Őszintén beszélt apjáról Mick Schumacher

Őszintén beszélt apjáról Mick Schumacher

A hétszeres Forma–1-es világbajnok fia érzelmes vallomást tett.

A Schumacher-család minden korábbinál jobban megnyílt mostanság a sajtó felé: példátlan esemény ez azóta, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher 2013 decemberében súlyos síbalesetet szenvedett. A feleség Corinna után a fiú, a Haas csapatát erősítő Mick Schumacher is őszintén beszélt.

A Forma–2-es bajnok állítása szerint rendkívül szomorú amiatt, hogy nem tud édesapjával beszélni karrierje haladásáról, sem az élet más történéseiről.

Hírdetés

“A baleset óta ezek az élmények, ezek a pillanatok nincsenek meg, melyek a legtöbb embernél megvannak. Úgy vélem, ez igazságtalan. Azt hiszem, apa és én megértenénk egymást, már csak azért is, mert hasonló nyelvet beszélünk, a motorsport nyelvét” – idézi Mick Schumachert a vezess.hu.

“Sokkal több mindenről beszélhetnénk” – hasonlította össze a jelenkori helyzetet a 8 évvel ezelőttivel. “Ez jár a fejemben legtöbbször, arra gondolva, milyen remek lenne. Mindent feladnék ezért” – tette hozzá a 22 éves pilóta.

A hétszeres világbajnokról szeptember 15-én jelenik meg a Netflixen egy dokumentumfilm.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »