely szerint a keleti országokban cukor helyett valami sziruppal édesítik a gyorséttermi menük hamburger mellett másik elmaradhatatlan kellékét, a kólát.
Mivel e rövid kis írás szerzője egyike volt azon körülbelül hatszázezer magyarnak, aki a 2004-es csatlakozásra NEM-mel voksolt, mindenféle árnyalás és finomítás nélkül kijelenthetem, az ún. rendszerváltásnak nevezett politikai és hatalmi átrendeződés mellett, talán az Európai Unióhoz való csatlakozás volt az újkori Magyarország egyik legnagyobb átverése, szélhámossága. Furfanggal, hazugságokkal (cukrászdanyitás Bécsben, diploma a Sorbonne-on) és hitegetéssel a ravasz róka kiénekelte a sajtot a holló szájából, az pedig kínkeserves éhen döglés közepette lassan leszédül a fáról.
A mesének van folytatása is. A róka természetesen a hollót is szeretné megenni, most azzal a dumával akarja lecsalogatni a fáról, hogy ad neki a sajtból. Abból, amit éppen az imént énekelt ki a szájából.
Igaz, hogy kilóra megvettelek (értsd: felvásároltam a gyáraidat, üzemeidet, iparodat, mezőgazdaságodat, ezáltal persze a piacaidat is), de minden további nélkül dolgozhatsz az én gyáraimban, az én üzemeimben, az én feltételeimmel. No, nem azokkal, amikkel otthon dolgoznak a honfitársaim, itt azok a feltételek nem érvényesek, és természetesen bért sem ugyanannyit kapsz, mint nálunk, hiszen itt nem annyi az átlagkereset, mint otthon!* Mi legalábbis erre fogunk hivatkozni, amikor neveletlen médiamunkások magukról teljesen megfeledkezve feltesznek nekünk efféle kínos kérdéseket.
Kevesebb pénzből többet kell fizetnetek! Hiszen nektek kell eltartani minket! Ezt értsétek meg végre! Ez a gyarmati létezés filozófiája! Ennek így kell lennie, és kész!
*(A politikailag korrekt tájékoztatás kedvéért említsük meg, hogy a Lidl Svájcban 2013 decemberétől az addigi 3800 svájci frankos minimálbért 4000 frankra emelte – kb. 1 millió Forintnak felel meg. Ebben természetesen az árufeltöltő és a takarítónő is benne van. Gondoltam az egyenjogúság, a partnerség és az európaiság kedvéért és jegyében idebiggyesztem ezt a kis kiegészítő infót.)
Ismét visszatértünk, visszaértünk ahhoz a bizonyos sokat emlegetett kályhához. A dolog már csak azért is érthetetlen, mert alacsony bérekkel alacsony fogyasztás jár együtt. Axiómaszerűen, gyakorlatilag az alaptétel kategóriájába utalva ezt az egész problémakört, kijelenthetjük: európai árakat csak európai bérekből lehet kifizetni.
Gondoljunk bele! Amikor csak élelmiszerből akkora feleslegek és túltermelés van az Európai Unióban, hogy szakértők eladatlan tejtavakról és vajhegyekről beszélnek, a középső és keleti részben – de itt nálunk egészen biztosan – nem adnak pénzt az embereknek, hogy fogyaszthassanak, legfeljebb csak annyit, hogy gazdasági rabszolgaként tengődve éppen hogy életben maradhassanak.
A lakhatás a fogyasztás átlagához képest mindenütt kiugróan drága műfaj, az emberek, ha vásárolnak ingatlant, általában részletre teszik, de hogy egy tartós fogyasztási cikket, nemhogy egy autót, de egy nyavalyás televíziót ne tudjon az emberek többsége készpénzért megvásárolni, hanem csak hitelből, az már igen csak elgondolkodtató kell legyen, mindannyiunk számára!
A megszólításban ugyan odabiggyesztik a „Tisztelt” szócskát a neved elé, amikor hivatalosan érintkezésbe lépnek veled, de itt nagyjából véget is ér a dolog, ettől kezdve fizetsz, mint az a bizonyos sokat emlegetett katonatiszt. Mint kiderült, nem úgy, nem annyit (jóval többet és jóval többször) mint az adott bank anyaországbeli ügyfele. Itt tartunk ma.
Megint rendszerszintű az, amire szeretném felhívni az Olvasó figyelmét. Pedig nincs minden veszve! Lehet tenni azért, hogy ez ne így legyen!
Természetesen nem arra gondolok, hogy első nekifutásra, hirtelen felindulásból arra a kijelentésre ragadtassuk magunkat, hogy akkor most mindenki vegye ki a pénzét a bankokból! Már csak azért sem, mert ezért a kijelentésért – legalábbis, ha nagy nyilvánosság előtt hangzik el – 2 év (eztet muszáj leszek betűvel is kiírni), tehát KETTŐ ÉV FELFÜGGESZTETT BÖRTÖNBÜNTETÉS JÁR ma Magyarországon. Lásd Éliás Ádám, a Vállalkozók Érdekvédelmi Szervezetének elnöke.
Tudják mivel indokolta a bíróság a két év felfüggesztettet? Azzal, hogy ez a kijelentés alkalmas a Magyarországon működő bankrendszer bedöntésére! Önök szerint milyen az a bankrendszer, amely egy ilyen mondattól be tud dőlni? Szerintem hazug, szélhámos, de legalábbis mindenképpen életképtelen!
Szerencsére nincs minden veszve, lehet tenni azért, hogy ez ne így legyen! Ráadásul nem is mindig pénzkérdés, hogy tegyünk, hogy tehessünk valamit!
Részt vettem Vona Gábor tegnapi lakossági fórumán, melyre Pécsett a Zsolnay-negyedben került sor. Nekem magamnak szívügyem a Magyar Nemzeti Banknak nevezett pénzintézet és sorsának alakulása, ezért megkérdeztem a miniszterelnök-jelölt úrtól, a Jobbik kormányra kerülése esetén, megpróbálkoznának-e az MNB függetlenségének megszüntetésével, a magyar Országgyűlés fennhatósága alá való visszahelyezésével. Vona Gábor nagyon bölcsen és előrelátóan válaszolt. Egyrészről tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy aki eddig ezzel próbálkozott, az általában nem természetes úton és rendkívüli gyorsasággal elhalálozott, másrészről annak is tudatában vannak, hogy ezt egyedül képtelenség keresztülvinni, de Közép-Európában olyan szövetségesekkel az oldalunkon, akikkel megtaláljuk a közös hangot, mindenképpen meg kell próbálni a dolgot.
Véleményem szerint ez több mint biztató, ezért már érdemes csatába indulni.
Hogy is mondta Thomas van Rompuy?
„…az ügyfelek központi fontosságúvá váltak és a bankok visszatértek a legfontosabb feladatukhoz, a gazdaság, a háztartások és a vállalkozások finanszírozásához.”
Na, ez már valami!
Mindenesetre több mint elgondolkodtató az, amikor örülnünk kell annak, ami természetes kellene, hogy legyen! Rompuy úr kijelentéséből egyértelműen kiderül, eddig rossz irányba mentek a dolgok, ha tetszik, fordítva ültek a lovon! Eddig az ügyfél volt a bankért, most fordulni látszik a kocka, ismét helyre áll a rend, újra a bank fog az ügyfélért tevékenykedni, másképpen szólva, ott ismét működik a piac, elindult a verseny.
És itt?
Itt nem! De még meddig nem?
Azoknak, akiknek végleg elege van a csak Nyugaton működő, nálunk viszont folyamatosan csütörtököt mondó, vagy éppen ellentétes hatásokat kiváltó piacgazdaságból, kapitalizmusból, Európai Unióból, vagy a neoliberalizmus jó ég tudja hányféle néven megnyilvánuló álságos és hazug maszlagjából, egyszóval a gyarmati létezésből, azok számára van egy jó hírem. Eddig csak azt tudtuk, hova nem szabad, most már azt is tudjuk, hova szabad, de talán nyugodtan mondhatjuk azt is, hova érdemes behúzni azt a bizonyos X-et.
Adjon az Isten tényleg egy szebb jövőt!
1 öntudatos pécsi polgár
Nemzeti InternetFigyelő
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
