Oszlathatott volna a rendőrség – miért nem tette, miért istápolja ezeket az ultralibsiket?

Oszlathatott volna a rendőrség – miért nem tette, miért istápolja ezeket az ultralibsiket?

A rendőrség feloszlathatta volna a tegnapi Kossuth téri tüntetést, mivel a nem bejelentett demonstráció egy idő után átcsapott erőszakba. – mondta Gaudi-Nagy Tamás Magyarország élőben című műsorunkban. A jogvédő szerint a rendőrök a 2010 előtti időszakhoz képest jól tűrik az erőszakos cselekményeket.

Jogszerűtlenül oszlatta fel a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) 2009. július 4-én a fővárosban a Magyar Gárda Erzsébet téri tüntetését – mondta ki a Legfelsőbb Bíróság (LB) 2011-ben. Az ügy képviselője Gaudi Nagy Tamás volt. Épp emiatt is jött el a Magyarország élőben stúdiójába, ahol hangsúlyozta, még mindig nem kapott elégtételt a 2006-os tömegoszlatások egyik sértettje, Dukán Dániel. A férfi felülvizsgálati kérelmét ugyanis elutasította a Kúria Baka András vezette tanácsa.

Hírdetés

A stúdióban a férfi védője, Gaudi-Nagy Tamás szerint 2010 óta radikálisan változott a rendőrség hozzáállása a tömegrendezvényekhez, és az azokon található történésekhez. Itt a rendőrség tűrésküszöbe finoman fogalmazva nagyon tág volt, a tüntetők feloszlathatók lettek volna– mondta a műsorban.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »